A király táncosa (KageHina, yaoi) <befejezett>

38.rész ~ Egy lenéző ugatás

Kageyama szemszöge:

Mérgesen vágtattam lovamon csapataim felé. Oikawa hivatalos volt az esküvőre, de megint, szimplán csak  az idegesítő jelenlétével, képes volt balhét kavarni.

Először is késve érkezett - számolom magamban - persze jó nagy csinnadrattával tudott csak bemenni a templomba.

Másodszor Iwaizumit is magával hozta, ezért Ushijima katonái nem kis harcot vívtak vele, mire a férfi mindeggyiküket legyőzte.

Harmadszor szemtelen volt Ushijimával, ennek ellenére az a beképzelt tuskó, csak el akarta csábítani. Tendo meg majdnem felrobbant az idegességtől.

Negyedszer nyafogott Iwaizuminak a szertartás alatt, mert Ushijima flörtölt vele. Ekkor Tendoban elszakadt a cérna és a menyasszonyi csokorral képen csapta Oikawát és kiszaladt a templomból.

Ötödször pedig valami nevetségesen kis bagolynak odaadta a levelemet, amit Hinatának szántam, mert azért azt a papírdarabot volt ideje kicsempésznie a zsebemből, mikor elhagytuk a palotát.

Akkora már olyan ideges voltam, hogy megkértem Iwaizumit, hallgattassa el. Most az ő lován utazik, mint egy csomag, megkötözve, beragasztott szájjal. Persze vergődik, meg nyafogna, ha tudna, de Iwaizumi jelenleg nem megbocsátós hangulatban van. Még mindig mérges Ushijimára, ezért Oikawán tölrti ki a dühét. Mondjuk megértem.

A csapatom táborába lovagolunk, ahol utasításokat adok a további csata előkészületére. Semmi kedvem nem volt ehhez, hiszen azért mentem bele minden feltételbe, hogy ne kelljen tovább csatázni. De mivel nem teljesítettem a feltétel rám eső részét, minden lehetséges dologra fel kell készülnünk.

Az idő lassan telt, és már szinte nyugodni készült a nap, mikor a felderítők lihegve érkeztek vissza a hírrel, hogy Ushijamáék serege közeledik. Az egész táborban azonnali csatarendet parancsoltam, bízva-bízva a felesleges vérontás elkerülése végett.

Az ellenséges sereg nem tétovázott sokáig, amint az első emberek lőtávon belül értek, amilyen eszközük csak volt, elkezdték felénk lőni. De egyetlen éles nyíl vagy hegyes dárda sem ért földet a közelünkben. Senki sem kiálltott fel fájdalmasan egy találattól vagy hallottuk a földbe csapódását a fegyvereknek.

-Uram, valami probléma akadt - jelentette Ennoshita az egyik tábornokom.

-Milyen baj történt? -kérdezem feszültem, ahogy a látóhatárt kémlelem.

-Nos, úgy tűnik, mintha a sereg körül valami elnyelné a találatokat. Vagy csak az ellenség szórakozik velünk, de ennek kevesebb a valószínűsége.

-Mintha elnyelné valami a találatokat? -hümmögöm, egy pillanatra sem levéve a szemem a horizontról.

-Mondd Ennoshita - fordultam felé - látod azt a zöld fényt? -mutatok arra a pontra, amit eddig figyeltem.

-Most, hogy mondja Uram, mintha zöldesen világítana.

-Pontosan. De miért világít zölden?

-Pont olyan zöld, mint amilyen a Maga páncélja alól kiszűrődik, Uram -jegyzi meg.

-A páncélom alól? -nézek rá meglepetten és a mellkasomra pillantok. Valóban valami zöldes fény szűrődik ki onnan, ezért amilyen gyorsan csak lehet, lerángatom magamról a mellvértet.

Csodálkozva emelem fel a Shoyotól kapott nyakéket, amely most intenzív, zöld fényt bocsájt ki magából.

-Shoyo milyen ravasz volt -hallok egy női hangot magam mellett.

-Most meg kell titeket védenelek. Ami nagyon sok macera, nekem -fújtat idegesen.

-Mit keres egy nő a táborban? -nézek Ennoshitára kérdőn, majd mikor értetlenül rázza a fejét, vissza fordulok az iménti beszélőhöz.

-Ki vagy? Ismered Shoyot? Mit keresel egy katonai táborban?

-Hoho, ne olyan hevesen Kageyama Tobio. Csupán az első kérdésedre válaszolhatnék, ezt már Hinatáék is tudják -kacagja.

-De most nincs idő ezzel foglalkozni. Meg akarod védeni a katonáidat vagy sem? Akkor nyomás, menekítsd őket! Meg tudlak védeni titeket.

-Ennsohita, vezesd őket! Én itt maradok harcolni. Ez az én keresztem.

-Fuff -hallok meg magam mögött egy lenéző ugatást.

-Tsukki, minek jöttél?

-Fuff -olyan mintha épp gúnyosan nevetne rajtam.

-Hát, akkor menjünk!