A király táncosa (KageHina, yaoi) <befejezett>

14.rész ~ Mi lesz a búcsúval?

Kageyama szemszöge:

-Túl rég mentél el, én kis vörös tornádóm! -sírtam bele Hinata vállába.

Csak úgy záporoztak a könnyeim ahogy öleltem a kis vöröst. Valószínűleg mindkét Hinata megdöbbent képett vághatott, azonban tudtam, hogy Shora már úgy is ismeri az érzéseimet. A másik Hinata pedig... hát, most egy picit talán érti mit is érzek iránta. Szükségem volt arra, hogy megöleljem, hiszen ez volt a végső bizonyítéka az érzéseimnek számomra. Mikor végre egy kicsit alábbhagytak a könnyeim és úgy éreztem, hogy ismét normálisan tudok megszólalni, akkor a füléhez hajolva belesúgtam:

-Legyél a feleségem! -majd finoman a nyakába pusziltam erre olyan vörös lett mint a haja, talán még annál is jobban elpirult.

-Azt hittem, hogy sosem fogsz egy fiút szeretni. -utalt korábbi kirohanásomra.

-Én is azt hittem. De aztán jöttél te és mindent felforgattál az életemben csupán pár másodperc alatt.

-Remélem tudod, hogy ez rettentő sablonos csajozós szöveg. -nevetett fel vidáman. Kuncogása az én arcomra is mosolyt csalt. Az egyik kezemmel felemeltem az állát, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Én komolyan gondoltam. -mondtam majd finoman megcsókoltam. Épp csak egy picike csók volt, azonban még így is éreztem azt a vágyat ami ugyan úgy fűtötte őt, ahogyan engem is. Puha ajkai finoman szétnyíltak, mintha mégegy csókot követelnének, de sokkal vadabbat mint az előbbi. Már épp megakartam neki amit kívánt amikor krákogást hallottam magunk mellől.

-Tudom, hogy szeretnétek most azonnal felfalni egymást de én még itt vagyok. Szóval légyszi, inkább menjetek szobára emberek! -s, mintegy végszóra, hatalmas termetű, aranysárga bundájú kutya jelent meg.

-Tsuki, mit csinálsz itt? -kérdeztem a kutyámtól.

-Woff. -vakkantotta lenézően. Mancsát hanyagul Hinata ölébe tette, aki meglepetten kiáltott fel.

-Te voltál az aki kilökött!

-Micsoda? Honnan lökött ki Tsuki? -kérdeztem szinkronban Shorával.

-Az erkélyről. -azonban amikor továbbra is értetlenül bámultunk rá kénytelen volt kifejteni.

-Hallgatóztam az erkélyen és azt hittem, hogy többet fogok hallani ha kihajolok a korláton amikor egy mancs kilökött és beleestem az ölébe, felség. -hadarta gyorsan.

-Ja, így már érthető. -sóhajtott Shora mellettem megnyugodva.

-Én még mindig nem teljesen értem. -szólaltam meg értetlenkedve.

-Miért hallgatóztál? Várjunk, egyáltalán mióta vagy itt?

-Amióta Shora. -adta meg a választ.

-De miért?

-Mert szeretlek. És meg akartalak szerezni magamnak. -mondta majd egy gyors puszit adott az arcomra és megpróbált eliszkolni, azonban a könyökénél foga rántottam vissza magamhoz. Átkaroltam a derekát, hogy biztosan ne tudjon elfutni, majd a szemébe néztem és...

-Akkor mi most megyünk is, hogy ne zavarjunk. Gyere Tsuki! -kiáltott Shora miközben beszaladt a kastélyba a kutyával a sarkában.

-Hol is tartottunk? -kérdezte zavartan miután becsukódott mögöttük a kert ajtaja.

-Ott, hogy rendesen búcsúzol el és nem csak elrohansz itthagyva a vágyaimmal. -leheltem ajkaira.

-Mit szeretne felség, hogyan búcsúzzak el? -kérdezte egy csábító mosoly kíséretében.

-Először is, kérlek szokja le a felségezésről. Hívj a keresztnevemen, kérlek!

-De akkor te is, rendben Tobio! -tetszik ahogyan ízlelgette a szájában az új megszólításomat.

-Már mióta ezt akarom tenni Shoyo.
A második pont, pedig hogy a szerelmesek egymástól csókkal búcsúznak.

-Egy jóóó hosszúval? -kérdezte kacagva.

-Egy szenvedélyessel. -nevettem vissza rá, de közben már egyikünk sem nézett a másik szemébe. Sokkal jobban érdekelt minket a másik ajkainak stírölése.

Finoman a füle mögé tűrtem egy kiszabadult vörös tincset majd óvatosan két kezem közé fogtam az arcát, mintha csupán egy látomás lenne ami bármelyik pillanatban eltűnhet, amire nagyon kell vigyázni, hogy el ne illanjon. Először csak finom puszikat hintettem puha ajkaira aztán már egyre hosszabb ideig csókoltam a száját. Egy idő után finoman szétnyitotta a száját, elsőre nem is értettem hogy miért egészen addig amíg meg nem éreztem nyelvének csábító hivogatását. Félve csatlakoztam hozzá, azonban másodperceken belül már bátran ropták nyelveink észvesztő táncukat. Sosem éreztem még ezelőtt így, minden teljesen új volt számomra, de nem úgy tűnt hogy Shoyo sokkal több tapasztalatott szerzett volna élete során. Lihegve váltunk szét amikor elfogyott a levegőnk, majd egy utolsó kedves mosoly után a kis vörös követte testvérét az ajtón át.

-Mikor akarod elmondani Oikawának? -kérdezt egy mélyhang a hátam mögül.