Needed Me /Jikook ff./

29. rész

Jungkook szemszöge.

Megsemmisülve ülök Hoseok mellett, aki halkan könnyezik, ahogy befejezi a történetüket. Már mindent tudok, nincsenek előttem fekete foltok, a sztori teljesen összeállt, és nekem a szívem szakad meg, miközben közel állok ahhoz, hogy én is sírjak. Mit élt át Jimin? Hogy tarthatta mindezt magában? Nyilván tudtam, hogy nagy a baj, és minden megtudott infó után egyre inkább éreztem, hogy ez komolyabb, mint azt előtte képzeltem, de erre azért a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Ebben a pillanatban puszta kézzel megtudtam volna ölni Kwont, az exét és mindenkit aki ehhez hozzájárult. Ezt is, hogy nem vettem észre? Végig a rossz ember után szagláztam és közben én ostoba felidegesítettem a fő zsarolóját. Csak én lehetek ennyire nyomorult...

- El akart ma mondani neked mindent.- suttogja Hoseok maga elé meredve, amivel eléri, hogy felé fordítsam a fejem. - Rájött, hogy mit érez és hogy tudnod kell róla. - ejt felém egy apró, szomorú mosolyt, amitől összefacsarodik a szívem. Pláne azoktól amiket mond. Elértem, amit akartam, s Jimin magától vallott volna be mindent, erre mit tettem? Ráadásul Hoseok azt mondta rájött, hogy mit érez, tehát Ő is szeretne engem, igaz? Micsoda egy barom vagyok, hogy ezt hagytam... - Miért nem mondta el? - kérdezi hirtelen gyanakodva, amitől a fájdalmas gombóc visszaköltözik a torkomba és szinte megfojt, csak úgy mint a marcangoló bűntudat.

- E-elkövettem egy hibát. - makogom a lábaimat lesve, mert nincs pofám ezt a szemébe nézve elmondani. Ez a srác nagyon szereti és aggódik a barátjáért, én pedig akaratomon kívül nagyobb szart csináltam, mint ami egyébként is volt. A szemem sarkából látom, hogy összeszaladnak a szemöldökei az értetlenségtől és biztos vagyok benne, hogy éppen rákérdezne, mi a fenéről beszélek, amikor hirtelen kopogtatnak az ajtón. Hoseok és én is az ajtó irányába kapjuk a fejünket, majd végül Ő pattan fel és szinte futólépésben indul meg, hogy megnézze ki az. Én a seggemen maradok és a tincseim közé futatom az ujjaim, hogy levezessem az idegességem, de erre egy csepp esélyem sem lesz, amikor Hoseok ijedt hangja átszeli a lakás nyomasztó csendjét. 

- Jézusom! 

Hoseok kiáltására én is felpattanok, és az előszobába sietek, de az ott lévő látványra egyáltalán nem vagyok felkészülve. A fekete hajú a földön térdél, kezei közt pedig az eszméletlen Jimint tartja, akinek arca csupa ütés okozta folttal van tele, vére pedig itt-ott rászáradt már a bőrére. Én is azonnal a térdeimre rogyok és kérdés nélkül átveszem Hoseoktól a szerelmem ájult, pihekönnyű testét. Látom, hogy a mellkasa lassan emelkedik, ez pedig megnyugtat, hogy a legnagyobb félelmem nem áll fent, de még ennek ellenére sem vagyok képes elengedni a negatív érzéseim. Látva Őt ilyen állapotban, már nem tudom megállítani a könnyeimet, amik megindulnak a szemeimből. Megsimogatom sebes és piszkos arcát, míg a szívem ezer apró darabra törik. 

A fejem kavarog, miközben azon gondolkodok mit kellene tennem, de nem jutok értelmes tervhez. Jelenleg ugyanis csak arra tudok koncentrálni, hogy a szerelmemet biztonságba helyezzem, így ennek fényében menyasszonypózban felemelem, majd Hoseokhoz fordulok, aki hasonlóan könnyáztatta arccal néz rám vissza. 

- Merre van a szobája? - kérdezem, Ő pedig rögtön megindul, hogy mutassa nekem. Amint belépek az aprócska, de annál barátságosabb szobába, rögtön az orromba kúszik Jimin jellegzetes illata, ami itt szinte bódító mennyiségben van jelen. A fehér falak nyugtatóan ölelik körbe az egyszerű bútorokkal megtűzdelt kis zúgot, de nem vesztegetem az időm most a körbenézésre, hanem célirányosan az egyszemélyes ágyhoz igyekszem, hogy oda lefektessem a szerelmem. Elkezdem kibújtatni Őt a cipőiből, amikor Hoseok is visszatér közénk a gondolataiból.  

- Hozok vízet, hogy borogatni tudjuk és megtisztítsuk. - motyogja halkan, majd amikor rá sem pillantva bólintok, elhagyja a szobát. Miután mindkét cipőjéből kisegítem az apró lábait, a nadrágját is leveszem róla, majd az ingéből is kibújtatom, ez a ruhadarab viszont a kezemben marad, ahogy a teljesen felfedett testét nézem. Jimin egész felsőtestét nagyobb foltok tarkítják, de jó pár durva horzsolása és vágása is van, amiktől egyszerűen újra fojtogatni kezd a sírás. Egyáltalán nem csodálom, hogy elájult, sőt az aggodalmam újultan csendül fel, hogy ide édes kevés lesz egy borogatás. - Istenem... - Hoseok döbbent, elfúló hangja jelzi, hogy visszaért, és Ő is hasonlóan érez a látottakkal kapcsolatban. A jobb kézfejemmel durván letörlőm a könnyeim egy szipogás mellett, mielőtt elfordulok Jimin szívfacsaró látványától.