18. rész

2.6K 199 14
                                    

Jimin szemszöge.

- Bassza meg. - morogja Jungkook, majd egy kimért pillantást vet rám, mintha most jutna csak eszébe, hogy én is itt vagyok. - Majd átmegyek és megbeszéljük. - mondja még, majd bontja is a vonalat úgy, hogy szerintem a vonal túlsó végén lévő anyukája nemhogy válaszolni, de felfogni sem tudta, amit hallott. Ábrázata még mérgesebb lesz, mint amilyen az imént volt a velem folytatott kis nézeteltérés során, így tudom, hogy részéről befejezettnek tekinthető a vitánk, mégha én ezzel az eredménnyel nem is értek egyet. Ha el is utalja nekem azt a nevetséges fizetést, valahogyan biztosan visszajutatom hozzá, ez nem is kérdés. Magamat is meglepem egyébként, mennyire hevesen tiltakozok az anyagi segítség ellen, -mikor nagyon is szükségem lenne rá- főleg, hogy eddig egyáltalán nem vetettem meg annak lehetőségét, hogy egy gazdag fickó csak úgy pénzeljen. Mégis, Jungkooktól egyszerűen képtelen vagyok elfogadni, sőt szabályosan kínosnak érzem az ilyenfajta megnyilvánulásait. Úgy érzem nekem Ő már valami több, annál legalábbis mindenképpen, hogy egy érzelemmentes pénztárcának nézzem. 

Nem is vagyok egészen biztos az érzéseimben, de talán ha jelenleg be kellene határolnom, azt mondanám piszkosul tetszik nekem és kedvelem Őt. Ez az érzés pedig rég nem látott a szívemben, és tekintve Jungkook ajánlatát, hogy engedjek neki, még inkább dübörőgni szeretne a ketyegőm, mert erősen azt sugalja a hülye kis fejemnek, hogy Ő is így érez irányomba. Így szerintem nem is kérdés, hogy védelemezni akarom ezt a törékeny kis kapcsolatot köztünk. Nem is értem, hogy a fenébe várhatja így el tőlem, hogy ezt minden zokszó nélkül elfogadjam? 

- Baby! - Jungkook kicsit erőteljesebb hangja visszaránt a gondolataimból, én meg rögtön megrázom magam kissé, mintha csak valami transzból ébrednék. Totál kizoomoltam a világból miatta. 

- Igen? - kérdezem még mindig kicsit elveszetten csendülve, Ő meg érdeklődve néz rám, de merev tartásából látom, hogy még mindig feszült az iméntiek miatt. 

- Minden rendben? Min agyalsz ennyire? 

- Semmi lényeges. - legyintek gyorsan, hogy elhitessem vele a hülyeséget, ami elhagyja a száma. De még mindig jobb, mintha random benyögném, hogy kettőnkön kattogok, mint egy szerelmes tinilány. Viszont az kitalációm megnyugtatja, vagy legalábbis túl mérges ahhoz, hogy tovább kérdezgessen ilyen semmiség miatt. 

- Akkor jó. Mennünk kellene, mert kicsit előrébb kell hoznunk a vacsorát, mert el kell ugranunk anyámhoz. - mondja, majd a reakciómat meg sem várva az asztalához siet, és felkapja onnan a kulcsát és a tárcáját, aztán a zsebébe mélyeszti, míg én csak pillogok, mint hal a szatyorban. Még mindig kicsit le vagyok maradva az előbbi elgondolkodás miatt.  

- Még mindig elakarsz menni velem? - hebegem elveszetten, mire Ő megáll mindennemű mozgásban, és úgy néz rám, mintha valami totál baromságot mondtam volna. 

- Már, miért ne akarnék? - szinte felháborodóttan cseng, tekintete pedig olyan szigorú összehúzott szemöldökei alatt, hogy csak egy hetyke vállrándítást eresztek válaszképpen, mert nem merek megszólalni. Ezzel a tekintettel ki tudna nyírni. 

Bosszúsan fújtat, mintha dobtam volna még egy lapáttal a haragjára, de amikor mellém ér és a derekamnál fogva magához húz, egyszerűen újra csak nyugodtan tűnik. A hajamba fúrja az orrát és egy nagyot szippant a tincseim közt, kiáramló lélegzete pedig csiklandozza a fejbőröm. Egy pillanatig gyermeki naívságom azt súgja, hogy a közelségemmel értem el, hogy elhagyja felpaprikázott hangulatát. 

- Elviszlek hozzád, hogy elkészülhess, addig én haza szaladok, és ha megvagyunk mindketten, akkor felszedlek. Jó lesz így? - érdeklődik továbbra is a fürtjeimnek beszélve, én pedig kicsit ledöbbenek, miközben élvezem finom cirógítását az oldalamon. 

Needed Me /Jikook ff./Where stories live. Discover now