Soha ne engedj el

11. Fejezet

A vasárnap van, amit mindig nagyon várok, de a mai napot sikeresen elbasztam.

Vagyis mivel tegnap folyamatosan sétálgattam és futottam, így nagyon elfáradtam. Mary egész nap ágyban tartott, még este sem engedett el a vacsorára, mivel, hogy én még nem vagyok jól.

Szóval lényegében egész nap döglöttem az ágyban vagy olvastam az Ivan Iljics halálát. Mikor már tényleg feladtam tanultam.

Nagyon lassan és komoran telt a napon. Szerencsére azt megengedte Mary, hogy elmenjek a büfébe venni egy kis harapnivalót magamnak, mert neki sietni-e kellett egy beteghez.

Mivel még nem voltam a legfényesebben, mikor ki mozdultam a szobámból, ezért csak felvettem a köntösömet és feldobtam a fejemre a kapucnit.

Szóval "szexi" kék alapon fehér pöttyös köntösben, fehér pólóban, szürke melegítőben és mamuszban indultam. A hajamat előre söpörtem, hogy az arcomba lógjon, ahogy a fejemen volt a köntös.

Útközben senki sem ismert fel, szerencsére. Senkivel sem akartam beszélni, de még megállni sem akartam. Csak szerezni akartam 4 dr cukrot és egy muffint.

Nyugodtan besétáltam az étkezőbe és beálltam a sorba. Sajnos vasárnaponként többen vannak a kórházban, mert ilyenkor van idejük meglátogatni a rokonait.

Előttem hárman álltak, majd mögém is folytatták a sort. Mivel az emberek jobbra-balra sétálgattak a pékséges üveg elé álltam.

Végre végzett a legelől lévő, de ettől függetlenül egy centit sem mentünk előre.

- Elnézést, hölgyem - kocogtatta meg valaki a jobb vállamat. Hölgyem?!

Kérdőn hátra néztem és szembe találkoztam Ethan-nel, aki mankóval a kezével várakozott - Oh - csak ennyit mondtam.

- Arrébb menne, kérem - mondta még mindig úgy mintha egy idős néni lennék.

Aztán leesett. Basszus a hajam még mindig az arcom előtt lógott, így eltakarva a világ elől a képem. Felemeltem a kezem és szét nyitottam a hajam.

- Jézusom, te vagy az - nézett rám kigúvadt szemekkel Ethan - Bocsi, azt hittem...

- Semmi baj - nevettem fel óvatosan.

- Akkor, arrébb állsz?

- Jah, persze - arrébb léptem, de a sor még mindig nem ment előrébb, így neki mentem az előtettem lévőnek és megbotlottam.

- Meg vagy - kapta el a karom Ethan, még pont időben. Ha egy kicsi később kap utánam, akkor már a földön fetrengenék.

- Köszi - próbálkoztam visszaállni a rendes kerékvágásba, de nem sikerült és újra megcsúsztam. Csak én lehetem ilyen szerencsétlen.

Ethan most nem a karomnál, hanem a derekamnál kapott el fél kézzel, mivel a másikkal a mankóját fogta. Óvatosan felállított és amikor stabilan álltam már elengedett.

- Meg vagy? - csak bólintani tudtam, mert még mindig a sokk hatása alatt álltam -Rendben - kacsintott rám - Te következel.

- Hogy mi? - tértem vissza a valóságba.

- Mármint - nevette el magát - a sorban - mutatott át a vállam fölött.

- Oh, köszi - mosolyogtam rá félénken.

- Nincs mit - mosolyodott el kipiruló arcomon.

Odafordultam a pulthoz, kikértem a muffint és kiszedtem 2 db cukorkát a tálból, de azért csak kettőt, mert nem volt több. Ezért lehajtott fejjel kullogtam a szobám felé.

- Jessica - szólt valaki hátulról, Ethan volt az.

- Mit szeretnél? - érdeklődve megfordultam.

Mire odaért hozzám látszott rajta, hogy kifáradt így a vállamra tette a kezét, hogy szusszanjon egyet.

Pár lélegzetvétel után elvette a kezét. Fura, de a nyomán olyan érzésem volt, mintha leszedtek volna rólam valamit, ami eddig az enyém volt.

- Szóval - vágott bele - Először is, ezek itt a tieid - majd megfogta a szabad kezem és két cukrot nyomott a kezembe.

- Ezt mégis miért?

- Láttam, hogy szomorú vagy és azt gondoltam biztos örülnél a maumamnak. Megkérdeztem, hogy van-e még, erre mondta, hogy csak kettő és a kezembe nyomta. De ha nem kell - vakarta meg idegesen a nyakát, majd rám nézett.

Eltátottam a szám, majd a nyakába ugrottam, persze csak óvatosan, izgalmamban - Jézusom, köszönöm - sikítottam a fülébe.

- Nincs mit - nevetett fel - Vagyis, - váltunk el egymástól - holnap találkozzunk a pihenő szobában, mondjuk 8-kor - vigyorodott el.

- Miért? - ráncoltam össze a szemöldököm, miközben őt vizslattam.

- Majd meglátod - érintette meg óvatosan, és értelmetlenül, a felkaromat, majd elengedte - Hozz nasit, ennyi a lényeg - megfordult és elment. Úgy hagyott ott, mint én őt tegnap.