Soha ne engedj el

Reece

Már egy hete nem láttam Ethan-t. A suli és az érettségi miatt alig tudok kimozdulni otthonról vagy az edzésről.

Mivel hokis vagyok rengeteg edzésünk van. Nejem és azoknak, akik még hokis ösztöndíjat szeretnének. Mivel ilyenkor az edző külön edzéseket tart, hogy felkészítsen minket mindenre.

Éppen péntek délután van, amikor tudom, hogy Ethan-nek semmi dolga sincs így Bronson-nal, a haverunkkal, meglepjük Ethan-t.

- Siess már haver - sziszegtem Bronson-nak, aki éppen a telóját nyomogatta - Hagyd már abba! - szóltam rá, de mintha meg se hallotta volna - Elveszem, ha nem teszed el! - ezt végre meghallotta és dühös képpel zsebre vágta a mobilját - Én is így gondoltam.

- Annyira köcsög vagy néha - mondta dühösen Bronson, mire lepisszegtem - Jól van már.

Oda settenkedtünk Etna ajtajához és vissza számoltunk - 3.. 2.. 1.. - majd berontottunk az ajtón. Nem várt közönség fogadott minket.

Az ágyban nem Ethan, hanem egy 20 év körüli lány feküdt. Őt körbe állta egy pasi, gondolom az apja, egy nő, elvileg az anyja, és két kis fiú, ha jól sejtem a tesói a lánynak.

- Elnézést a zavarásért, elnéztük a számot - szabadkoztam, miközben kifelé hátráltam a szobából.

- Hogy meri ezt tenni? - háborodott fel az apa mielőtt még kiértem volna - Csak úgy betör ide és ilyen gyorsan elakar szökni?!

- Ööö - akadtam meg.

- Mi nem szökünk sehova - szólt közbe Bronson - Csupán sajnáljuk, hogy megzavartuk ezt az idilli családi pillanatot és szeretnénk minél előbb távozni - felelte halál nyugodtan Bronson.

- Értem - válaszolt végül a pasi - Nyugodtan elmehetnek - mutatott az ajtó felé.

- Viszlát - köszöntünk el egyszerre, mikor kiértünk és becsuktuk az ajtót mindkettőnkből kitört a nevetés - Ez haláli volt - szólaltam meg két fuldoklás között.

- Az biztos - vett néhány mély levegőt Bronson, majd folytatta - De ideje Ethan-höz mennünk biccentett, mostmár a jó, ajtó felé.

- Igaz, igaz.

Be is mentünk Ethan-höz, aki az ágyában fekve nézte a TV-t. Amint elkezdtünk beszélni kikapcsolta a TV-t és csak ránk koncentrált.

Ő a legjobb barátom és borzalmas így látni őt. Nem csak a legjobb barátom, hanem még a hoki csapatom kapitánya is volt, de most már lemondott róla. A sérülés miatt már nem biztos, hogy profi sportoló lehet belőle valamikor.

Több mint 2 órán keresztül beszélgettünk, amikor szóba jött Jessica.

- Na és hogy ment a randi?

- Melyik? - röhögött fel Ethan.

- Az ebédes.

- Jó volt, csak ne lett volna ott Liam - felelte komoran.

- Ki az a Liam? - érdeklődtem.

- A büfés - mormogta az orra alatt Ethan.

- Azt ne mond, hogy a büfésre vagy féltékeny - nevettem fel.

- Nem vagyok féltékeny! - ellenkezett.

- Pedig úgy tűnik - szólt közbe Bronson, aki eddig a telóját nyomkodta.

- Hagyjatok már! - mondta és mindkettőnket megdobott egy-egy párnával.

Bronson-nal összenéztünk és tudtuk, hogy ezt még nagyon megjárja - Na ezt nem úszod meg - sziszegtem.

Vagy 20 percen keresztül püfföltük egymást, mint a lányok a pizsi partyn, csakhogy mi élet-halál harcot vívtunk egymás ellen.

- Elnézést - nyitott be egy alacsony nő - Lejárt a látogatási idő, muszáj maguknak hazamenni - közölte velünk a nő.

- Akkor csá haver - köszöntem el.

- Csá Ethan - intett Bronson.

- Sziasztok.