Blue Side-Yugyeom

15.Fejezet-Fájdalom

Bementem a lakásba. Barátnőm kérdőre vont, hogy miért nem Hao-val vagyok. Persze, hiszen neki még a kétségeimet sem mondtam el, de most valahogy senkire nem voltam kíváncsi. Látta, hogy zokogva berohanok a szobámba, és tudta, hogy most a legrosszabb, ha megkérdezi mi történt. Képtelen voltam akkor beszélni. Csak sírtam. Hihetetlen, hogy ismét megtörtént, megint csalódtam valakiben. Teljesen más okból lett vége, mint az előzőnek, az érzés mégis ismerős volt. Mélyen a lelkembe égett. A gombóc a torkomban, ami felszínre akar törni, a gyomrom összeszűkült a fájdalomtól. Nem tudtam abbahagyni a sírást. Még órákig potyogtak a könnyeim, miközben a dalunkat hallgattam.

Estefelé a barátnőm bekopogott és azt mondta, hogy az ajtó előtt hagy egy nagy bögre forró teát. Rájöttem, hogy aznap nem ettem és nem is ittam semmit. Ahogy kinyitottam az ajtót, Feng arca nézett vissza rám. Nem kellettek szavak. Ismét elsírtam magam és szorosan átöleltük egymást. Percekig álltunk így az ajtóm előtt, majd felajánlotta, hogy üljünk ki kicsit a kanapéra. Összebújtunk egy pokróc alá és vígasztalni próbált. Lassan elmúlt a sírhatnékom. Éreztem, hogy a testem elnehezül. Egy üres, mérhetetlen fájdalom járta át. Nem gondoltam, hogy ebben az életben valaki ennyire megbánthat még. Azt hiszem erre nem lehet felkészülni. Ahogy az elkövetkező évekre tekintettem, annyira nehéznek éreztem azt is. Rengeteget kell majd dolgoznom. De legalább az lefoglal. Nem kell Hao-ra gondolnom. Amint eszembe jutott, ismét elszomorodtam és bekönnyeztem. Olyan szépen indult. Mégis fájdalmasan lett vége. Elhatároztam, felállok és folytatom az életemet, ahol abbahagytam, mielőtt megismertem ezt az embert. Most aludnom kell. Felkeltve a barátnőmet mindketten elindultunk a saját szobánk felé.

Ismét egyedül voltam. Magányosnak éreztem magam.

Ming Hao

Hazaértem, de nem tudok lenyugodni. Már vagy ezerszer beleütöttem a falba, magam sem tudom miért. Gondolom dühömben. Úgy éreztem elvesztettem valamit, vagy valakit. Magamnak sem akartam bevallani. Pedig én csak óvni akartam őt, a legjobb oldalamat mutatva. Miért baj ez? Miért volt gond neki? Hiszen mindent megkapott. Igazán érezhette a szeretetemet és törődésemet. Gyengéd voltam vele.

Elmerengtem és kezdtem megnyugodni. Gyönyörű pillanatokat éltünk át együtt. Bánom, hogy akkor, ott nem feküdtünk le. Annyira akartam. Habár az sem lett volna elég. Rájöttem, hogy én voltam hülye. Mégsem akartam, hogy fájjon neki. Elég, ha én szenvedek. Nagyon hiányzott. Írni akartam. Már vagy százszor a kezembe vettem a telefont, mégsem tudtam, mit írhatnék. Rádöbbentem, hogy vége van. Hiába kérnék bocsánatot, a dolgok nem változnának. Ugyanúgy próbálnám óvni önmagamtól és a fájdalmaimtól. Csak remélhetem, hogy talál valakit, akivel igazán boldog lehet. De ahogy erre gondoltam, elöntött a féltékenység. Nem akartam, hogy másé legyen, mégsem tudtam megadni neki azt, amire vágyik.