Needed Me /Jikook ff./

32. rész

Jimin szemszöge.

Amint a szoba ajtaja becsukódik utána a számra tapasztott kézzel szaladok ki, hogy a fürdőben a vécé fölé borulva kiadjam a gyomrom tartalmát. A térdeim fájnak a gyors és nem tompított földetéréstől, a torkom pedig ég a hányástól, de mégis, még csak a közelében sincsenek annak a fájdalomnak, ami a bennem tombol. Megalázottnak, összetörtnek és semminek érzem magam. Mintha csak egy porhüvely lennék, amit Kwon kedvére mutogathat, élheti ki rajta a vágyait, közben pedig belül üres vagyok, mert az senkinek nem számít már. Sem ennek a faszfejnek, sem nekem, Jungkooknak, akibe pedig menthetetlenül szerelmes vagyok még most is, pedig még annyira sem.

Reszketeg lábakkal állok fel a földről, majd lehúzom a vécét, mert félő, hogy a saját hányásom szagától újra felfordul a gyomrom, bár kétlem, hogy lenne még mit kiadnom. A mosdóhoz botorkálok, megnyitva a csapot pedig jó hideg vízzel megmosom az arcom, majd fogat is mosok, hogy elűzzem a szám undorító ízét. Amikor ezzel végzek, megtámaszkodom a csap két szélén és úgy nézek farkasszemet magammal, a szemben felfüggesztett nagy tükörben. Nem nézek ki jól, de őszintén szólva nem is akarok már senkinek sem tetszeni. Valami beteges gondolattól vezérelve még az is eszembe jut, hogy jobb is lenne ha minél rondább lennék, hogy Kwon elvessze az érdeklődését irántam mégha tudom is, hogy erre szemernyi esélyem sincs. Ő élvezi a lejtmenetem, sőt előszeretettel taszít is rajtam, hogy még leljebb kerüljek a személyes poklomban.

Azóta ver engem, hogy az első este megérkeztem hozzá, ahogy azt az alkunk alapján megbeszéltük. Mint utólag kiderült nem is igazán lett volna más opcióm, mert egy embere végig a lakásom előtt volt és szemmel tartott. Így örülök is, hogy olyan erőszakos voltam és "megszöktem", mert akár rosszabb kimenetele is lehetett volna a dolgoknak. A fizikai abuzus mellett - melyet előszerettel ejt meg az alkalmazottai előtt is -, rendszeresen illet a lehető legundorítobb jelzőkkel, míg úgy rángat, kénye-kedve szerint, mint a saját kis szexbábuját. Kwon nem kérdezett a véleményemről vagy az engedélyemről soha, csupán csak amikor, ahol és akárhogyan is akarta, elvette, amit akart tőlem.

Így történt ez most is, de "szerencsémre" most csak egy szopásra volt ideje, mert dolgozni kellett mennie. Tudom, hogy ez azt jelenti, hogy nagyjából estig nem látom, ez pedig végtelen nyugalommal tölt el. Mindig ilyenkor próbáltam feltölteni magam erővel, hogy egy újabb napot elviseljek itt, ilyenkor gondoskodtam a többiekről, akik valamilyen szinten osztoztak a sorsomban és ilyenkor sírattam a szerelmemet, akit valószínűleg soha nem láthatok többé. Bár így ahogy magamat nézem, talán nem is baj. Még ha valamilyen isteni csoda folytán találkoznánk is, mint gondolna erről a kihasznált szellemről, aki most vagyok?

A szokásos nulla életkedvvel baktatok ki a szekrényemhez, amiben a ruháim vannak, hogy a pizsamámat átvehessem valami rendes szerelésre és neki láthassak egy újabb napnak, bár fogalmam sincs miért teszem ezt. A ruhatáramat Jiyong töltötte fel a neki tetsző ruhákkal, de szerencsémre az elegánsabb vonalamat részesíti előnyben, amihez én is jobban húzok. Éppen belebújok a fekete szövegnadrágom mellé kiválasztott sötét kék ingenbe, amikor az ajtóm hirtelen kicsapódik és Hoseok ideges alakja jelenik meg.

- Jézusom, jól vagy? - kérdezi, miután visszacsukja maga után az ajtót és felém indul. Egykedvűen vállat rántok, míg folytatom az ingem begombolását, de Hoseok megakadályoz a mozdulatban, ahogy a kezeimre simítja a sajátjait. - Megint bántott? - kérdezi, ahogy mellkasomat kémleli, amin friss foltok jelentek meg tegnap óta. Nagyjából másfél hete, amióta Jiyong megengedte Hoseoknak, hogy neki dolgozzon mellettem, azóta minden egyes nap megkérdezi ezt tőlem. Nem is tudom milyen választ vár, hisz még ha akarnám sem tudnám letagadni a nyilvánvalót. Megtenném, ha tudnám, mert tudom, hogy a legjobb barátom mindenegyes sérülésemet a saját számlájára ír fel, mert hogy Őt is védem azzal, hogy itt vagyok.