Soha ne engedj el

31. Fejezet

A műtétet végül péntekre rakták. Szóval még hátra volt addig a kedd, a szerda és a csütörtök.

Sajnos Ethan csak kedden tudott velem lenni, mert utána vissza kellett menni-e a gimibe, mert csak eddig kapott igazolást.

Szóval 2 napon keresztül egyedül szenvedtem. Na jó be kell valljam, hogy nem teljesen igaz. Egész nap beszélgettünk Ethan-nel és délután meglátogatott.

Mivel suli után azonnal idejött együtt írtuk meg a háziját másnapra, hogy jó sokáig maradhasson este.

Péntek

Ma van a műtét napja. 14-kor lesz a műtét, de ettől függetlenül nem ehetek semmit egész nap. Őszintén be vallom, hogy Nagyon félek!

Reggel nem magamtól keltem. Arra ébredtem fel, hogy valaki simogatja a bal karom és puszilgatja az arcom.

Felmordultam és eltoltam Ethan arcát magamtól, mert még nem akartam felkelni. Erre ő csak röhögve elhúzódott. Azt hittem, hogy végre hagy tovább aludni, de ehelyett adott egy gyors puszit a számra.

Erre kicsit feleszméltem, viszont, amint el akart húzódni megfogtam a tarkóját és visszahúztam magamhoz egy hosszabb csókra.

Mindegy hány alkalommal csókolom meg Ethan, egyre és egyre jobb lesz. Mindig más, mégis mindig kellemes és izgató.

- Na jó, mivel már felkeltél - húzódott el vigyorogva Ethan.

- Nyaaaa - nyafogtam boci szemekkel.

- Már 10 óra van, kicsi lány - pöccintette meg az orromat, amire megráztam a fejem.

- Akkor még van csomó időm - dünnyögtem jobb oldalamra fordulva.

- Igen, de nem kéne addig aludnod, mert a műtét után így is úgyis sokat fogsz pihenni, élvezd ki, amíg még mozoghatsz - mondta, miközben átsétált az ágyam jobb oldalához és leguggolt, hogy a szeme egy vonalba legyen az enyémmel - Van egy tervem.

- Miféle terv? - mormoltam a párnámba, mire Ethan megcirógatta a párna alól kilógó arcomat.

- Ha kikelsz az ágyból megtudod, de ha nem kelsz ki akkor sosem tudod meg, mert ez egyszeri ajánlat  - mondta komolyan.

- Hmmm - tűnődtem el.

- Na mi a válasz, kicsi lány? - heccelt.

- Oké, rendben - egyeztem bele kibújva a párnám takarásából - De! - mutattam felé a mutató ujjamat.

- De? - kérdezte, majd rákulcsolta a mutató ujját az enyémre.

- Ne hívj többet kicsi lánynak, nem vagyok kicsi!

- Rendben - mondta mosolyogva, majd puszit nyomott a fejem tetejére - Készülődj! 5 perc múlva az ajtó előtt várlak, ha nem leszel ott akkor berontok és úgy rángatlak ki ahogy vagy.

- Jooo - forgattam meg a szemem - De akkor most kifelé! - mutattam az ajtó felé.

- Igenis, szépségem - mondta majd ki ment.

Mivel fogalmam sem volt mit tervez nem vettem fel különlegesebb ruhát csak egy fekete farmert, a fekete nike cipőmet és egy piros fehér kék csíkos has pólót.

Mielőtt kimentem volna felkaptam a telóm. Mikor kinyitottam az ajtót Ethan-nel találtam szembe magam, aki az óráját sasolta.

- Itt vagyok.

- Neee már - nézett fel búslakodva - Ha egy fél percet vártál volna még bent, akkor kicipelhettelek volna - biggyesztette le a száját.

- Remélem nem tört össze a pici szíved - paskoltam meg közelebb lépve a mellkasát.

- De - nézett le rám szomorkodva.

- Aww, te nagy csecsemő - viccelődtem miközben lábujjhegyre álltam - Ninc szemmi baj - cukiskodtam miközben puszit nyomtam az arcára.

- Aahh, - kezdte lehangoltan - rád nem lehet haragudni - mondta vigyorogva - Mehetünk?

- Persze, de hova?

- Majd meglátod - titokzatoskodott tovább Ethan.

- De naaaaa

- Csitt! - hallgattatott el - Csak gyere - mondta majd megfogta a kezem és elkezdett húzni.