Soha ne engedj el

12. Fejezet

Gyorsan eljött a hétfő, majd az este is. Mivel a találkát Ethan este 8-ra rakta volt nagyjából egy órám lefürödni és felöltözni, kemoterápia után.

Kicsit sem érdekelt, hogy hogy fogok kinézni, főleg azért nem mivel, 1 este 8 lesz, 2 pedig semmit sem érzek a srác iránt. Igaz, hogy nagyon aranyos és figyelmes, de nem ismerem eléggé, hogy tudjam milyen valójában.

Szóval felvettem a szürke mamuszomat, a szürke melegítőmet, egy laza pólót és ráhúztam egy nagyon-nagyon hosszú fehér pulcsit, aminek az elején egy piros száj volt. Semmi extrát nem csináltam a hajammal sem, vagyis a parókámmal, csak megfésültem. Sminket egyáltalán nem tettem fel, mert nem akartam azzal pepecselődni, főleg hogy semmi különösre nem számítok.

Mire elkészültem 7:50 lett így megfogtam egy zacskó csipszet és egy zacskó békás gumicukrot, amit még szüleim hoztak nekem szombaton, és elindultam a pihenőszobába.

Ahogy beléptem azt hittem, hogy Ethan csak átvert, mert korom sötét volt a teremben. Csupán egy kis fény látszódott az egyik kanapéról.

- Örülök, hogy megérkeztél - szólalt meg valahonnan Ethan.

- Merre vagy? - elkezdtem tapogatózva előre indulni.

- Erre - mondta és bekapcsolta a telefonján a zseblámpát.

- Jah - lassan elindultam felé, mivel minden felé székek és padok voltak a vasárnapi vacsi után.

- Na szóval - nézett felém, mikor lehuppantam mellé a kanapéra - Mit nézzünk?

- Öhh... - először csak értetlenül néztem felé, majd mikor meglátta az arcom elém tolta a laptopját, ahol a Netflix volt megnyitva - Jaa, hmmm - elkezdtem böngészi az oldalt, de úgy, hogy közben Ethan ölében maradt a laptop.

Konkrétan az ölébe dőltem, de ő nem zavartatta magát. Nyugodtan ült mellettem addig amíg kiválasztottam a sorozatot.

- Legyen Dr. Murphy - néztem fel a gépből.

Csak akkor eszméltem fel, hogy milyen közel vagyunk egymáshoz. Az arcunk között maximum 5 centi lehetett, nem több. Egyikünk sem mozdult, de láttam ahogyan lepillant a számra, majd vissza a szemembe.

- Tökéletes - suttogta.

- O..oké - mondtam, majd hátra húzódtam.

Míg Ethan beállította a részt és a kivetítőt, én addig elhelyezkedtem. Felhúzott lábakkal, a kanapé jobb oldalához bújtam és kinyitottam a csipszet amit hoztam.

- Mehet? - kérdezte, majd ő is elhelyezkedett. Nyugodtan elterpeszkedett a kanapé bal oldalán, majd a karját a háttámlára tette.

- Igen - mosolyogtam rá - Kérsz? - nyújtottam felé a csipszet.

- Köszi - kivett egy keveset, betömte a szájába és elindította a részt.

Az első rész nyugisan telt. Mindketten a saját térfelünk maradtunk és nem szóltunk egymáshoz.

- Mehet a következő? - kérdezte.

- Simán - mosolyogtam rá.

Elindította, majd újra kényelembe helyezte magát. Nekem kezdett kényelmetlen lenni, így elkezdtem mocorogni.

Nagy nehezen sikerült kényelmesen elhelyezkednem, fejemet a karfára raktam és felhúztam a lábam. A pulcsimba pedig beraktam felhúzott lábaimat, hogy ne fázzak.

Ha vicces vagy éppen szomorú rész volt mindig egymás felé néztünk Ethan-nel. Nem direkt, csak úgy reflexszerűen.

Lassacskán a 2. résznek is vége lett, majd a 3. és a 4. résznek is. Ez után elkezdtük az 5. részt is.

Addigra már egyetalán nem úgy feküdtünk, mint az elején. Ethan oldalra csúszott, így hátát félig neki támasztotta a karfának, félig pedig a háttámlának, egyik lábát egy székre tette, de még így is széthányva feküdt

Én ezzel ellentétben össze gubózva feküdtem Ethan combján. Ne kérdezzétek hogyan, de valahogy oda kerültem.

Ha jól emlékszek azért, mert annyit mozgolódtam, hogy Ethan-nek elege lett és azt mondta feküdjek oda. Mielőtt le dőltem volna felakartam húzni a kapucnim, de nem sikerült.

Ethan a segítségemre sietett és kiszabadította a fülem, így könnyedén a fejemre került a kapucni. Ezután ráfeküdtem.

Először nagyon kínosan éreztem magam, de ahogy éreztem nem csak én. Ethan combja be volt feszülve. Az első nevetés után jobb lett. Mindketten megnyugodtunk és ellazultunk.

A 5. rész végén majdnem elaludtam, és ezt Ethan is észrevette.

- Jó reggelt, álomszuszék - viccelődött.

- Naaaa - böktem meg a mellkasát, majd kitöröltem az álmot a szememből - Szerintem ideje mennem - mondtam ásítva.

- Én is úgy látom - nevetett fel Ethan.

- Köszönöm ezt az estét - lassan felálltam és megfogtam a már üres zacskóimat és elindultam kifelé.

- Jess - szólt utánam.

- Hmm?

- Csütörtökön velem ebédelnél?

- Öh - most randira hív? - Pe..ersze.

- Rendben - derült fel az arca - Jó éjszakát - köszönt el.

- Jó éjt, Ethan - már az ajtónál álltam amikor meghallottam.

- Szép álmokat - visszafordultam és belenéztem Ethan csillogó szemébe, majd elásítottam magam és elindultam a szobám felé.

Hello mindenkinek!
Bízok benne, hogy ez az átírás segít a történetemnek. Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta vagy éppen olvassa❤️