Blue Side-Yugyeom

16.Fejezet-A fanmeeting

A napok gyorsan teltek. A barátnőm egy percig sem hagyott nyugton, mindig kitalált valami programot kettőnknek. Nem igazán volt időm szomorkodni sem. Ráadásul szabadságot vett ki, hogy minden nap pesztrálhasson. Folyton emlékeztetett a fanmeetingre. A szakítás óta nehezen tudtam elengedni magam, de pár nap múlva kezdtem izgatott lenni a meeting miatt. Hao nem jelentkezett, ami szintén megkönnyítette, hogy felejtsek. Táncolni se voltam azóta, mivel ő is ismerte a törzshelyemet, féltem, hogy összefutok vele. Jobbnak láttam, ha kerülöm őt.

A fantali-ig még 1 nap volt hátra. Persze Feng vetetett velem egy másik ruhát is, hogy eldönthessem melyikbe megyek. Megőrjít ez a lány. De ennek ellenére nagyon szeretem, mindig jó kedvre tud deríteni és hálás voltam neki, hogy nem hagyott magamra ebben a nehéz helyzetben. A szakítás utáni nap elmondtam neki mindent, azóta nem beszéltünk erről. Ő is kerülte a témát, gondolom elég volt, hogy akkor zokogva, remegve a fájdalomtól meséltem neki. Nem akarta, hogy ismét átéljem ezt. Éppen egy kávézóban ittam egy jeges teát, végre egyedül. Élveztem a napsütést és elképzeltem mi fog történni a találkozón. Most először a szakítás óta ismét a gondolataimba került az a srác, akiért mindig is odavoltam. Elmosolyodtam a képzelgésemen. Csodálatos, kellemes idő volt. Ragyogott a nap. Reméltem, hogy a holnapi nap is ilyen lesz. Bíztam benne, hogy ezután semmi rossz nem történhet velem. Még most ezen a pár napon teljesen felhőtlenül élvezhettem a gondtalanságot. Hiszen hétfőtől elkezdődik az iskola.

Másnap reggel korán keltem, mivel a fanmeeting 11-kor kezdődött. Olyan hihetetlen időpontokat tudtak kitalálni a koreaiak. Hiszen akkor mindenki dolgozik. Szerencsésnek éreztem magam, hogy nekem nem kell most olyasmikkel foglalkoznom, hogy lógok a suliból vagy szabadnapot vegyek ki. Nyugodtan ittam a reggeli teámat és lapozgattam a Youtube-ot. Egyértelmű, hogy egy GOT7 fanmeeting előtt GOT7 számokat hallgattam. Az ő dalaik valahogy mindig elvittek egy másik világba és sosem éreztem egyedül magamat a dallamaiktól. Persze nem hagyhattam ki azt a videót sem, ami mindig jó kedvre derített. Bármilyen lecsúszva éreztem magam, még mielőtt elkezdődne a videó már szakadok a röhögéstől. Így készültem fel a találkozóra. Kellemes izgatottság lett úrrá rajtam. Majd szépen lassan elkészültem. Nem tudtam mire számítsak azon kívül, hogy majd sorban kezet foghatok velük. Persze tudtam, hogy lesz egy kis show is meg általában viccelődtek. Kicsit rossz, hogy egyedül megyek, de azért vártam a találkozást.

Már éppen elindultam volna, de Feng megállított és a kezembe nyomott valamit. Egy fülbevaló volt. Éppen olyan, mint amilyen a kedvencemnek volt az egyik videóban. Átölelve megköszöntem neki és elindultam az épület felé, ahol a meetinget tartották. Mikor odaértem már sokan voltak. Nem zavart, mert tudtam, biztos helyem van. Végül elkezdtek minket beengedni. A terem inkább hasonlított valami színházteremre, egy kis színpad volt a lehajtható ülések előtt, ahol már elő voltak készítve az asztalok és tollak. Néhány testőr és kisegítők is álltak az asztal mögött.

Kezdtem egyre izgatottabbá válni, ahogy a kezdés ideje közeledett. Már szinte teljesen megtelt a terem. Én középtájban kerestem helyet, onnan láttam mindent, de mégsem voltam feltűnő. Habár ahogy végig néztem a tömegen, én voltam az egyetlen nyugati. Kicsit aggasztott, mert pont nem akartam kitűnni. Azért bíztam benne, hogy nem lesz semmi baj. Épphogy ezt végig gondoltam magamban, láttam, hogy a tömeg felzúdul és a tagok egyesével bevonultak, majd elfoglalták helyüket az asztal mögött. JB kezdte a köszöntést. Elmondta, hogy mennyire örül, hogy baráti körben vagyunk és megköszönte a támogatásunkat. A többi tag is köszöntőt mondott, majd kezdetét vette a hihetetlen parádé. Nehéz lenne felidézni mennyi baromságot hordtak össze. De végig nevettem az egészet. Mindenki adta önmagát, ahogy a videókból ismertem őket. Egyszerűen imádtam.

Lassan eljött a pacsizás ideje. Nem akartam első lenni, hagytam, hogy a tömeg meginduljon, majd, amikor már elég kevesen voltunk hátra, beálltam én is a sorba. JB volt hozzám legközelebb és ahogy elé értem felnézett rám és vigyorgott. Istenem az a vigyor. Köszöntem neki, meglepődött, hogy tudok koreaiul. Nyilván volt egy csomó nyelvtani hibám, mégis megértettük egymást. Csak a szokásos szöveget mondta. Nem volt semmi különleges. Persze mindenkinek készültem ajándékkal. Csak apróság volt, de ennek ellenére remélem örültek neki. Kulcstartókat készíttettem, amik a nevüket formázták, és egy kis biléta is volt rajta GOT7 felirattal. JB láthatóan örömmel vette az ajándékot, kezet fogva velem, amikor átadtam neki. Az első Istenhez hozzáértem. Ahogy észrevettem, nem adta oda a kisegítő csajnak, aki nyúlt volna érte a háttérből, hanem zsebre rakta. Jackson következett. Neki kicsit kínaiul beszéltem, de mivel ebből a nyelvből nem vagyok valami jó, csak néhány mondatot gyakoroltam be, ezért a továbbiakban angolul beszélgettünk. Megkérdezte honnan jöttem, mondtam, hogy Magyarországról, aztán felkapta a fejét és elkezdett kicsit magyarul beszélni. Tudtam, hogy kis ideig élt ott, gondolom még onnan maradtak meg az emlékezetében a szavak és kifejezések. Boldoggá tett, hogy kedveskedni akart nekem. Majd neki is átnyújtottam a kulcstartót. Végül pacsira invitálta a kezemet. Második Isten letudva. Bambam-hez értem. Mosolygott, mint a tejbetök. Nem is vártam mást. Thaiul nem beszéltem, de vele is félig angolul, félig koreaiul beszélgettünk. Folyton nevetgélt, vicces dolgokat mondott, amin nevettem. Köszönte, hogy nemzetköziként mégis itt vagyok. Neki is átadtam az ajándékát, amit két kézzel fogott meg a kezemmel együtt. Ahogy hozzám ért megrendültem kicsit, majd mereven ránéztem. Remélem nem vette észre. Nem igazán vagyok hozzászokva ilyesfajta érintkezéshez. De ezzel a harmadik Istent is megérintettem. Jinyoung elé álltam. Komolyan, mégis mosolyogva várt. Észre sem vettem, hogy időközben férfivá ért. Igazán vonzó volt és jóképű. Vele nem sokat beszélgettünk, szintén csak köszönetet mondott, aláírta a kis könyvecskémet, majd átadtam az általam hozott kis csomagocskát. Meglepődött, ezek szerint nem is vette észre, hogy a többieknek is adtam ajándékot. Amint meglátta, a zsebéből elővette a kulcsát és felfűzte rá a kulcstartómat. Boldoggá tett ezzel. Majd ő is pacsira nyújtotta mindkét kezét, amibe boldogan csaptam bele. Negyedik is megvan. Yugyeom következett. Még mielőtt odaértem volna elé összetalálkozott a tekintetünk. Én rámosolyogtam, amit ő nem viszonzott. Majd úgy döntöttem visszafogom magam. Udvariasan köszöntem és elé nyújtottam a füzetkémet. Elvette és belefirkantotta a nevét. Meg sem szólalt. Odatoltam elé az ajándékomat, amellyel mit sem törődött. Pedig a szeme sarkából láttam, hogy észrevette. Majd mélyen a szemembe nézve nyújtotta felém az aláírt könyvecskét. Ahogy érte nyúltam, hozzáértem a mutató ujjához. De a könyvet nem eresztette. Nem tudtam mire vélni, próbáltam erőteljesebben húzni, de még így sem eresztette. Ránéztem. Gyilkolni tudott a tekintetével. Még azt se tudtam megmondani jó érzést kelt-e vagy rosszat. Inkább ijesztő volt. Megszólaltam, hogy „Akkor mennék", majd Jinyoung elkezdte ütögetni, hogy kapcsoljon végre. Aztán elengedett a keze. Furcsán néztem rá. Nem értettem a helyzetet, aztán tovább álltam. Azért az ötödikhez is hozzáértem. Már csak ketten voltak. Youngjae következett. Ahogy sétáltam felé észrevettem, hogy Yugyeom zsebre rakja ajándékomat, tehát tetszett neki is. Youngjae hihetetlen, olyan boldogság áradt belőle, amit ritkán érez az ember. Csodálatos a hangja is. Yugyeom hidegsége után a nevetése melegséget árasztott. Megfogdosta a kezemet is, miközben beszélgettünk. Itt is csak néhány sablonos dolog került szóba. Ekkor észrevettem, hogy JB és Bambam félrevonultak és sugdolóztak. Mintha tanakodnának valamin. Végül úgy láttam megegyeztek valamiben és visszasétáltak a helyükre. Átadtam Youngjae-nek az ajándékomat, amit újabb mosollyal jutalmazott. Azonnal a kulcscsomójára akasztotta, aminek nagyon örültem. Hatodik is megvan. Már csak Mark van hátra. Ő egy hatalmas meleg öleléssel üdvözölt. Úristen, majd meghaltam. Felállt, ahogy elé érkeztem és az asztalon keresztül megölelt. Imádom az ő hangját is. Angolul és koreaiul beszélgettünk. Nagyon közvetlen volt. Kérdezgetett, hogy mióta szeretem őket, mióta vagyok rajongójuk. Közben aláírta a füzetkémet. Neki is átadtam az apró ajándékomat. Meglepődve és nagyon cukin aegyo-zva nézegette és berakta az ingje zsebébe, ami a szíve mellett volt. Végül hihetetlen aranyosan egy ujjszívecskét vett elő ugyanonnan. Tátott szájjal, hatalmasat mosolyogva fogadtam. Majd elköszöntem tőle is.

Hát vége volt. Sikeresen mindegyikőjüket megérintettem, hiszen ez fent volt a bakancslistámon, bármilyen hülyeségnek is hangzik. Yugyeom zavart kicsit. Olyan hidegnek tűnt, ami elszomorított. De ahogy eszembe jutott Mark, máris felvillanyozódtam. Még egyszer visszanéztem rájuk, emlékezetembe mélyen belevéstem ezt a pillanatot, majd elindultam. Már igencsak távol jártam, amikor rájöttem, hogy elvesztettem a telefonom. Elkezdtem járatni az agyam, hol hagyhattam el. Aztán rájöttem, hogy JB előtt letettem és onnan már fel sem vettem. Rohantam vissza a terembe. Már sötét volt és nem volt ott senki. Az asztalok rendezetten és tisztán álltak a színpadon. Felmentem és elkezdtem keresni, még az asztalok alá is bebújtam, aztán kimentem a nézőtérre és figyelmesen sétáltam a sorok között. Semmi. Ekkor egy hang szólalt meg a színpad felől. Ismerős hang volt ez:

- Csak nem ezt keresed? – indult meg felém.

Ami ezután következett azt egy életre megjegyeztem.