Needed Me /Jikook ff./

14. rész

A bejárati ajtómnak vetettem a hátam, ahogy végre bezárult mögöttem, és egy fáradt sóhajt eresztettem ki az ajkaim közül. Reménykedtem, hogy  ezzel majd minden aggodalmam is távozni fog, de persze esélyem sem volt. A tincseim közé futattam az ujjaim, és erősen megtéptem őket egy néma szitkozódás kíséretében. Átkoztam a hülye fejem, és a még ostobább érzéseim is, melyek  egyszerűen nem akartak megnyugodni. És mindez ki miatt? Oh igen, Jeon Jungkook miatt.

Vagyis nem is igazán a személye miatt, inkább a kétes tettei adtak okot, mellyekkel teljesen megkevert. Egyáltalán nem bántam meg, hogy lefeküdtünk, mert talán életemben nem volt még ilyen jó szexben részem, arról nem is beszélve, ahogy ezt megkaptam tőle. Jungkook minden várakozásom felülmúlta, és megajándékozott egy olyan dologgal, amit egyáltalán nem vártam tőle; gyengédséggel. Akármennyire vadul is indult az esténk, mégis annyira figyelt rám a végére, hogy szinte már nem is tudom pusztán egy kielégülésnek nevezni, ez majdnem hogy szeretkezés volt. Ami köztünk erősen furcsa lenne. 

És, hogy ez miért zavart ennyire? Mert tőle érkezett. Jungkook az a típus volt, akit a magamfajtának el kellett volna kerülni, ha nem akart bajt. Domináns volt, szexi, magabiztos, s nem mellesleg piszok gazdag, ami veszélyes kombináció egy olyan földi halandónak, mint én. Az ilyenektől pedig két dologra számíthattam; vagy totális érdektelenségre, vagy egy éjszakára, ha vonzódott hozzám eléggé az adott 'tökéletesség'. Jungkook egyértelműen az utóbbiba tartozott, mert egyikünk sem tudta volna tagadni azt a vonzalmat, amit egymás iránt érzünk az első találkozásunk óta. Ez viszont egyet jelentett azzal is, hogy tudtam a forgatókönyvet a közös éjszakánk után, miszerint felébredre rájön, hogy megkapta amit akart, engem pedig azzal a lendülettel el fog küldeni, mert ezekután értelemszerűen nincs miért maradnom. 

Meglepő tehát, ha nem vártam ezt ki? Volt már ilyenbe párszor részem, Jungkooktól valahogy mégsem tudtam volna elviselni, mert őt - ha lehet így fogalmazni- ismertem. A főnököm volt,  mégis kedveltem a társaságát, és nem mellesleg az is a fejemben motoszkált, amit Hoseok mondott, miszerint védelmez is engem. Nem tudtam, hogy utóbbinak van-e létjogosultsága, vagy csak a "cél" miatt nem akart másnak engedni, mindenesetre mindez elég volt, hogy ne akarjam kivárni, hogy felébredjen és elzavarjon. Ehelyett nem túl férfiasan még akkor leléptem, amikor még az igazat álmodta ott, ahol előtte velem aludt összeölelkezve. Mindig is megvetettem az olyan pasasokat, akik egy szó nélkül hagyják ott a partnereiket, most a félelmem mégis nagyobb volt, és túlnőtt ezen negatív véleményemen. 

Mert pontosan így volt, rettegtem a reakciójától. Nem akartam látni az arcát, ahogy ellök, mert én élveztem, hogy a mellkasához bújhattam, amit évek óta senkivel nem tehettem meg. Nem tudtam volna hallgatni, ahogy ordibál, mert túlságosan is kezdtem azon merengeni, hogy Hoseoknak igaza van. És nem tudtam volna elviselni, hogy megbánta vagy csak ennyi volt, mert azzal kirántotta volna a lábam alól a talajt. Mert én nem bántam meg, plusz vele borulna a két állásom is, mellyek nélkül ismét nehezebb helyzetbe kerülhetek. Egyszerűen szükségem volt rá, mert alig két hét alatt nem csak egy fizikális biztonságot adott, hanem kissé érzelmileg is, amibe rettegtem belegondolni. Mert nem kötődhettem a főnökhöz. Viszont teljesítette, amit ígért; elérte, hogy szükségem legyen rá, s csak rá gondoljak. Bár ennek jelenleg egy cseppet sem tudtam örülni. 

Ugyanezekkel az idegesítő kérdésekkel és kételyekkel telve érkeztem meg végül a megszokott helyünkhöz, ahol mindig lebonyolítottuk a havi kötelező körömet az adósságom miatt. Még mialatt otthon készülődtem megkaptam a szokásos üzenetemet Kwon emberétől, hogy hányra kell megjelennem, így miután letusoltam és egy kényelmes szerelésbe öltöztem, magamhoz vettem a kapott végkielégítésem, valamint az ehavi részletem és megindultam, mert eszemben sem volt késni. 
Amint beértem az ismerős kávézóba, lábaim már ösztönösen vittek a leghátsó asztalhoz, ami eléggé eldugodtan volt, így tízből kilenc alkalomal bizonyosan üres volt. Jelenleg már nem, ugyanis az ismerős, de régen látott alak úgy magasodott a kis piros terítős asztalunk felé, hogy összetéveszthetetlen legyen, hogy valakit igencsak vár már. Vettem egy utolsó mély levegőt, majd összegyűjtve minden utalátamot ez iránt a féreg iránt, a lehető leghidegebb arcommá formáltam, amit csak valaha viseltem. Határozott léptekkel átszeltem a távot köztünk, majd köszönést mellőzve levágodtam szemben vele. Azonnal rám villantotta a szemeit, melyekkel eddig a telefonját szuggerálta, és egy félvigyort eresztett, amitől rögvest hányni tudtam volna. Kwon alapvetően egy jóképű srác volt, barna hajjal, karakteres arccal és igéző, sötét szemekkel. Teljesen az a tipikus rosszfiú, akit megnézel magadnak és bejön neked, mindaddig még meg nem ismered mennyire mocskos belsőt is takar a külseje.