Soha ne engedj el

4. Fejezet

Ahogy közeledtem, egyre hangosabb lett a beszélgetés. Már egy-két szót ki is tudtam venni.

- ... borzalmas ....

- ... autó ...

Fogalmam sem volt, hogy kik lehetnek bent és arról sem, hogy kivel történhetett, de nagyon kiváncsi lettem, így még közelebb mentem.

- Feljelentem! - ordította egy mély férfi hang.

- Drágám, nyugodj le. Nincs semmi komolyabb baja... - próbálkozott egy nő, de a férfi közbe vágott.

- Mi az, hogy nincs komolyabb baja? Megzúzódott a bal térdkalácsa! - kelt ki magából még jobban a férfi.

Atya úr isten! A térdkalácsa? De hát az rettenetes, az is lehet nem fog többé lábra állni, ha úgy sérült meg.

Oké, itt az ideje, hogy elmenjek - gondoltam és már fordultam is , de egyszer csak sírást hallottam a szobából kiszűrődni, ezért gyorsan visszafordultam.

- Semmi baj, Lizzy - mondta kedvesen egy másik férfi hang, de az előzőnél fiatalabb. Várjunk csak, Lizzy? Nem így hívták azt a kislányt, akinek csórtam cukorkát? - Minden rendben velem, gyere ide - suttogta a fiú.

Két másik gyerek szipogására lettem figyelmes - Gyertek ide, ti is srácok - hívta magához a gyerekeket a fiú - Nem fog történni velem. Elég erős vagyok. Ezt is túl élem, mint eddig mindent, oké?

- Iii..ggee...een - mondta szipogva a három gyermek.

- Na gyerekek, ideje, hogy menjünk és hagyjuk pihenni a bátyátokat. Hosszú napja volt - mondta a nő.

- Szia - felelte egyszerre a két fiú.

- Szia - köszönt el Lizzy is.

- Holnap jövünk - hallatszott a férfi hangja is.

Basszus. Ideje, hogy én is elmegyek. Túl sok ideig maradtam itt, ha kijönnek és itt találnak tuti furának fognak tartani.

Szóval elindultam, konkrétan rohanva a szobám felé. Rájöttem, hogy megint eltelt az idő és mindjárt vacsi idő és, ha nem talál ott Mary akkor nagyon megfogom járni.

Rohantam ahogy bírtam és még szerencsére időben bevágódtam a szobámba, bár közben bele ütköztem egy öreg nénibe és átcsusszantam 2 nő között, akik nem vették túl jó néven.

Pár levegő vétel után eljutottam a tükörig, ahol észre vettem, hogy félre csúszott a "hajkoronám".

Igazából, mivel ma már úgy se megyek sehová és úgyis csak Mary jön be hozzám, aki már rengetegszer látott kopaszon levettem. Amúgy is sokkal kényelmesebb paróka nélkül. Szóval letettem a helyére, vagyis egy mű baba fejre, aminek nincs arca, ami direkt parókáknak van.

Leültem az ágyam elejére és bekapcsolom a TV-t. Addig keresgélek amíg be nem nyitott Mary a vacsorámmal és a vitaminokkal.

- Szia Mary!

- Jó estét Jessica.

- Hogy telt a napod, Mary? - néztem végre a szemébe, mivel eddig a TV-t sasoltam, amit végül a HBO-n állítottam meg, mert éppen a Fel! című film ment, ami a kedvenc filmem vagyis mesém.

- Jól telt, köszönöm - felelte egyhangúan, miközben én bemásztam az ágyba - Neked hogy telt?

- Eléggé vegyesen, de összességében kellemesen - mondtam hasonló hanggal mint Mary.

- Te most kifigurázol engem?!

- Nem, nem. Éééén soooohhaaaa - mondtam hitetlenkedve.

- Ez kicsit sem vicces, Jess. Inkább egyél aztán fürödj meg és pihenj.

- Rendben Mary - mosolyodtam el.

- Akkor jó éjt, Jessica - felelte és már indult is kifelé, de az utolsó pillanatban visszafordult - Jessica.

- Igen?! - néztem fel teli szájjal.

- Holnapra ki van írva egy anyuka, már ma bejött szóval új lakó kerül hozzánk.

- Tényleg?? - majdnem kiköptem az éppen számban tartott falatot.

- Igen, tényleg - mosolyodott el végül ő is.

- Akkor holnap tényleg jó napunk lesz - vigyorogtam - Jó éjt, Mary.

- Neked is, Jess - elköszönt, majd kiment.

Holnap egy új baba jön a világra, ez csodás hír. Mindenképpen a szülészeti osztályon kell lennem, mert nem tudhatjuk mikor jön a világra a kicsi.

Vacsora után elmentem fürdeni, majd megnéztem a maradék részt a filmből és boldogan aludtam, mert tudtam, hogy holnap egy csodás nap lesz.

Vagyis akkor még ezt hittem.