Blue Side-Yugyeom

3. Fejezet-Meglepetés

Elmentem táncolni. Cikáztak a gondolatok a fejemben. Elképzeltem, hogy a koncerten mi minden történhetne. Sokszor képzelek el dolgokat, amelyeknek nem igazán van esélye a megvalósulásra. Mégis boldoggá tesznek ezek a gondolatok. Elképzeltem, hogy majd felhívnak a színpadra, mert kiszúrnak a tömegből és végül közelebb lehetek, mint eddig bármikor ahhoz a személyhez, akit a világon mindenkinél jobban vágyok. Igen, most már tudjátok, hogy ő is a GOT7 tagja. Persze tudom, hogy kevés esélyem van nála. Ő valahogy annyira megközelíthetetlennek tűnik. Kicsit elszomorít, hogy mennyire közel érzem magamhoz, de mégis mennyire távol van tőlem. Meg talán ő sem olyan, mint amilyennek elképzelem. Hiszen mindenkinek megvan a maga hibája. Talán az övé is olyan, amit nem tudnék elviselni.

Ahogy ezeken gondolkodtam, valami olyasmi történt, amit még most sem igazán hiszek el. Miközben táncoltam benyitott valaki a terembe. Gyorsan észrevettem, így abba is hagytam a táncolást, feszült figyelemmel lestem az ajtót, hogy ki zavart meg elmélkedésemben. Az ajtóban megállt egy pillanatra és ismerős mosoly jelent meg arcán. Igen, már ismertem őt és nem is az álmaimból, hanem az 1 héttel ezelőtti incidens révén. Ming Hao állt az ajtóban. Én csak bambán néztem és vártam, hogy elmenjen. Azonban egészen más dolog történt. Megszólalt. Köszönt, és elmondta, hogy sokszor bejárkál a tánctermekbe új tehetségeket keresni. Végignézi a videókat, amiket a termekben készítenek. Így vett észre engem is. Hirtelen zavarba jöttem attól, hogy más is látja a táncomat. Kicsit talán megijedtem, amit azt hiszem észre is vett, mert rögtön azzal folytatta, hogy van tehetségem hozzá és szeretné, ha együttműködnénk. Egyszerűen nem hittem el, amit mond és azt sem, hogy ő mondja. Ming Hao velem akar táncolni. Nem értem, hiszen nem vagyok annyira jó. Ahogy ezen gondolkodtam, hirtelen elgyengültek a lábaim, meginogtam. Ő meg odafutott hozzám és megfogott, mielőtt még összerogytam volna. Leültetett az egyik padra és mellém ült. Abban a pillanatban, ahogy belenéztem csillogó és aggódást tükröző szemeibe, elvesztem a látványába. Annyira aranyos volt és gyengéden, de mégis erőteljesen ért hozzám. Majd megkérdezte jól vagyok-e, beletett egy üveg vizet a kezembe, hogy igyak, hátha attól jobban leszek. Elkezdtem kortyolni a palackból, majd mikor látta, hogy kezdek megnyugodni rákérdezett:

- Nos, mi a válaszod? Megtisztelnél azzal, hogy velem táncolsz!

Ránéztem hatalmasra nyílt szemekkel és azt mondtam:

- De hát én nem vagyok annyira jó. Miért pont velem akarsz?

Majd mosolyogva ezt felelte:

- Mert benned látok valamit, amit már régóta nem láttam. A mozdulataidban ott van a tűz, amit nem akarok, hogy elvesszen. - majd kérlelni kezdett.

- Rendben. – feleltem végül. - De nem ígérek semmit.

- Elfogadom. - mondta vidáman.

Ezután összeszedtem a cuccomat és elindultunk sétálni . Mondta, hogy ismer egy kedves kis kávézót, így beültünk oda és beszélgetni kezdtünk. Rengeteget meséltem magamról, talán túl sokat is, ő meg türelmesen végighallgatott. Aztán rajta volt a sor, kértem meséljen ő is magáról. Leginkább a munkáról beszélt, emiatt kicsit csalódott is voltam, hiszen én annyi mindent elmondtam a magánéletemről. De így meghúztuk a határvonalat és azt éreztem jó kis munkakapcsolat lesz ez. Elmondta, hogy szólókarriert szeretne, ehhez keresi az embereket, ami nem igazán egyszerű. Persze a Seventeen továbbra is fennmaradna, csak szeretne egy saját team-et, akikkel Kínában és Koreában is fellépne. Önkéntelenül is eszembe jutott a Team Wang -ebből is látszik, hogy GOT7 fan vagyok - elnevettem magam, amin ő igencsak meglepődött, hiszen épp valami komoly dolgot mondott. Megnyugtattam, hogy nem rajta és a tervein nevettem, hanem csak megrohantak boldog emlékek. Ennyi azt hiszem elég is volt neki. Annyira furcsán éreztem magam. Olyan volt, mintha álmodtam volna, hogy éppen vele ott és akkor egymás életében benne voltunk. Reményt adott, hogy az álmok akár tényleg meg is valósulhatnak. Miért ne?

Elkísért a lakhelyemig, igazán udvarias volt és csak mosolygott rajtam. Éppen azt meséltem, mennyire ügyetlen vagyok és hogy mindig mennyi kalamajkába keveredek. Elbúcsúztam tőle egy kézlegyintéssel és a bejárat felé fordultam, amikor hirtelen megfogott a csuklómnál fogva és közelebb húzott magához. Olyan hirtelen történt, hogy nem is tudtam reagálni, abban a pillanatban adott egy puszit az arcomra, majd elköszönt és elment. Láttam, ahogy távolodik és még egy csomó ideig ott álltam azután is, mikor eltűnt a látóteremből. Egyszerűen nem tudtam napirendre térni efelett. Hiszen végig a beszélgetés alatt úgy tűnt, inkább munkakapcsolatban vagyunk. Még barátoknak sem éreztem magunkat. Én hiába mondtam el rengeteg dolgot a magánéletemből, ő nem viszonozta ezt. Erre megpuszil úgy, mintha már vagy 1 hónapja járnánk. Az egyértelmű volt számomra, hogy ez nem baráti puszi volt. Úgy éreztem fel fog robbanni az agyam a számos gondolattól. Mit érzek? Mit tegyek most? Tényleg az volt, aminek gondolom? Vagy félreértettem valamit? Miért csinálta ezt? És miért így?

Persze egyik kérdésre sem találtam választ. Úgy éreztem most kell engednem, hogy elvigyen az ár arra, amerre akar. Hiszen tenni nem tudtam semmit. Igazából megkérdezni sem akartam tőle. Lehetőségem lett volna rá, mivel a kávézóban megadta a Kakaotalk elérhetőségét. Mégis annyira személytelennek éreztem volna így rákérdezni. Talán, ha legközelebb találkozunk választ kapok mindarra, ami bennem zajlik.