Soha ne engedj el

6. Fejezet

Lassan kullogtam vissza az A épületbe, ahol az én szobám volt. Direkt a leghosszabb úton mentem, hogy tudjak gondolkodni az út alatt.

Milyen szomorú lehet a szülőknek, de a legrosszabb a testvérnek lesz, mert meg tudja majd, hogy volt egy ikertestvére, aki meghalt a születésük után.

Ahogy lassan haladtam a folyosón elérkeztem a 48- as szobához. Ez az a szoba, ahol Lizzy bátyja fekszik.

Éppen tegnap volt, mikor "kihallgattam" a családi beszélgetésüket. Ma nem terveztem, hogy hasonlót fogok tenni, főleg az előzőek után.

Pont az ajtó előtt mentem el, amikor meghallottam a nevem a szobából.

Közelebb mentem az ajtóhoz, hogy hátha újra hallom, de már semmi nem szűrődött ki. Biztos csak beképzeltem, hogy valaki azt mondja Jess. Úgyhogy ballagtam tovább a szobám felé.

Mire oda értem nagyjából elmúlt a szomorúságom, ezért leültem tanulni az ebédemmel, amit gondolom Mary készített oda, amíg elvoltam.

2 óra tanulás után felvettem az edzős ruhámat és elmentem Emma-hoz. Emma egy fizikoterapeuta a kórházban és heti 3-szor kellene járnom hozzá, bár igazából akkor megyek, ha van időm.

Kivételesen ma sokan voltak fizikón, de ez engem kicsit sem zavart. Mindig, ha idejövök hozom magammal a fülhallgatómat, hogy kizárhassam a külvilágot.

Amint a tömegben megláttam Emma-t oda köszöntem neki.

- Szia Emma.

- Szio Jessica. Már vártalak - felelte mosolyogva.

- Ma mit kell csinálnom? - kérdeztem kedvetlenül.

- Először is, minden oké? - puhatolózott Emma, de én csak bólintottam - Hát, oké. Másodszor is, igazából egy kis gyors séta, biciklizés vagy egy kis karmunka nem ártana neked.

- Rendben.

1 órát tornáztam. Ez idő alatt folyamatosan zenét hallgattam és figyeltem az embereket. Legtöbben műtét utáni fizikoterápián voltak, de olyanok is akadtak akiknek az izületei miatt kellett, persze ezek az idősebb emberek voltak.

A fizikó a B épület részben van ott, ahol a büfé is, ezért visszafelé betudtam ugrani egy narancsért.

A büfében mivel 5 óra táján jártunk kevesen voltak, így könnyedén megtudtam venni a narancsot és már indultam is vissza a szobámba, megint csak a hosszabb úton.

Ma már másodjára a 48-as szoba felé vettem az irányt. Most viszont az ajtó nem csukva, hanem nyitva volt.

Igazából, ma kicsit sem érdekelt, hogy ki van bent. Ha tegnap lett volna nyitva az ajtó, akkor biztosan érdekelt volna, de ma egy csöppet sem.

Akaratlanul is benéztem a szobába, igaz csak pár másodpercig tartott, de azonnal összeakadt a tekintetem a sráccal, aki az ágyon feküdt.

Mellette ült Mia, a másik gyógytornász, és éppen tornáztatta a srác lábát.

Már éppen kikerültem volna a halló távolságból, amikor meghallottam Mia hangját.

- Héj, Jessy te vagy az? - kérdezte. Nem tudtam mit tenni szóval visszamentem az ajtóba és köszöntem.

- Szervusz Mia.

- Szia. Ismered már Ethan-t?

- Nem - feleltem kurtán.

- Nah, akkor most meg ismerheted, ő itt Ethan - mutatott a srácra.

- Szia - köszönt Ethan.

- Csá! Most mennem kell, sziasztok - köszöntem el komoran.

- Szia Jessy - köszönt el Mia.

- Szia... Jess - suttogta Ethan, erre megtorpantam.

Várjunk csak, ez az a hang amit nemrég hallottam? Ő mondta ki a nevem? De honnan tudta?

Ácsi, nem valami olyat mondott Bronson, hogy Lizzy nem az ő húga, hanem valaki másé? Lehet hogy neki? Ethan-nek a húga Lizzy?

Még utoljára vissza néztem, és belenéztem Ethan sötét szemébe, majd elmentem.

***

Sziasztok!
Ez az első történetem. Remélem, hogy tetszik, ha igen akkor vote-olj vagy, hogy a franca mondják, köszi😄