Soha ne engedj el

39. Fejezet

Hangzavarra ébredtem. Valakik ordibáltak egymással. Hallottam a hangokat és ismertem őket, bár nem tudtam kik azok és nem is fogtam fel miről beszélnek.

Felmordultam a hangoskodás miatt. Az egész fejem lüktetett és majd szétrepedt és ezen a kiabálás kicsit sem segített. A próbálkozásom nem hozta meg a gyümölcsét, vagyis a csendet, így még egyszer hangosabban mordultam fel. Erre végre az egyik elhallgatott és odalépett hozzám.

- Kicsim - szólalt meg a hang - Nincs semmi baj, itt vagyok.

- Hmm... - nyafogtam.

- Jól van, mostantól nem csinál majd semmit. Elfelejtjük és minden rendben lesz - mondta tovább a hang.

- Mi? - értetlenkedtem.

- Sosem fog többé bántani téged - szorította meg a kezem.

Kicsit sem értettem, hogy kiről beszél a hang. Még arra sem jöttem rá, hogy ki, csak annyit tudtam, hogy ismerem ezt a hangot.

Lassan kinyitottam a szemem és arra az oldalra pillantottam ahonnan eddig a hangot hallottam. Apám volt az.

- Apa?

- Igen kicsim, minden rendben van.

- Te meg mit mondtál az előbb?

- Hogy minden rendben van?

- Előtte - mondtam nyüglődve, hogy apám miért ilyen lassú felfogású.

- Ja, azt hogy mostantól nem fog zargatni.

- De ki? - értetlenkedtem.

- Hát ő - mutatott az ágyam vége felé. Odafordítottam a tekintetemet és Ethan-t láttam meg.

- Ethan?

- Igen, az az idióta megmérgezett és belázasodtál - mondta dühösen apa.

- Már századjára mondom, NEM ÉN VOLTAM. SOSEM BÁNTANÁM JESS! - ordította Ethan, mire én a fejemhez kaptam - Bocsáss meg, virágszál - vette halkabbra a hangját.

- Mi történt? - kérdeztem Ethan-től.

- Kicsim - szólalt meg előbb apa - Éppen Samantha-val voltál és nassoltatok, amikor elájultál. Samantha azonnal hívta Mary-t, aki megkérdezte, hogy mit kaptál és hol vette. Kiderült, hogy a büféből hozta, ahol beszélt Liam-mal...

- Liam... - mondtam ki apám után.

- Igen Liam-mal és elmondta, hogy miután megkapta Samantha a muffint összefutott VELE - utalt Ethan-re - aki valamit szórt a muffinodra.

- Ez igaz? - fordultam Ethan felé.

- Igen igaz, - nézett egyenesen a szemembe - de én nem tettem semmi rosszat a muffinoddal. Csupán meg akartalak lepni azzal, hogy levendula kék cukrot szórok a muffin tetejére - mondta halál nyugodtam.

Vissza gondolva tényleg rémlett, mintha valami lilás szórat lett volna muffinomon. De hát egy szórat nem okoz lázat.

- De apa, szórat nem okoz lázat - értetlenkedtem.

- Lehet, - gondolkodott el apám - de én akkor is jobban bízok Liam-ban, mint benne.

- Ez most komoly? - forgatta meg a szemét Ethan, mire apám felpattan a székből és majdnem Ethan-nek esett.

- Álljunk meg egy szóra - szólaltam meg - Apa kérlek ülj le, Ethan kérlek te is leülnél a fotelbe - néztem rá boci szemekkel, mire halványan elmosolyodott és leült - Apa - fordultam felé - el kell mondanom valamit.

- Mi lenne az, kicsim? - értetlenkedett - Ugye nem? Ugye nem vagy terhes?! - kelt ki önmagából, miközben elindult Ethan felé - Megöllek fiam - ordította.

- Uram, szó sincs ilyenről - mentegetőzött Ethan - Teljesen félre érti a dolgokat.

- Nem értek én félre semmit! Te egy alávaló féreg vagy, aki felcsinálta a beteg lányomat - kiabálta Ethan képébe, aki idő közben mellém, elém lépett, hogy ne lásson az apám.

- Uram, kérem nyugodjon...

- Te meg mit csinálsz? - vette halkabbra a hangját az apám.

- Nem értem.

- Miért álltál be Jessica elé? - értetlenkedett apám.

- Hát, hogyha bármi történne ne őt bántsa, hanem engem - felelte Ethan komolyan.

- Te azt hiszed bántanám?

- Nem hiszem, csupán elő vigyázatos vagyok - mondta Ethan.

Még sosem láttam ilyennek Ethan-t, ilyen megfontoltnak és magabiztosnak. Mindig bohókás és kedves volt. Most viszont komor, magabiztos és elszánt volt. Hasonló lett, mint mikor Noah Lizzy-t védte.

- Ethan - nyúltam a kezéért, amint észre vette megfogta és leült mellém - Apa - néztem az apámra, majd a tőlem jobbra levő székre pillantottam - Kérlek ülj le, hogy megbeszéljünk mindent.