Needed Me /Jikook ff./

34. rész

Jimin szemszöge.

Összeszorítom a szemeim, ahogy az újabb ütés miatti fájdalom az arcomból indulva végig cikázik a testemben. Odarakom a kezem a bal orcámhoz, hogy a helyére tapasszam a tenyerem, ami inkább kényszeres, mintsem hasznos, a kellemetlen érzést ugyanis egyáltalán nem tompítja.

- Mondtam, hogy ne hazudj nekem! - ordít rám Jiyong, majd megragadja a nyakam és annál fogva a szobám falának csap. Ösztönősen odakapom a kezeim, pedig tudom, hogy esélyesem sincs a fizikumával szemben, amit most még a haragja is feltüzel. A torkom veszettül szorít, érzem, hogy a tenyerének szorítása kivűl és belül is nyomott fog hagyni, annyira szorosan tart. 

- Mhondom, hogy nem...nem thalálkoztam...vhele.- felelem halkan, minden szóért keservesen megküzdve, de meg kell tennem. Tudom, hogy egy "nem" ide most édes kevés, és egyébként sincs érte oda, ha tömören válaszolok neki. 

Jiyong összehúzza a szemeit, továbbra is úgy méregetve, hogyha nem tudnám, hogy szeret, erősen félnék, hogy most azonnal megöl. Micsoda mázli hát, hogy nagyobb a birtoklási vágya irántam, mintsem a féltékenysége Jungkook iránt. Egy pillanatra el is hiszem, hogy ez a válasz ennyi egybehangzó tagadás után végre elég lesz neki és elenged, de töredéknyi gondolkodás után ismét csak mérgesebben támad vissza.

- Elmondták az embereim, hogy ott volt, és te azt állítod, hogy még csak nem is láttad?! - sziszegi az arcomba hajolva, majd kicsit elemelve a faltól visszaüt hozzá, amitől a fejem fájdalmasan beleverődik. Kicsit el is homályosul a látásom, mert a "köszöntő" verése után most még annyira sem vagyok erőm teljében mint egyébként. 

Sejtettem, hogy baj lesz abból, hogy engedtem Jungkooknak, de inkább az érzelmeimet féltettem, mintsem a fizikai épségem. Ki gondolta volna, hogy a testőreim direkt figyelték, hogy Ő jelen lesz-e? Bele sem merek gondolni, hogy mit kapnék most, ha Jiyong tudná, hogy nem csak, hogy láttam, de beszéltem vele és meg is csókoltam. Hisz ezt a verést most történetesen azért kapom, mert Jungkook ott volt, de az elmondásom szerint nem láttam Őt, csak elvégeztem a dolgom és jöttünk. Ennek ellenére, mire én a szobámba értem, Ő már beszélt az embereivel és egy istenes jobb horoggal meg is kezdte a "beszélgetésünket". 

- Nhem láttam Ő-őt. - nyöszörgöm még mindig a karjait szorongatva, és kicsit most már kétségbeesetten pillogva rá, mert a levegőm vészesen kezd fogyni és a torkom is baromira fáj a belevájódó ujjaitól. Jiyong még egy ideig kételkedve méreget, majd végül elenged, én pedig azonnal a földre rogyok egy köhögőroham kíséretében. Felpillantok rá és látom, hogy fel-alá járkál idegesen túrva néha koromfekete tincsei közé. Nem szólalok meg feleslegesen, mert néha többet ártok csak vele, mint használok; így már csak akkor beszélek, ha Ő kéri, és csak azt mondom, amit hallani akar tőlem. Miért hergeljem feleslegesen, ha így is ezt kapom? Bár lehet egyszerűbb lenne az életem, ha eltenne láb alól. 

Jiyong hirtelen megáll a mozgásban, majd felém fordulva maga elé mutat a földre. 

- Gyere ide! - parancsolja jeges hangon, én pedig nehézkesen felállok és kérdés nélkül teszem, amit mondd. Amint elé érek jobb kezével elkapja a nyakam oldalát, pontosan úgy, hogy ujjaival a tarkómnál tartson szorosan. Kézfejét emelve feljebb billenti a fejem, és míg én az arcát nézem, hogy megpróbáljam kitalálni a következő lépését a hirtelen hangulatingadozásai közepette, Ő a nyakamat tanulmányozza; innen sejtem, hogy az ujjai nyoma máris erős foltot hagyott a bőrömön. - Ki fogunk erre találni valamit! - mondja elszántan nézve a szemeimbe, majd kissé oldalra billenti a fejét, miközben egy apró, szinte eszelős félmosoly kúszik az arcára.- Nem hagyhatom, hogy akárcsak egy kicsi veszélyt is jelentsen ránk. - magyarázza sejtelmesen, míg a hüvelyujjával megsimogatja az alsó ajkamat, ami felszakadt az egyik ütésétől, így a meglepően finom érintése ellenére végig cikázik bennem a fájdalom. Rossz érzés kerít hatalmába ettől az elszólásától, de időm sincs agyalni mire is célozhat, mert a következő pillanatban, már a vállaimnál fogva térdre kényszerít maga előtt. Kérdőn pillogok fel rá, pedig igazából pontosan tudom mi fog most történni: éppen meglakolok, minden tettemért, amit ma Jungkook és a bolond szívem miatt megtettem.