Soha ne engedj el

18. Fejezet

1 héttel később

Két hete nem beszéltem Ethan-nel. Ha megláttam valahol gyorsan elfordultam és elrohantam. Akartam is, de nem is, beszélni vele. Az az egy nap mindent megváltoztatott.

Előző hétvégén velem volt Samantha, de nem igazán csináltunk semmit. Egész végig nassoltunk, filmeztünk és persze kidumáltuk Ethan-t.

Őszintén bevallom, hiányzik. Nem mondom, hogy beleszerettem, mert az nem lenne igaz. Csupán hiányzik a társasága, hiányzik a humora.

Az alatt a két hét alatt a családját is kerültem. Figyeltem, hogyha ők a büfében vannak, én ne menjek oda, ha a társalgóban vannak, akkor jó messzire elkerüljem azt a helyet. Ez ment 2 héten keresztül.

Ma újra vasárnap van. Tegnap voltak nálam a szüleim, de kicsit sem volt hozzájuk kedvem. Senkihez sem volt kedvem.

Mikor Mary meglátott egyik reggel, teljesen kiakadt, hogy mit tettem magammal. Én elmondta, hogy semmit csak hiányzik Ethan, erre megnyugodott. Mary tudta, hogy ki Ethan, többször is meséltem neki róla.

Ma kemoterápia után bejött hozzám Mary, éppen egy élethű szívet rajzoltam, mikor berontott.

- Jess!

- Hmm?

- Jessica!

- Mi az? - néztem rá.

- Te miért nem készülődsz?

- Mégis mire? - értetlenkedtem.

- Hát a Vasárnapi Vacsira.

- Jah, az ma van - fordultam vissza a rajzomhoz.

- Igen Jess, ma van. Mivel előző héten nem toltad oda a képedet, most muszáj lesz - erősködött.

- De én nem akarok menni - nyafogtam.

- Engem ez hidegen hagy, szóval szépen öltözz fel, 5 perced van. Ha nem leszel kész úgy jössz ahogy most vagy - mondta, majd kiment.

Most komolyan mondta? De hát, egy szál rövid pamut gatyában, egy bő pólóban, mezítláb és paróka nélkül voltam. Na jó, ideje készülődni. Mary sosem hazudik, és ezt álltalábam szeretem benne, most viszont rühellem.

Gyorsan magamra kaptam egy világos kék, kicsit szakadt farmert, egy fekete övet, egy fekete-fehér hosszanti csíkos hosszú ujjú has pulcsit és a fekete nike cipőmet. A hajamat laza kontyba kötöttem és feltettem egy kis szempillaspirált.

Pont elkészültem mire Mary benyitott. Még gyorsan magamhoz kaptam a fülhallgatómat és a füzetemet.

Mire oda értünk a összes hely foglalt volt, kivéve az enyém. A fotelem mellett ült a saját székében Ethan és mellette állt egy csinos lány.

Ki lehet az? Mit keres itt? Miért beszél Ethan-nek? JÉZUSOM MIKET GONDOLOK! Oké Jessica nyugodj le. Hihuhihuhihu. Nincs semmi baj.

Figyelem elterelésként odamentem a pulthoz és csináltam magamnak egy italt. Vissza fordultam és elindultam a fotelem felé. Felnéztem és csak annyit láttam, hogy a csaj megpuszilja Ethan arcát, majd elmegy.

Hát ezt nem hiszem el! Mi a szar? És miért érdekel ennyire ez engem? Oké, nyugi.

Lassan oda battyogtam a fotelhez és leültem, direkt nem nézve Ethan-re.

- Jessica - lepődött meg Ethan - Olyan régen láttalak - mondta kedvesen, gondolom közben mosolygott, de én rá se néztem és vissza se szóltam - Minden oké Jessica? - folytatta, de én továbbra is levegőnek néztem - Jessica? - megfogta az állam, hogy maga felé fordítsa, de nem engedtem - Jessica, kérlek - próbálkozott újra, de meg se rezzentem - Jess - suttogta, majd újra megfogta az állam, de most nem ellenkeztem.

Ahogy szembe találtam magam vele könnyek gyűltek a szemembe. Olyan régen néztem bele utoljára abba a csodaszép sötét szemekbe.

Csak néztük egymást, se szó se beszéd. Nem bírtam tovább és kibuggyant egy könnycsepp a szememből, végig gördült az arcomon, de Ethan letörölte.

- Jess, - suttogta - mi a baj?

Nem kellett többet mondani, én máris felpattantam és a nyakába ugrottam.

- Soha ne engedj el - hüppögtem.

- Itt vagyok - ölelt át fél karjával - Nincs semmi baj.