Soha ne engedj el

19. Fejezet

- Jess...

- Hmmm?

- Tudod, le kéne szállnod rólam, mert nem vagyok még a legjobban.

- Oh - ugrottam fel - Bocsi - mentegetőztem.

- Semmi baj, csak már kezdett beállni.

- Miért nem szóltál előbb? - sipítoztam.

- Mert nem akartalak elengedni.

- Oh...

- Igen, oh. 2 hete nem láttalak. Nagyon sok, túl sok idő - felelte a szemembe nézve.

- Tudom - hajtottam le a fejem, miközben helyet foglaltam a saját fotelemben.

- Ugye többet nem hagysz el ilyen sok időre? - viccelődött.

- Az attól függ, hogyan viselkedsz - pöccintettem meg az orrát.

- Szóval így állunk.

- Így ám - helyeseltem.

- Akkor most nem mész el, ugye?

- Most nem, de valamit tudni akarok - feleltem.

- Mondd, mit szeretnél tudni?

- Hát, fura lesz - vakartam meg a tarkómat - Kivel beszélgettél?

- Oh, - lepődött meg Ethan - nem erre számítottam, de oké. Alisha-val beszéltem.

- Ki ő?

- Egy gimnáziumba járunk, és éppen itt csinálja a Közmunkáját, segítőként.

- Ápolóként?

- Nem, hogy mondjam...

- Recepciós?

- Nem...

- Nővérként?

- Nem, de hadd fejezzem be - hadarta.

- Oh, bocsi - vonultam vissza.

- Semmi baj, igazából takarítóként dolgozik, de nem szeretné, ha mások is megtudnák a sulinkból. Ezért jött ide hozzám.

- É..és...

- Jess, mondd ki.

- Miért puszilt meg?

- Zavar? - kacérkodott.

- Nem.

- Ne hazudj.

- Nem szokásom hazudni.

- Akkor sumákolsz.

- Az nem hazugság.

- Szóval mi az igazság?

- Ethan! - szóltam rá.

- Oké, jó felfogtam - emelte fel a kezét védekezően - Azért puszilt meg, mert így hálálta meg, hogy nem mondom el senkinek. Ennyi - nyugtatott meg.

- Jó - feleltem halkan.

- Na, akkor beszéljünk valami másról! - folytatta Ethan.

- Mégis miről? - meredtem rá fapofával.

- Hmm... mondjuk a családjainkról.

- Hát jó.

- Kezd te, az enyém elég nagy - röhögött fel.

- Rendben - kezdtem bele - Nincs testvérem, anyukámmal és apukámmal élek, Charlie-val és Gwendolyn-nal. Az összes nagymamám és nagypapám meghalt, már régen. De van még egy nagybátyám, Joseph, bár őt 3 éve láttam utoljára.

- Értem.

- Te jössz.

- Oké, apám 3 éve halt meg. Anyám, Charol vezeti a házat. Van egy bátyám, Noah, akivel már találkoztál. A húgomat is ismered már, Lizzy-t, vagyis Elizabeth-et. Még van két kis öcsém, akik ikrek, John és James. Ezen felül még van egy nagynéném, apai ágon, Poppy. Apám szülei már több éve halottak, viszont még él egy nagymamám és neki a testvére, Lea és Leo. Mai napig elválaszthatatlan testvérek, ikrek. Hát ennyi.

- Jó nagy családod van, azt meg kell hagyni - nevettem el magam.

- Nem mindig jó nagy családban lenni.

- Ezt hogy érted?

- Karácsonykor teljesen kész szoktam lenni. Te vettél már három ennyire nyafogós kisgyereknek ajándékot? - kérdezte ingerültem - Az egyik azt mondja - vékonyította el a hangját - Én nekem nem naplemente narancssárga baba ruha kell, hanem mandarin sárga - mutogatott a kezével.

- Jézusom - alig bírtam megszólalni a kuncogástól  - Ez Lizzy?

- Aha - bólogatott - Olyan szinten válogatós az a kislány, neki nem ez, hanem az kell, pedig ugyan az a kettő - nevetett velem Ethan.

- Na jó...

- De várjál, még van a két kis csávó, na azok még durvábbak. Az autókkal James olyan válogatós, basszus tudnom kell fejből melyik kocsija milyen márkájú és milyen színű. Ha véletlenül két ugyan olyan SZÍNŰT vagy MÁRKÁJÚT veszek, akkor kitör a hiszti.

- Bassszzzuuuss....

- Hoho, várjál csak, még van John. Ő nálunk a nagy ész. 12 éves, de már az én fizika könyveimet bújja. Neki karácsonyra fizikusos játékot kell, hogy vegyek, de nem mindegy, hogy melyiket, mert ha túl egyszerűt veszek akkor 3 perc alatt kész lesz mindennel, de ha túl nehezet, akkor én leszek a rossz bátyó.

- Neee....

- És itt jön képbe az, hogy én imádom a fizikát, viszont van amikor én a 12.-es nem tudom megoldani a feladatot, de ő, mint 7.-es 2 perc alatt megoldja.

Nem bírtam tovább kitört belőlem a röhögés, de olyan hangosan, hogy mindenki csak ránk figyelt, de én nem bírtam abba hagyni. Már annyira röhögtem, hogy kifolyt a könnyem is, de nem csak nekem. Mellettem Ethan ugyan úgy röhögött.

Csupán azért hagytuk abba a nevetést, mert Mary odajött hozzánk.

- Jess, a szobádba! Emma! - szólt hátra a válla fölött - Vidd vissza Ethan-t a szobájába. Most!

- Oké - pattantam fel - Szia Ethan - köszöntem el.

- Szia Jess - integetett.

- Nyomás! - kiáltott Mary.

- Rohanok! - siettem egészen a szobámig, becsaptam magam után és lecsúsztam a földre - Ez volt életem legjobb napja - suttogtam magamnak.