Soha ne engedj el

13. Fejezet

Kedd, Szerda úgy repült el, hogy fel se tűnt. Már csütörtök 13 óra volt, mikor elkezdtem készülődni az ebédre Ethan-nek.

Mivel ez egy randi féleség volt, bár egyikünk sem szögezte le, hogy ez az lenne, kicsit szebben öltöztem fel.

Fura váltás ahhoz képest, amit hétfőn csináltunk. Hétfőn teljesen lazára vettük a formát, most viszont kicsit komolyabbra.

Felvettem egy fehér-narancs hosszanti csíkos, bő kötött pulcsit, egy kék térdénél szakadt farmert és a fekete nike cipőmet. A hajamat begöndörítettem és tettem fel egy kis szempillaspirált.

Megvártam, míg Mary behozza nekem az ebédem, majd mikor eltűnt a tálcámmal együtt elindultam az ebédlő felé.

Ethan-nel negyed 2-re beszéltük meg az ebédet, de mire odaértem már 25 volt. Nem éreztem jól magam. Sosem szerettem késni, és utána mentegetőzni.

Körbe pillantottam, majd sikeresen megláttam Ethan-t az egyik asztalnál. Odamentem és leültem szembe vele.

- Szia, azt hittem már nem is jössz - nézett fel rám.

- Bocsánat - mondtam és bűnbánóan lehajtottam a fejem - Nem akartam késni, csak... - mentegetőzésemet Ethan félbeszakítottam.

- Semmi baj - emelte fel mutató ujjával az állam - Az a lényeg, hogy most már itt vagy - nézett mélyen a szemembe.

- De Ethan...

- Nincs, de Ethan - csitított el - Szépen megebédelünk és közben eldumálgatunk, semmi több - mondta és rám mosolygott.

- Rendben - mosolyogtam vissza rá.

Ebéd közben minden féléről beszélgettünk. Szóba jött a múltunk, az élményeink, a barátaink és minden, amit el lehet képzelni.

Miután megettünk mindent még ott maradtunk beszélgetni.

- Ethan - szólaltam meg.

- Igen - nézett a szemembe - Mi a baj?

- Semmi, csak sütit akarok - vigyorodtam el.

- Rendben, akkor menjünk. Gyere, én fizetem - felállt a mankója segítségével, majd udvariasan kihúzta a székem és lassacskán elindultunk a büfé felé.

- Szia Jessica, hogy vagy? - kérdezte Liam.

- Csá Liam - mondtam, de fel se néztem rá, csakis a sütiket néztem.

- Hello - köszönt ridegen Ethan Liam-nek, felé pillantottam, de ő csakis Liam-at nézte, Liam meg persze engem.

- Szóval mit szeretnél Jess? - kérdezte Liam.

- Jessica - mormogta Ethan.

Odanyúltam és megfogtam Ethan ökölbe szorított kezét, ami amint hozzá értem ellazult és összekulcsolódott az enyémmel.

Fura volt az, hogy Ethan ennyire felkapta a vizet, de az még jobban, hogy összekulcsolta a kezünket. Inkább az én kezemet fogja, minthogy Liam torkát. Bár én is szívesen megfojtanám néha. Erre muszáj volt elvigyorodnom.

- Jess, min vigyorogsz? - érdeklődött Ethan.

- Semmi, semmi - legyintettem a szabad kezemmel - Egy csokis muffint kérek, Liam - mondtam.

- Azonnal - sürgött forgott majd egy zacskót nyomott a kezembe - Legszebbet a legszebbnek - vigyorodott el kajánul Liam.

- Grmm - adott ki egy morgó hangot Ethan, majd megszorította a kezemet. Önkéntelenül is elkezdtem simogatni a kézfejét a hüvelykujjammal.

- Nincs semmi baj - suttogtam Ethan fülébe - Köszi Liam, szia - elvettem a zacskót, letettem a pénzt elé és elindultunk kifelé az ebédlőből.

Egész úton majszolhattam a muffinomat. Ethan pedig egészen a szobámig elkísért.

- Akkor majd találkozunk - mosolygott rám.

- Igen.

- Szia - mondta és az arcomhoz hajolva megpuszilt - Legyen szép napod.

- Ahaaa - csak ennyit bírtam mondani, mert lefagytam.

Megpuszilt!