Soha ne engedj el

24. Fejezet

Közösen megebédeltünk Emma-val, majd, amíg én öltözködtem, ő rendbe tette az elhajított parókámat.

Feltette a fejemre a parókát, gyorsan kent rám egy kis sminket és a tükör elé lökött.

Se hogy sem ismertem magamra. A lány a tükörben szexi, de mégis aranyos volt. Egy fehér térdig érő laza szoknya, egy passzos levendula kék rövid ujjú és egy alacsony sarkú ezüst topán volt rajtam. A "hajamat" Emma begöndörítette és pont úgy helyezte el, hogy oldalt legyen, de ne látszódjon rajta, hogy egy paróka. Kihúzta a szememet, rakott rám szempillaspirált és egy kevés átlátszó szájfényt.

Tökéletesen néztem ki, mintha most léptem volna ki egy újság oldaláról. Nem hittem a szememnek.

- Nagyon köszönöm Emma - ugrottam volna a nyakába, de megállított.

- Még elrontod a művem - hitetlenkedett - Na, nyomás, induljunk.

- Elkísérsz?

- Hát mit gondoltál gardedám nélkül fogsz menni a bálba? - viccelődött - Kapd fel a füzeted és induljunk.

- Oksi.

Nagyon, nagyon izgultam. Nem tudtam mit tervez Ethan, de azt tudtam, hogy valamit biztosan. Ahogyan nem rég elváltunk elég necces volt.

- Jess - súgott oda nekem Emma.

- Hmm?

- Az ott ki? - mutatott Ethan bátyára, Noah-ra, aki Ethan mellett állt a pihenő szobában.

- Ethan bátyja, Noah - mondtam - Tudod ő az, aki túl védelmezte a húgát.

- Jaaa, már rémlik - mélázott el - De azt nem mondtad, hogy ilyen helyes.

- Hát, nem mondom, hogy nem az, de...

- Igen, igen vágom, ne folytasd - azonnal elpirultam. Még sosem mondtam ki, de Emma tudta és én is, hogy mit érzek.

- Mehetünk, vagy még bámulod egy kicsit őket?

- Áh, még bámulom - lökött oldalba - Menjünk.

Amint beértünk a szobába a fiúk elhallgattak. Ethan a megszokott helyén ült, mellette az én fotelemmel. Noah az egyik asztalnak dőlve állt, viszont, amint meglátta Emma-t felegyenesedett.

- Üdvözlöm a hölgyeket - udvarolt Noah.

- Szia - mentem el mellette.

- Hello, idegen - turbékolt Emma.

- A nevem Noah - nyújtotta oda a karját Emma-nak - Nincs kedve eljönni velem sétálni?

- De szíves örömest - karolt belé Emma.

- Hogy is hívnak? - eszmélt fel Noah, hogy azt se tudja, hogy kivel turbékol.

- Emma - felelte mosolygósan, majd hátra fordult - Ő tényleg létezik? - tátogta nekem, erre én csak vállat vontam és oldalra fordultam Ethan felé.

Szinte egyszerre kitört belőlünk a röhögés. Még egy ilyen párt nem igen lát az ember.

- Ez állati volt - szólalt meg röhögve Ethan.

- Hát jah - nyugodtam végre meg.

Pár percig csöndben néztük egymást, míg végül Ethan megszólalt.

- Azért hívtalak ide, mert tudom, hogy szeretsz rajzolni - bólintottam - Én pedig szeretek gitározni - majd előhúzta a háta mögül a gitárját.

- Te tudsz gitározni? - hüledeztem.

- Igen - vigyorodott el - Mindig is vonzott zene így általánosban elkezdtem zenét tanulni, majd gitározni.

- Oh...

- Szóval, az jutott eszembe, mi lenne, ha mindketten azt csinálnánk amit szeretünk - tette a rá a kezét az enyémre - együtt.

- Tényleg? - néztem fel a szemébe hazugság után kutatva. Az átlag emberek rühellik, ha valaki lerajzolja őket, Ethan viszont önként ajánlkozik, hogy lerajzolhatom - Rendben.

- Hála az égnek - fújta ki a levegőt Ethan - Már féltem, hogy hülyének nézel és itt hagysz.

- Nem tennék ilyet - néztem rá kedvesen.

- Akkor mit tegyek Főnök asszony? - kérdezte halál komolyan.

- Hát.. - kuncogtam - told arrébb a széked, hogy sréhen legyél hozzám képest - azonnal tette is, amit mondtam.

- Így jó?

- Tökéletes.

- Rendben - nézett rám mosolyogva, majd elkezdte pengetni a gitárját.

Pár pillanat múlva feleszméltem, hogy nekem rajzolnom kéne és nem csak úgy bámulnom. Rajzolás közben a művész meg figyeli az alkotás össze vonását. Ez most éppen kapóra jött, mert így minden négyzetcentijét feltudtam mérni Ethan-nek anélkül, hogy hülyének nézni.

Csak úgy teltek az órak, majd egyszer csak megcsörrent egy telefon. Ethan oda
ment és lekapcsolta.

- 17:30 van, tudom, hogy hatra menned kell valahova így beállítottam ébresztőt, hogy le ne késd.

- Jézusom - ugrottam a nyakába - Nagyon aranyos vagy - suttogtam a fülébe.

Lejjebb csúsztam, de nem húzódtam el tőle. Bele fúrtam az arcom izmos mellkasába és beszívtam a saját illatát.

- Jess... - lehelte a nyakamba Ethan - Nem akarom, hogy elmenj - húzott még közelebb magához.

- Mennem kell - eltoltam kicsit magamtól és boci szemekkel rá néztem - Még este találkozhatunk.

- Sajnos én akkor nem érek rá - biggyesztette le az ajkát.

- Akkor majd holnap - mondtam, miközben tekergettem a nyakánál lévő tincseit.

- De az olyan hosszú idő - nyafogott tovább.

- Akkor adok valamit, ami majd boldogabbá tesz - bújtam újra közel hozzá.

- És mégis mi lenne az - kíváncsiskodott.

- Hunyd le a szemed - kértem.

- Rendben - mondta, majd lecsukta.

Hátrébb húzódtam, hogy a szánk egy vonalba kerüljön. Lassan újra közeledni kezdtem, de most a szájához. Ahogy összeért a szánk fellobbant bennem a tűz. Ethan egy percig sem tétovázott, azonnal lecsapott a számra és úgy falta mintha az élete múlna rajta.

- Ethan... - hátráltam ki a csókból.

- Bocsánat - adott egy újabb csókot a számra, most viszont sokkal lassabban és sokkal érzelmesebben.

- Mennem kell - suttogtam.

- Tudom - még egy apró puszit lehelt a homlokomra, majd elengedett, én pedig elindultam.