Needed Me /Jikook ff./

40. rész

Jimin szemszöge. 

Másfél hét. Ennyi telt el azóta, hogy Jungkook és a többiek kiszabadítottak minket Kwon házából. Az első napokban még mondhatjuk azt, hogy örültem, hogy semmi értesülés nincs Jiyong felől. Finom szólva is aggódtam, hogy mi lesz a következő lépése és éreztem, hogy nem vagyok elég erős még ahhoz, hogy fogadjam a következő csapást. De ahogy kezdtem kipihenni a lelki és a testi sebeimet is, egyre inkább nehezebbé vált háttérbe szorítani, hogy aggasztó a tény, hogy nem hallunk felőle. Sem egy fenyegetés, sem egy üzenet nem érkezett még tőle, amit kezdetben Jungkook nagyon jó jelnek tekintett. Azt gondolta, Kwon talán rájött, hogy nem éri meg vele ujjat húznia, így meghátrált, de én ismertem annyira, hogy tudjam, neki ezt csak só volt a sebére. Birtokolni akar engem, ez pedig a végletegig fogja Őt hajtani. Ezt az aggályom számtalanszor megosztottam Jungkookkal is, aki eleinte  struccpolitika módon nem akart erről tudomást venni, de amikor egyik nap Siwon -aki mint kiderült a magánnyomozója- is megosztotta erre való aggályait, már Jungkookon is láttam, hogy nem tudja már elnyomni a tényt magába, hogy ez csak a vihar előtti csend. 

Így jött el hát az a nap is, amikor Jungkook Siwon kérésének megfelelően összehívta az érintetteket, hogy megbeszéljünk valamilyen tervet, hogy végleg lezárhassuk ezt az ügyet, ugyanis abban mindenki egyetértett, hogy kezdett túlnőni rajtunk. Bár Jungkook eleinte bízott Jiyong meghátrálásaba, a házból nem engedett ki és Ő is végig itthonról dolgozott, miközben a házat folyamatosan egy egész hadsereg védte. Nyilván tudtam, hogy Ők a védelmünkre vannak jelen, nem úgy mint Kwonnál, akik az ott tartásomért feleltek, de ez nem változtatott a tényen hogy feszélyezett a folyamatos megfigyelés. Jungkook is nehezen oldotta meg, hogy itthonról menedzselje a cégét és a bárt is, amiből sokszor bonyodalmak is voltak. Szóval, összességében képtelenség volt ezt sokáig így tartani. 

- Mit gondolsz, sikerül kitalálnunk valamit? - kérdezem Jungkookot, aki a hajamat birizgálja. A kanapén ülünk egymás mellett, Jungkook pedig egyik kezével magához ölel, így a fejem a mellkasán pihen. A többieket várjuk, és eddig a gondolatainkba voltunk veszve, de már képtelen voltam tovább bírni ezt a fojtógató csendet. Mindegyikünket ugyanaz nyomasztotta, mégis igyekeztünk nem beszélni róla, mintha így nem lenne jelen a probléma. 

- Biztosan. Siwon és az emberei profik, Namjoon pedig megfigyeli Kwont más úton. Ki fogunk találni valamit. - mondja elszántan, majd mint egy végszóként a bejárati ajtó nyitódását majd csukódását halljuk. Jungkook felpattan mellőlem, hogy köszöntse a többieket, akik legnagyobb meglepetésemre eggyel több fővel érkeznek, mint azt én vártam. Egy nagyon kellemetlen vendéggel. Azonnal elönt a méreg és felállok az ülőhelyemről, amikor pedig a nem kívánt személy érzékeli vérben forgó szemeimet magán, egyszerűen megmerevedik. A szemem sarkából látom, hogy Jungkook is látta azt, a szőke tekintét pedig azonnal követi rám. A felkaromra simít, de az érintése most képtelen lenyugtatni a haragomat és ezt Ő is érzi. 

- Baby...

- Mit keres Ő itt? - sziszegem mérgesen, el nem szakítva Yoongiról a tekintetem, aki döbbenten mered rám és ha nem tévedek egy kis félelem is cikázik a kifejezésében. Helyes, van is mitől tartania. 

- Baby, Yoongi segít nekünk. - mondja higgadtan Jungkook, de ezzel csak azt éri el, hogy rákapom lángoló íriszeim, amitől hátra hőköl. 

- Ugye csak viccelsz? 

Jungkook lefagyva mered rám, tekintetét felváltva járatva a két szemem között. Látom, hogy mérlegel, mit is kellene mondani, amivel nem hergel tovább, ez miatt pedig mélyen belül csillan bennem egy kis bűntudat. Tudom, hogy ez nem az Ő hibája, mégsem vagyok képes parancsolni a negatív érzéseimnek.