Needed Me /Jikook ff./

25. rész

Jimin szemszöge.

Már a sokadik aláírt, lepecsételt és ellenőrzött dokumentumot tettem a megfelelő kupacba, természetesen ABC sorrend szerint is, mert Őnagyságának ez is kérése volt mielőtt elrongyolt volna valami hirtelen jött, de nagyon fontos tárgyalásra. Máskor is adott már több munkát, most viszont szabályosan belefuladtam a sok papírban, mintha legalább egy másik cégtől is áthozta volna az évek alatt elfeledett és felgyűlt dokumentumokat. Ennek ellenére lelkesen vetettem bele magam, mert örültem, hogy hasznos lehetek a számára és igazság szerint így nem is éreztem úgy, mintha nem dolgoznék meg azért a nevetségesen nagy fizetésért, amit megszabott nekem.

A hétvégénk a kis összezördűlésünket leszámítva a továbbiakban teljesen zökkenőmentesen telt. Jungkookkal visszatértünk a már kialakult viszonyunkhoz, mintha az a kapcsolatunkat firtató veszekedés meg sem történt volna. Szerintem mindegyikünkben már kimondatlanul ott lógott, hogy beszélnünk kell lassan arról, hogy hányadán is állunk egymással és merre is tervezünk a továbbiakban, de egyenlőre erre eddig egyikünk sem vetemedett. Én határozottan kijelenhetem, hogy féltem ettől a beszélgetéstől, Jungkookot viszont nem tudom mi tartotta vissza. Ha tippelnem kellene azt mondanám, hogy szimplán visszakozik a kapcsolatoktól az exe szarságai miatt, amit őszintén belegondolva, teljesen meg is tudok érteni, mert a helyében valószínűleg én is így reagálnék. A problémám csak az volt, hogy jelenleg ez rám csapódott le, de próbálom azzal nyugtatni magam, hogy ez idővel akár jóra is fordulhat köztünk, persze ha nem penderít ki az életéből ha tudomást szerez a Kwonos ügyemről. 

Ismét egy újabb lapot helyezek a kupac tetejére, amikor a telefonom hirtelen csörögni kezd a zsebembe. A falon lévő órára pillantok, amin a mutatók lassan a délhez közelítenek, így szinte biztos vagyok benne, hogy Jungkook keres, hogy merre ebédelünk ma. Hiszen csakúgy, mint a ki nem mondott hozzá költözésem, valamint az ezzel járó közös programjaink és ügyes-bajós kis házi ügyeink, ez is egy berögzült szokás lett az elmúlt időszak alatt. 

Nagy mosollyal kotrom ki a telefonom a zakóm zsebéből, de amikor meglátom a kiírt nevet összefut a szemöldőköm a meglepettségtől. Habozok, hogy felvegyem-e, de végül úgy döntők megteszem, mert mindenkinek jobb a békesség egyenlőre. Legalábbis amíg ki nem tálalok Jungkooknak erről az egészről, mert akkor aztán borul a megszokott kis nyugalmam. Csakhát hiába ígértem meg Hoseoknak és magamnak is, még nem sikerült elég bátorságot gyűjtenem, hogy elé álljak ezzel. Annyira nehéz ez az egész... 

- Mit akarsz? - sóhajtok bele kelletlenül a telefonba, mert attól függetlenül, hogy felvettem, egyáltalán nem szívesen beszélek vele az utolsó találkozunk okozta keserű szájíz miatt. 

- Hol vagy? - csattan a hangja a túloldalról, mellőzve a köszönést, amit most igazán nem vethetek a szemére, mert én is így tettem. Tőle mégis furcsa, csakúgy mint a  türelmetlen hanghordozás.

- Mi bajod? 

- Azt kérdeztem hol a fenébe vagy! - kiabál vissza, amitől még egy pillanatra azt is elfelejtem, hogy fiú-e vagyok vagy lány. Egyszerűen meglep, mert soha nem beszélt még így velem. Ráadásul így hogy félreteszem a sértettségem, felismerem az aggódást is a hangjában, ami teljesen érthetetlen számomra. - Jimin, válaszolj már! - sürget ismét idegesen. 

- Az irodában vagyok Yoongi, miért? - kérdezek most már én is kicsit finomabban, de egyben aggódva is. Hallom már azt is, hogy hevesen veszi a levegőt, mintha futna, vagy legalábbis sietne valahova. 

- Jungkook veled van? Vagy van egyáltalán veled valaki? Biztonságban vagy? - záporoznak a kérdései, amikre nem is tudom, hogy őszintén kellene-e válaszolnom, mert tudom milyen a viszonya Kookkal, azt viszont nem tudom, hogy miért hívott és mi ez a nagy aggódás.