A király táncosa (KageHina, yaoi) <befejezett>

7.rész ~ Szemtelen herceg

Kageyama szemszöge:

-Micsodaaaa? Össze akarsz házasítani valami lánnyal? Úgy, hogy nem is ismerem? -alig tudtam vissza fogni magam, hogy ne kapjam fel a vöröskét, és rohanjak el vele valahova ahol nagyapám nem tud beleszólni abba, hogy kit kelljen feleségül vennem.

De végül csak álltam tétlenül, és hallgattam, ahogyan nagyapa kitulajdonítja Hinatát.

Másnap else mentem elbúcsúzni, csupán a függöny mögül néztem szomorúan, ahogy a hintó egyre távolodik. Mérhetetlen csalódottság lett úrrá rajtam, ami az egész napomra rányomta a bélyeget.

Mindenkivel csak morogtam, kiabáltam, majd mikor ebéd közben az egyik táncosnő leejtett az evőeszközét, a kelleténél mérgesebben üvöltöttem rá.

-MIT KÉPZELSZ, HOL VAGY? EZ A PALOTA, ITT A MINIMUM ELVÁRÁS AZ, HOGY NORMÁLISAN, CSENDESEN, MINDENFÉLE ZAJ NÉLKÜL ÉTKEZZ! BOTRÁNYOS, HOGY MILYENEK A MAI HÖLGYEK, MÁR RENDESEN VISELKEDNI SEM TUDNAK! HOGY VÁRJON ÍGY EL TŐLÜK AZ EMBER BÁRMIT IS?

-Szegény olyan megszeppenten ült ott, de a többiek is behúzták a nyakukat, arcukon a félelem tükröződött. Sugawara kedvesenszólalt meg mellettem:

-Semmi baj, csupán baleset volt. Nem kell megijedni, - nézett rá a lányokra- és nem kell ordibálni. - nézett rám szúrósan.

Tudtam, hogy nem kellett volna úgy kiabálnom azonban semmi kedvem nem volt ezt elismerni, így egy szó nélkül hagytam el az ebédlőt.

Átkozott nagyapa, hogy annyi mindent elfecsegett a törpének, ráadásul a kereszt nevén hívta! Ezek után már biztos mindent kitalál, plusz nagyapával lesz, ami azt jelenti, hogy bármit kérdezhet, és arra nagyapó válaszolni is fog neki... Ez így nagyon nem lesz jó, nem szabad megtudnia semmit a múltamról, sem arról az átokról ami engem súlyt.

-Felség a hercegő megérkezett! - hallom meg hirtelen magam mellől Daichi hangját.

-Rendben azzonnal megyek és fogadom. - zökkentem ki magam a gondolat menetemből.

Talán ha udvariatlan leszek elmegy, felbontja az eljegyzést vagy megijed. Az összes végkimenetel olyan csábító talán...

-Felség! - lihegve érkezik egy szolga, látszik, hogy futott idáig.

- Felség, a hercegnővel érkezett egy herceg is, de nincs bejelentve. Beengedjük őket is?

-Nem vártunk semmilyen herceget, nem is ismerek herceget aki eljönne látogatóba vagy ki tudja mibe. Ki ez a herceg? - teljesen tanácstalan vagyok.

Milyen herceg? Miért van itt? Minek jött?

-Azt mondta Oikawának hívják, és ha meghallja felség a nevét akkor biztos, hogy azonnal beengedi. Ezt mondta a herceg, Felség.

-Ó, hogy a kénküves ménkűt neki. Daichi, azonnal zárass le minden kaput, az a senkiházi tökfilkó nem jöhet be a palotába! Gyorsan, siess, mielőtt bejut!

A testőrparancsnokom kihajol az ablakon, úgy kiabálja teli tüdőből:

-BEZÁRNI A KAPUKAT, SENKI SEM JÖHET BE, ÉS NEM IS MEHET KI EGY IDEIG!

-Nos, hol van Oikawa? Gyorsan, gyorsan! Hol a távcső? Mit látsz Daichi? - reménykedem, hogy még nem jutott be.

Ám Daichi válaszából rájövök, hogy ez csupán hiú ábránd.

-Sajnálom felség, de úgy tűnik csak Oikawa herceg kísérete maradt a kapun kívül, a herceg maga már réges régen nincsen velük.

-Az az átkozott szoknyapécer. Biztos valamelyik hölggyel jutott be, amilyen ravasz. De akkor hol lehet? - tűnődöm félhangosan.

Ahogyan sétálok le a lépcsőn a konyha felől hatalmas nevetéseket, kurjongatásokat hallok.

-Aham, megvan. - gondolom morgolódva, majd a konyha felé veszem az irányt.

Ahogy benyitok a helyiségbe, meg is pillantom azt a sokat emlegetett személyt, amint éppen az egyik helyes fehérnéppel az ölében a konyha közepén trónol. Körülötte megannyi szolga, csléd, kukta, szakácsnő és mind-mind őt hallgatja.

Azonban ahogyan belépek a velem szembenállók elnémulnak, majd sorra az összes alkalmazottam,ahogy haladok egyre közelebb a herceg felé. Mikor már szinte mellette állok, kirántom a lányt az öléből, hátra penderítem majd nagy mérgesen megállok előtte. De a szemtelenje, továbbra is csak vigyorog, majd odavet egy köszönés félét:

-Helló, Tobio! Rég láttuk egymást, drágám.