Soha ne engedj el

2. Fejezet

Amint beléptem az étkezőbe/büfébe azonnal rájöttem, hogy honnan jön a hangzavar.

Egy kis, na jó, elég nagy csoport gyülekezett jobbra. 3 asztalt összetolva fértek csak el, annyian voltak. Jobban megnézve, nem is csoport, inkább egy család ordítozott.

Körülbelül 6-an maximum 8-an voltak. Köztük voltak gyerekek, de felnőttek és idősebb emberek is.

Még pár pillanatig figyeltem őket, de nem tovább. Kicsit sem érdekelt ki családja lehet, vagy éppen miért vannak itt, vagy miért ilyen hangosak.

Odamentem Liam-hez, hogy megvegyem a szokásos 2 narancsot, amihez mindig "kiloptam" az üvegtálból 4 epres maomamot, amit eredetileg a gyerekeknek van fenn tartva.

- Szia Liam - köszöntem mosolyogva.

- Szia Jess, szokásos?

- Igen, köszi.

Legtöbbször csupán ennyiből állt a beszélgetésünk, mert neki más vásárlókkal kellett törődnie, de nem ma.

- Hé Liam - szóltam oda neki.

- Igen? - vágott értetlen arcot Liam.

- Nem tudod kik azok ott? - mutattam a hátam mögé, ahol a nagy család ült.

- Nem - felelte, válaszul csak egy grimaszt vágtam - Várj, valami rémlik. Talán úgy hallottam, hogy egy fiúhoz jöttek, aki ma érkezett.

- Hmmm....

- Mi az? Minden oké? - kérdezte aggódva Liam.

- Persze, persze, csak... - lehet, hogy annak a srácnak a családja?

- Mi csak? Jeeesss, hahó?! Fejezd be a mondatot, most már felcsigáztál.

- Mikor sétáltam át a hídon pár órával ezelőtt, láttam ahogyan egy fiút hoznak be. Nagyon durván megsérült, bár csak távolról láttam.

- Uh, az durva. Bár ahhoz képest elég hangosak - emelte fel a hangját Liam, mire a család kicsit halkabb lett.

- Hát, igen. Elég hangosak, de van ilyen. Mást tudsz a srácról? - puhatolóztam miközben kiloptam az első cukrot.

- Sajnos nem, de ha meg tudok valamit szólok, persze csak ha jössz még - mondta, kacér mosollyal az arcán, ami engem kicsit sem érdekelt, helyette inkább kiloptam még kettőt cukrot a tálból.

- Ahhaaa - feleltem oldalra nézve, abban reménykedve, hogy Liam is ezt teszi és kilophatom az utolsó cukromat, de nem így történt, sajnos. Kikell találnom valami mást.

- Liam!

- Hmm?

- Tracy-nek mikor lesz műszakja? - erre végre hátrafordult és én véghez vihettem a kitűzött célomat.

- Ahogy látom, holnap nem lesz, hanem majd csak csütörtökön jön.

- Aha, kösz... - mondtam volna, de valaki megragadta a szoknyám alját, így lenéztem. Egy alig 6 éves kislány volt az. Könyörgő, bocsi szemekkel vizslatott engem - Mi az kicsi lány? - kérdeztem miközben leguggoltam hozzá.

- Én is akarok cukrot - mutatott a kezemben tartott 4 darab epres maomamra - Ez a kedvencem - vigyorodott el, úgy mint egy kisangyal.

- Figyelj - vettem halkabbra a hangom, hogy Liam meg ne hallja - ha szeretnél cukrot, segítened kell. El kellene terelned annak a fiúnak ott a pult mögött - mutattam Liam-re - a figyelmét. Menni fog, Kisangyal?

- Simán - úgy mosolygott, mintha már meg is kapta volna a cukrot.

- Amint megszereztem a cukrot, ott találkozunk - mutattam az egyik asztal felé, ami a nagy család mellett volt. Erre ő csak bólintott.

Kisangyal, olyan ügyesen elterelte Liam figyelmét, hogy könnyedén tudtam szerezni neki 3 darab cukrot is.

Amint nálam voltak, mentem is a megbeszélt helyre, ahol leültem. Pár pillanattal később megjelent Kisangyal és ő is leült velem szembe.

- Tessék - csúsztattam át a 3 darab epres cukrot neki.

- Jipiiii - ujjongott Kisangyal - Nagyon köszönöm, Kedves néni.

- Hívj Jess-nek.

- Köszönöm, Jezz.

- Nincs mit, Kisangyal - nevettem el magam.

- Lizzy, hol vagy? Gyere vissza? - ahogy láttam éppenséggel Kisangyalt hívta valaki, pont a hátam mögül - Jaj, hála az égnek, hogy itt vagy Liz. Merre kóboroltál el? - kapta fel az idegen Kisangyalt a székről, vagyis ahogy kiderült Lizzy-t.

- Csak szereztem magamnak cukrot, Jezz segítségével - felelte a magas férfinek.

- Jezz?

- Igazából Jess - csatlakoztam a beszélgetéshez és felálltam - Nagyon aranyos a kishúgod.

- Jah, ő nem a kishúgom - felelte az idegen Lizzy-vel együtt nevetve - Ő a barátom húgicája, Ethan-nek. Az én nevem Bronson, örülök, hogy megismertelek.

- Én is - feleltem kicsit megszeppenve.