Needed Me /Jikook ff./

30. rész

Jimin szemszöge. 

Úgy ébredek, mint akin legalább egy úthenger ment volna át, úgy legalább húzszor és még biztos, ami biztos meg is taposták volna. A szemeim ólom nehezen nyílnak ki, és hirtelen fel sem fogom hol vagyok, de a mellettem lévő fekete hajkorona azonnal megnyugtat, hogy a szerelmemnél vagyok. Borzalmas álmom volt, így nyüszörőgve ülök fel és körbe nézek, miközben a hajamba túrok, de ahogy az agyam elkezd működni és felfogja a látottakat, már tudom, hogy nagyon hibás volt az első felvetésem. Én egyáltalán nem álmodtam azt a sok szörnyűséget.

A szobám váratlan látványa után, szinte ijedten kapom vissza a tekintetem az előbb már "felismert" fekete tincsekre, amikhez most már párosul egy hosszabb arc is, ami egyből megdönti az elméletem, hogy Jungkook van mellettem. Ahogy az agyamban az összeállnak a látottak és az emlékek feltörnek bennem, úgy kúszom le az ágyból, mintha égetne a bútor. Seggel érkezem a földre, de továbbra is csak hátra felé kúszok a földön, míg a háttammal el nem érem a szekrényemet. Szemmel tartom a fejet, ami a földetérésem hangjára fel is emelkedik az ágyról, ekkor látom meg, hogy nem az a személy van ott, akit hittem. Hogy téveszthettem össze a legjobb barátomat Kwonnal? Mi fene van velem? 

- Jiminie? - Hoseok ijedt és meglepődött hangja azonnal elvág bennem valamit, s a megkönnyebbüléstől egyszerűen sírni kezdek. A kezeim közé temetem az arcom, míg lányokat megszégyenítően kiengedem az érzéseim, ekkor viszont a puszta érintésemtől olyan fájdalom nyílal az arcomba, amilyenhez hasonlót még soha nem éreztem. Elveszem az tenyereimet a képemről amin itt-ott vérfoltok vannak. Elképedve meredek le a kezeimre, még a könnyeim továbbra is megállíthatatlanul folynak. - Jézusom, Jimin! 

Hoseok egy szempillantás alatt mellettem terem, és a két keze közé fogja az enyémeket. 

- Hogy kerültem ide, Hope? - kérdezem tőle sírós hangon. Rég nem éreztem már magamat ennyire megtörtnek és elveszettnek mint most, ez pedig baromira megrémít. -Mi a fene történt? 

- Nem emlékszel? - érdeklődik teljesen ledöbbenve, amire csak a fejemet ingatom. - Kwon elvitt téged Jimin...- suttyorogja nekem. Kwon neve úgy hat rám, mintha egy villamcsapás cikázna végig a testemen. Mintha hirtelen felkattintanának bennem egy kapcsolót, ami szabadjára engedi az emlékeimet, amiket az agyam lezárt, hogy megvédjen. Emlékszem már mindenre. Kezdve a reggeli idegeskedésemre, Yoongira és a látogatására is. Aztán emlékszem, hogy láttam Jungkookot azzal a nővel, ami darabokra törte a szívem. Ez az emlék most is úgy ver fejbe, hogy úgy érzem, mindjárt ismét összeroppanok a saját érzéseim alatt. Tudom, hogy elszaladtam, egészen kintig, ahol Kwon várt. Elkapott és megkötözött, majd a saját lakására vitt. Majd ott volt Yuna is...Jézusom, Yuna!

A lány emlékére a szám elé kapom a kezem, ahogy újra kitör belőlem egy sírás hullám. Emlékszem Kwon miket mondott, ahogy Yuna könyörgésére is, majd a lövésre, mely után úgy dőlt el a szemem láttára, mint egy élettelen bábú. 

- Jimin, kérlek, nyugodj meg! - esdekel nekem Hoseok kétségbeesetten, amivel visszaránt a gondolataim és az emlékeim közül. Elveszetten pislog rám, és azt hiszem, én is így nézhetek rá most. 

- M-megölte őt. - motyogom elhaló hangon. - Kwon megölte...- próbálom kinyögni a mondandóm, de a szavak nem akarnak kibukni belőlem. A légzésem nehézzé válik, és csak kicsi, szaggatott légvételekre vagyok képes, ami egyáltalán nem segít abban, hogy megnyugodjak. Elkapom a tekintetem róla és a szoba különböző pontjain járatom, mint valami őrült. Le kell nyugodnom! 

- Kit? - kérdezi Hoseok, majd ismét megkérdezi már kicsit határozottabban hangon, amikor nem válaszolok neki az elsőre. Ezzel eléri, hogy visszaemeljem rá a figyelmem.