Blue Side-Yugyeom

29.Fejezet-Valódi ok

A barátnőm a suliban bíztatott a mai napra.

- Ügyes legyél és ne hagyd magad! – mondta búcsúzásképp.

Könnyű azt mondani. Bizonytalannak éreztem magam és féltem. Nem tudtam megbízhatok-e újra Ming Hao-ban. Mikor odaértem, ő már ott volt. Adott két puszit üdvözlésképp. Fürkésztem a tekintetét, de nem igazán nézett rám. Bemelegítettünk, majd elkezdtünk mozogni. Ismét azt kérte, hogy legyek szabad, ő majd követ, ezt bízzam rá. Igyekeztem megfelelni neki. Valamennyire ment is, hogy elengedjem magam, de mégsem voltunk annyira jók, mint régen. Most mintha kerülte volna az érintést. Így féltem rá bízni magam. Talán ez volt a baj. Már nem éreztük azt, amit akkor. Az egységet. Ezt meg kellett találnunk újra. 1 óra után tartottunk egy kis szünetet. Tőlem távol helyezkedett el és a telefonját böngészte. Ekkor odamentem hozzá és megkérdeztem:

- Mi a baj velünk? Most nem megy úgy, mint régebben.

Ingerülten letette a telefonját és egy mély lélegzetvétellel rám nézett. De ebben a pillanatban, mintha minden haragja eltűnt volna. Tátott szájjal nézett mélyen a szemembe. Nem tetszett a tekintete, zavarba jöttem tőle:

- Mi van? Ne nézz már így rám! – kértem.

- Ne haragudj. – kapta el a tekintetét. – Talán az a baj, hogy már nem szeretsz. Hiányoznak az érzések. Csak próbáld meg átélni a zenét. – kért rá.

- Miért?

- Mit miért?

Amit ekkor kérdeztem meghökkentette.

- Miért nem tudtál megnyílni nekem?

Ekkor elkapta mindkét csuklómat és szembe ültetett magával. Figyelte a reakciómat és most először a szemembe nézett és őszintén azt mondta:

- Én csak óvni akartalak. – mondta a megszokott nyugodtságával, ami némi szomorúsággal vegyült.

- De hát mitől akartál óvni? Nem értem.

- Tudod, nem olyan régen elvesztettem valakit amiatt, mert mindent megosztottam vele. – meglepődtem az őszinteségén. – Volt egy beteg rajongóm, aki mindenhová követett. A barátnőm mindig tudta, hová megyek és egyszer meg akart lepni. Akkor elkapta ez a rajongó és bántotta. Miattam bántotta. Érted? Gondoltam, amikor velem vagy, akkor nem eshet bajod. Meg tudlak védeni, de ha egyszer megfordul a fejedben, hogy meglepnél, lehet nem tudnálak megvédeni. Persze már tudom, hogy ez ésszerűtlen volt. Hiszen, ha látna minket valaki együtt, máskor is bánthat.

Teljesen más emberként láttam őt. Látszottak rajta az érzelmei. A szeretet, a harag, a düh és a fájdalom. Nem tudtam erre mit mondani. Ekkor megfogta a kezemet és azt mondta:

- Sajnálom. Tényleg őszintén megbántam mindent.

Olyan természetes volt. Mégis azt éreztem, hogy tisztába kell kerülnöm az érzéseimmel. Annyi minden történt mostanában, összezavarodtam.

- Köszönöm, hogy ezt elmondtad. De szeretnék rájönni az érzéseimre. Ehhez idő kell és még akkor sem ígérhetek semmit. – mondtam neki.

- Rendben. Megértelek. Nem foglak siettetni. Örülök, hogy ezt megbeszéltük. – mosolygott rám.

Úgy éreztem talán így már menni fog a munka együtt. Jó érzés volt, hogy elmondta ezt nekem. Mégsem éreztem ugyanazt már iránta. Ahogy az érzéseim, talán én is megváltoztam időközben. Nem voltam elhamarkodott és örültem, hogy időt kaptam az érzelmeim tisztázására. Megbeszéltük, hogy másnap 17 órakor találkozunk és elmegyünk arra a táncos helyre. Izgatottan vártam.