Blue Side-Yugyeom

14.Fejezet-Szakítás

Észrevétlenül repültek a napok, mire eljött a vasárnap. Hao azt mondta, 8-ra értem jön, igyekeznem kellett. Fura lesz ismét látni. Már 1 hete nem találkoztunk. Mégis kétes érzésekkel ballagtam le a kocsihoz. Kiszállt, majd karjait ölelésre nyitotta. De amint meglátta, hogy kedvetlen vagyok rákérdezett:

- Valami baj van? Olyan kis mufurc vagy.

- Szeretnék megbeszélni veled valamit. – kezdtem bizonytalanul, ő pedig várta a folytatást. – Nem sok ideje vagyunk együtt, mégis úgy érzem igazán közel kerültél hozzám. – erre elmosolyodott. – Úgy érzem rengeteg dolgot megosztottam veled, így könnyebb volt megismerned. Azonban én nem igazán tudok rólad semmit. Szeretném, ha nyíltabb lennél velem, ha elárulnád, amikor bánt valami. Szeretném, ha mesélnél a családodról, az emlékeidről, hogy én is közelebb kerülhessek hozzád.

Amint ezt rázúdítottam, látszott rajta, hogy megrendül. A mosolya eltűnt. Vett egy mély lélegzetet, majd határozottan és nyugodtan megszólalt:

- Nem jó most úgy, ahogy van? Nem lehetne, hogy minden gond nélkül tovább folytassuk a kettőnk kapcsolatát? Ami kettőnk közt van az a miénk. Én nem vágyok másra, nem akarom bevonni az életünkbe azokat a dolgokat, ami máshol, másokkal történik. – a válaszomra várva nézett rám.

- Tudom, hogy neked jó ez így, mert sok dolgot tudsz rólam. De én rólad nem tudok semmit. Mikor dolgozol, hol voltál 1 hétig és mit csináltál, fáradt vagy-e, éhes vagy-e? Csak szeretném, ha megosztanád velem. – próbáltam neki nyugodtan válaszolni, közben majd felrobbantam az idegtől.

- Nem akarom keverni a magánéletemet a munkával. - mondta nemes egyszerűséggel, mintha valamit felolvasna, érzelemmentesen.

Rettentően fájtak a szavai. Ahogy ott álltam előtte, lejátszódott az a rövid idő, amit együtt töltöttünk. Belenéztem a szemébe a könnyáztatta szemeimmel és utolsó mentsvárként megkértem:

- Nem lehetne, hogy a kedvemért mesélsz magadról? - láttam ahogy ő is elérzékenyül, de nem sírt.

- Csak menjünk és élvezzük a pihenést. – könyörgött arcán az ismerős mosolyával.

Nem tudtam haragudni rá. De akkor otthagytam. Elfordultam, a sírásomat már nem is tudtam visszafojtani. Vártam kicsit hátha kapcsol, hogy most veszít el. Reméltem hátulról átkarol, de nem tette. Elindultam a lakásba, immáron bőgve, mint egy gyerek. Felőle meg egy szót, egy nyögést se hallottam. Tudtam, hogy akkor és ott vége van.

Ming Hao

Itt állok még mindig a lakása előtt. Nem értem. 1 hete még minden rendben volt. Mi ez a hirtelen változás. Nem akarom, hogy a szenvedésemet lássa, vagy segítsen a problémáim megoldásában. Én számára a nyugalom szigete akarok lenni. Miért nem tudja ezt megérteni? Csak nem akarom, hogy szenvedjen. Ez igazán egyszerű. Eddig minden rendben volt. Tetszett neki, hogy nyugodt tudtam maradni minden pillanatban. Most mi ütött belé? Mért nem elég neki ez? Miért akar mindenről tudni? Hiszen fájna neki, szenvedne tőle.

Nem tudom mit érzek. Ezek az érzések ismeretlenek számomra. Talán dühös vagyok. Miért kellett így itt hagynia? Mi a franc történik most?

El kell indulnom, nem maradhatok itt. El kell mennem egy nyugodt helyre. Most cseppet sem érzem higgadtnak magam.