Needed Me /Jikook ff./

17. rész

Jungkook szemszöge.

- Ez az ember? - újra lemeredek a kezemben tartott iratokra, hogy az új információval gazdagodva elemezzem ismét az adatokat. - Park SeongHwa. - a nevét ízlelgetem, miközben próbálok az emlékeim közt kutatni, hogy láthattam-e már valahol, esetleg Jimin közelebén, de sajnos nem járok sikerrel. 

- Igen. Amikor meglett a neve, futottam vele egy kört a neten, hátha akadok valamire és szerencsére jó volt a megérzésem. - Nam magára vonja a figyelmem, ahogy beszélni kezd, s közben a következő dossziét is elém csúsztatja. Az előzőben SeongHwa képét, nevét és alapadatait láthattam csak, plusz a telefontársasággal kötött szerződését, míg ebben több cikk volt kinyomtatva a letartóztatásával kapcsolatban. 

- Mi az Isten...- motyogom ledöbbenve, ahogy azon járnak a gondolataim, hogy ez a férfi tartja sakkban Jimint ki tudja mióta és milyen eszközökkel. Még a külseje sem bizalomgerjesztő, ezzel a szinte szadista vigyorral, ami a rendőrségi kartonjában van, gondolom a személyisége milyen lehet. - Mire jutottál? - érdeklődöm felpillantva, mert bár látom az összegyűjtött információkat, képtelen vagyok őket jelen állapotomban értelmezni. 

- A fickó öt évet volt börtönben súlyos testi sértésért, az ügye akkor elég híres volt, sokat foglalkoztak vele a médiában, mert az áldozata olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy puszta szerencse, hogy nem halt meg. - Namjoon minden szavától egyre nehezebbé válik a mellkasom, mert már nem igen marad kétségem, hogy Jimin miért nem beszél erről. Egyszerűen fél, és nyilvánvalóan másokat sem szeretne belekeverni ebbe az ügybe, vagy elérni, hogy egyáltalán közük legyen egy ilyen fickóhoz, mint Park SeongHwa. Egy részem örül, hogy Jimin ilyen csodás szívvel van megáldva, a másik viszont majd' megszakad, hogy ki tudja mióta egyedül szenved ezalatt a teher alatt, ami ki tudja milyen módokon érinti még, amiről nekem tudomásom sincs. Az én helyzetemben bizonyára segítségért fordult volna már, de ahogy eddig megismertem, sem anyagilag, sem másképppen nem engedheti meg, hogy ugráljon ezzel a féreggel szemben. Így hát tűr, mégha ez élete minden pontjára is súlyos bélyeget nyom. - Három éve szabadult egyébként, ez még elérhető. 

- Ki tudunk még deríteni valamit róla? 

- Biztosan, de az már kicsit komolyabb nyomozati munkát igényel majd, mint az én netes böngészésem. - bólintok, mert teljesen egyetértek vele, éppen ezért fejben már azon pörgők, hogy kit kérhetnék fel erre a feladatra, aki megfelelő diszkrécióval, de mégis alapos munkával mielőbb a rendelkezésemre állna, hogy segíthessek Jiminnek. - Viszont, Kook. - kezdi óvatosan Nam, amivel visszaránt a gondolataimból és a figyelmem ismét neki szentelem. 

- Igen? 

- Miért hívott téged egy ilyen alak? 

- Nem engem hívott, Jimint.- mormolom felsóhajtva, ahogy tincseim közé futatom az ujjaim idegességemben, mert azonnal lejátszodik előttem a jelenet, hogy a szőkeségem mennyire megijedt ettől a fickótól. 

- Jimin? - barátom meglepődve kérdez vissza, én pedig csak kábán bólintok.-  Várjunk csak...- elgondolkozva szólal fel pár másodperc csend után, amit nem igazán tudok hova tenni, így értetlenül meredek rá. - Ez az a Jimin, aki hozzám jelentkezett? 

- Igen? - inkább kérdezem, mintsem kijelentem a nyilvánvalót, mert ekkor esik csak le, hogy Namjoont igencsak elfelejtettem informálni a Jiminnel kapcsolatos dolgaimmal. Bárgyú vigyort eresztek az arcomra, ahogy az övére kiül a felismerés, mely bennem is megformálodótt egy minutummal ezelőtt. 

- Sejtettem én, hogy ismeritek egymást, de nem gondoltam, hogy ennyire jóban vagytok. - egy mindenttudó mosollyal vizslat, én pedig csak hetykén vállat rántok, mert kár is lenne tagadnom a nyilvánvalót. Meg egyébként is; nem szégyellem sem Jimint, sem a vele való kapcsolatom -bármi is legyen most köztünk-, sőt, büszkeséggel tölt el, hogy mellettem van egy olyan csodás srác, mint Ő. - Azt hiszem tartozol nekem egy meséléssel, Kook. - fenyeget meg, de arckifejezése elárulja, hogy egyáltalán nem haragszik rám. Együtt nevetünk a megjátszott sértődésén, amikor is kopogást mellőzve nyílik az ajtóm, amiből odapillantás nélkül is tudom, hogy Rose tért vissza, ugyanis Ő az egyetlen ezen a világon, aki ezt megmeri tenni. Nem is tévedek, mert kotnyeles húgocskám nagy vigyorral libben be, miközben Jiminbe kapaszkodik és lelkesen csacsog neki valamiről. Amikor azonban észreveszi Namot, szinte kilövi magát, hogy aztán a barátom ölelésébe csapódhasson.