Blue Side-Yugyeom

25.Fejezet-A munka

Nem tudom tegnap hogyan keveredtünk haza, azt sem, mikor. A kanapén ébredtem. Bambam és én együtt aludtunk ott. Nem csoda, hogy a szobánkig sem jutottunk el. Nagyon fájt a fejem és semmi másra nem vágytam csak vízre. Kimentem a konyhába és JB mosolya fogadott.

- Minden rendben van köztetek? – kérdezte.

- Most már igen. – válaszoltam neki.

Ezután elém tolt egy teát, mondván ez segíteni fog a másnaposságomon. Bíztam benne, így elég hamar megittam a tartalmát. Majd megjelent Bambam is. JB neki is adott egy ilyen teát. Ahogy elkezdte kortyolni, megveregettem a hátát és a szobám felé vettem az irányt. Egy zuhanyra vágytam és egész napos alvásra.

Olyan két óra alvás után megszólalt a telefonom. Azonnal kipattantak a szemeim, mikor megláttam ki írt.

- Gyere a terembe, kérlek! Várok rád!

Hao volt az. Nem tudtam mitévő legyek. Mit akarhat? Hiszen már 2 hete nem jelentkezett. Mégis úgy éreztem el kell mennem. Gyorsan felöltöztem, bepakoltam pár cuccot és indultam is. Mielőtt kiléptem volna az ajtón elejtettem, hogy „El kell mennem, nem tudom mikor jövök." mondatot és már úton is voltam. A dormtól messzebb volt a terem. Így több, mint 2 órát utaztam oda. A jól ismert helyünkre mentem, de az ajtó előtt kicsit elbizonytalanodtam. Aztán felcsendült a dalunk. Blue side. Úgy döntöttem nem nyitok be, amíg ez megy. Nem akartam, hogy Hao zavarba jöjjön, mert ezt hallgatja. Miután véget ért benyitottam. Ott állt előttem. Olyan volt, mint egy álom. Mint a dalban, a kék álomban.

- Már azt hittem el sem jössz. – mondta kissé meglepetten.

- Mit akarsz? – kérdeztem tárgyilagosan.

- Van egy munkám számodra.

- Milyen munka?

- Kis közönség előtt kell táncolnunk. Nem akarok koreográfiát tanulni, mert te jobb vagy, ha szabadjára engeded magad. Hét ember előtt fogunk egy kis bemutatót tartani.

- Miért kéne segítenem? – kérdeztem vissza hűvösen.

- Mert szükségem van rád! – felelte.

Nem tudtam mit kéne válaszolnom. Akartam is meg nem is. Vajon tudunk még együtt táncolni? Tud még inspirálni és vajon én tudom őt? Nem olyan régen bíztam benne, de talán most magamban nem bíztam.

- Segíteni fogok, csak muszáj gyakorolni, mert össze kell szoknunk. Ígérem, ha bármi is kellemetlen lenne abbahagyjuk és nem erőltetem. De veled akarom ezt megcsinálni. Hiányzol, hiányzik a tűz, ami benned van. Azóta minden olyan nehéz.

Őszintén, kicsit megsajnáltam. Hiába volt ez a dolog még friss, mégis olyan távolinak tűnt, olyan álomszerű volt. Megenyhültem, majd válaszoltam neki:

- Nem tudok semmit sem ígérni. Tudod, milyen bizonytalan vagyok, ha a táncról van szó. Hol jó vagyok, hol béna. – kicsit ezt megmosolyogtam és láttam, hogy az ő szája is mosolyra húzódik.

- Rendben. Akkor jelentkezek majd a részletekkel. Van egy klub, jövő héten elmehetnénk oda gyakorolni, hogy szokd a közönséget. Mit szólsz?

- Benne vagyok. - válaszoltam neki.

Persze tele voltam kétségekkel. Nem értettem miért velem akarja, nem értettem az általa említett indokot. Bíztam benne, hogy nem lesz semmi baj, nem fog kihasználni. Féltem, hogy újra akarja kezdeni és attól is, hogy mi lesz az én reakcióm.

Muszáj lesz gyakorolnom egyedül is. A dormba van egy táncterem. Ki kell használnom ezt a lehetőséget, hiszen így, hogy messze van tőlem ez a terem nem éri meg ennyit utazgatni.

- Akkor, majd várom, hogy jelentkezz. – kezdtem búcsúmat.

Ő pedig intett egyet a kezével és már ott sem volt.