Needed Me /Jikook ff./

36. rész

Jungkook szemszöge. 

Kimondta. Jimin szeret engem, csakúgy, mint én Őt. Lehetnék még ennél is boldogabb? Korábban csak sejthettem az érzéseit, de így hallva az Ő szájából, valami egészen más, szinte felfoghatatlan élmény. Magamhoz ölelem apró testét, míg Ő a nyakamba fúrja a fejét, és nagy, de nyugodt sóhajaival a bőrömet csiklandozza. Megrészegülök az illatától, mely most valamilyen más tusfürdővel keveredik, mint amit nálam használt, de továbbra is dominánsabb Jimin jellegzetes, édes aromája, amitől az eszemet vesztem. Szívesen lubickolnék naphosszat ebben a mámorító helyzetben még, de aztán eszembejut, hogy nem igazán vagyunk ehhez a megfelelő helyen, így kelletlenül ugyan, de óvatosan eltolom magamtól az ezüst hajú szépségem. 

- Baby, mennünk kellene. - mondom neki, amire először értetlen, majd szomorú pillantást kapok csodás barna szembogaraitól. Buksiját lehajtja, és egy fáradt sóhajt ereszt ki, ami nekem több, mint aggasztó. Olyan az egész kisugárzása, mintha azt mondaná: igen, szeretlek én is, de ez semmin nem változtat. - Ugye nem akarsz itt maradni? - fakadok ki kicsit sem csillapítva a lesokkolt és mérges hangom. Jimin már oldalra is fordítja a fejét, hogy esélyem se legyen látni az arcát, majd amikor az ála alá nyúlva megpróbálom felemelni a buksiját, egyszerűen kipattan az ölemből. Azonnal utána ugrok és mielőtt elmenekülhetne akárhova is, elkapom a csuklóját. - Jimin, ugye most csak viccelsz velem? 

- Úgy nézek ki, mint aki viccel? - villantja rám haragos szemeit, de tudom, hogy igazából nem nekem szól ez. - Mégis mit gondoltál? Hogy beszambázol ide és elszökünk vagy mi? - kérdezi, én meg határozottan bólintok, mert igen, pontosan ez volt a tervem. - Jungkook az istenért, Kwon megöl, ha eltűnök, nem érted? Nem csak engem, az nem is érdekelne, de Titeket is bántana! - csattan fel síros hangon, és megremegő ajka jelzi is, hogy közel áll egy ismételt elérzékenyüléshez. Megint megpróbál megindulni, de ezúttal egy kezére mért rántással egyszerűen az ölelésembe húzom. Teljesen magamhoz passzírozom, így két kicsi mancsa az Ő és az én mellkasom közé ékelődik. - Eressz! - parancsol rám erőtlen hangon, de amikor továbbra sem engedem, csak nyugodtan méregetem az arcát, mérgesen rángatni kezdi egész pici valóját. - Nem hallod Jungkook? Eressz már el! 

- Rohadtúl nem foglak elengedni. - felelem neki törhetetlen elszántsággal, míg meg sem rázkódom a próbálkozásaitól. Megjegyzésem átvitt értelemben is értem, ugyanis magát a kapcsolatunkat sem tervezem elengedni. Végül megelégelem az erőszakosságát, amit tudom, hogy csak azért tesz, hogy elvadaljon magától, és így megvédjen minket. De abból nem eszik, mert nem hagyom, hogy tovább elválasszon minket Kwon. Hátáról lecsúsztatom a kezeimet a fenekére, majd egy szimpla mozdulattal felkapom az ölembe. Jimin torkából kiszalad egy meglepődött nyögés, én pedig kihasználva a döbbentségét, pár lépéssel a szemközti falhoz lépek és neki támasztom a hátát. Ahogy felfogja mennyire szorult helyzetbe is került, az arca kétségbeesettre változik, és szemei párásodni kezdenek. 

- Ne csináld ezt velem, kérlek! - kéri halk hangon, míg pici ujjaival az ingemet szorongatja a mellkasomnál. 

- Mit? Mit csinálok, Jimin? 

- Ne kérd, hogy veszélybe sodorjalak titeket! - nyüszít fel fájdalmas hangon, míg teljesen megtörik a karjaim közt; könnyei végig kezdik szántani csodás arcát, melyet sebek csúfítanak el, míg sírása halkan kirobban belőle. Egyik kezem a fenekénél hagyom, így tartva Őt meg alulról is, míg a jobbomat felvezetem a pofijához. Nagy tenyeremben szinte elveszik, főleg ebben az állapotában. Mégis hogy várná el tőlem, hogy itt hagyom? 

- Te pedig ne kérd, hogy hagyjam el életem szerelmét. - mondom suttogva, egy percre sem eresztve barna íriszeit. - Bármit is akarna tenni ellenünk az a féreg, meg foglak védeni, érted? Téged is, Hoseokot is, mindenkit! Ha kell mindent feláldozok ezért, de nem engedem, hogy elszakítsanak tőled!

Jimin szólásra nyitja a száját, de mielőtt egy hang is kijöhetne a száján, az ajtaja hirtelen nagy robajjal kicsapódik és egy ideges Moonbyul robban be rajta. Mindketten odakapjuk a fejünket, így láthatjuk, hogy egy pillanatra döbbenet ül ki az arcára, gondolom a helyzet miatt, amiben talált minket, de aztán visszavált ideges mivoltjára.