Soha ne engedj el

33. Fejezet

Már bent fekszek az ágyamban műtőruhában és várom, hogy eltoljanak a műtőhöz. Amíg telik az idő Ethan kezét szorongatom, hogy el ne vesszek. Nélküle biztosan nem merném elvállalni a műtétet. Ő ad számomra erőt.

- Jess - suttogta Ethan.

- Hmm?

- Nem lesz semmi baj - nézett bíztató a szemembe - Most itt vagyok veled - nyomott egy puszit a kézfejemre - Amikor elvisznek itt leszek - egy újabb puszi, de most a karomra - Amikor bent leszel, én itt leszek - következőt a vállamra kaptam - Mikor visszahoznak, itt leszek - már a nyakamat puszilta meg - Ha felébredsz ott leszek melletted - az arcom kapta a következőt - És utána is ott leszek veled - mondta, majd megcsókolt.

Nem volt követelőző, nem volt vad, de még elmélyült sem volt. Egy apró lassú és kellemes csók volt, amire most a legjobban szükségem volt.

- Jobban vagy? - kérdezte homlokát az enyémnek döntve.

- Azt hiszem - feleltem halkan az összekulcsolt kezünket nézve.

- Jess, - kezdte lassan - nézz rám - cirógatta meg az arcom.

Óvatosan belenéztem sötét barna szemébe, ami az enyémet fürkészte. Tudtam mit akar hallani. Hazudhatnék neki, de utálok hazudni.

- Félek - mondtam félénken.

- Én is.

- Te? - értetlenkedtem.

- Félek, hogy elveszítelek. Félek, hogy most látlak utoljára és sosem érinthetlek meg még egyszer. Sosem láthatlak nevetni többet. Félek, hogy csak ennyi jutott nekünk, csak ez a kevés idő az egész életből. Legbelül tudom, hogy sosem szeretnék mást, ha elveszítenélek. Sosem találnék még egy olyan személyt, aki felérhetne hozzád. Te vagy a mindenem, Jess. Ha nem ismertelek volna meg a balesetem után sivár lenne az életem. Nem tudnám hova tartozok. Most viszont tudom, hogy hozzád tartozom - letörölt egy könnycseppet az arcomról - Még ezt is szeretem, hogy sírsz. Szeretem, hogy nem rejted véka alá az érzelmeidet és szembe mersz szállni velem akkor is, ha tudod, hogy nem nyerhetsz. Szeretem, hogy mindig bátor, segítőkész és rettentően kedves lány vagy. Sosem ismertem nálad színesebb egyéniséget. Imádom, hogy őrült vagy, de azt is, hogy utálod, ha hazudnak neked. Nem fogok hazudni, tiszta szívemből szeretlek, Jess.

Hát én meghaltam. Abban a minutumban, hogy befejezte a szónoklatát a nyakába borulva sírtam. Szomorú voltam, de nagyon boldog is. Tudtam, hogy nem hagy egyedül. Tudtam, hogy ott lesz velem, ha szükségem lesz rá. Ő az én mindenem.

- Nagyon szeretek, Ethan - bőgtem a nyakába, mire szipogást hallottam - Te sírsz?

- Ő is, - szólalt meg egy hang - de mi is.

És ott állt a szobában az én családom, Ethan családja, Emma Noah-val, Samantha Reece-el és Bronson is.

- Ti itt voltatok egész végig? - kérdeztem őket Ethan.

- Igen - felelte egy új hang a tömeg mögül, Mary volt az - De én is itt voltam - mondta szipogva.

- Jobb is, hogy nem hagytuk ki - incselkedett Emma.

- Annyira aranyos vagy, Ethan - szipogta még mindig Reece vállába Samantha.

- Nincs semmi baj, szívem - ölelte át Reece Samantha-t - Megbocsátotok egy percre, mindjárt jövünk - mondta, majd ment Samantha-val a folyosóra.

- Kicsim, ez olyan szív szorító volt - mondta Charol a szemét törölgetve.

- Igen, sosem láttunk még olyat, aki így szerette volna a lányunkat - mondta anyum Ethan-nek, majd újra kitört belőle a zokogás

- Jobb, ha mi is kimegyünk egy kicsit - csitítgatta apum anyumat - Itt leszünk a műtét után - mondta, majd kivezette anyumat.

- JEZZ, E.T. - ugrott a nyakunkba Lizzy - nagyon arik vagytok - vigyorgott ránk - Jezz - ült az ölembe Lizzy - hova tűnt a hajad? - kérdezte, majd megfogta a kopasz fejemet.

- Ott van - mutattam a parókámra, ami az asztalon lévő baba fejen volt - Ha szeretnéd kipróbálhatod - erre azonnal felcsillant Lizzy arca.

- Jess... - kezdték az ikrek.

- Gyertek fel ide - paskolgattam meg az ágyat magam mellett, mindketten gyorsa felmásztak és rám meredtem.

- Ugye nem hagysz el minket? - kérdezte szomorúan James.

- Sosem hagynálak el - simogattam a haját James-nek.

- De mi lesz, ha nem jössz vissza? - kérdezte félénken John. Bár nem ismertem jól a srácokat, tudtam, hogy fontos számukra a bátyjuk boldogsága, így én is.

- Akkor is ott leszek veletek - néztem kedvesen mindkét fiúra - Ott leszek a szívetekben - mutattam mindkettőjük mellkasára - Mindig ott leszek veletek, mindenkivel, akit szerettem ott leszek, ettől ne féljetek - nyomtam mindkettőjük fejére egy-egy puszit.

- Most gyertek srácok - hívta magához Charol a gyerekeket - Hagyjuk őket - mondta, majd kivezette a három csöppséget.

- Vigyázz magadra - ölelt át szorosan Emma.

- Itt ne hagyj minket, mert Emma meg fog ölni engem - suttogta Noah, miközben megölelt.

- Igyekezni fogok.

- Akkor hagyunk... - próbálkozott Noah, de Samantha félbe szakította.

- Annyira szeretlek csajszi - futott be a szobába Samantha nagy lendülettel - Sose merj itt hagyni, nagyon szeretlek, és itt leszünk melletted - bár igazából nem ennek hangzódott, de tudtam, hogy ezt jelenti.

- Samantha hagyjuk magukra őket - húzta el tőlem Reece Samantha-t - Itt ne hagyj - mondta, majd megölelt - Gyere Sam - megfogta a barátnőm kezét és kivezette.

- Mivel végre mindenki elment, én jöhetek - lépett hozzám Bronson - Nagyon szeretlek, - erre kapott Ethan-től egy halál szemet - mint barátot és nagyon szeretnélek jobban megismerni, szóval itt ne hagyj! - mondta kedvesen, majd szorosan megölelt.

- Ha nem jönnék vissza, - suttogtam a fülébe - vigyázz Ethan-re.

- Meglesz - mondta, elengedett és kiment.

- Úgy látszik sok embernek hiányoznál, szóval ne menj el - nézett mélyen a szemembe Ethan.

- Nem terveztem.