A mardekáros Weasley (Befejezett)

46. fejezet

A zöld lángok közül kilépve ismét abban a nappaliban találta magát ahol legutóbb is volt, ám ezúttal minden tiszta volt, sehol nem lehetett egy porszemet sem látni. Azonnal az ajtó felé fordult de ezúttal nem állt ott Voldemort így egy kicsit merészebben lépett a könyvespolchoz közelebb. Rengeteg ritka könyvet vett észre, és volt jópár amit egyáltalán nem is ismert. A könyvek nagy része a fekete mágiával foglalkozott, de minden témában talált legalább egy kötetet. Végül egy piros kötésű vékonyka könyv kötötte le a figyelmét és érte is nyúlt, ám ekkor megszólalt mögötte a ház ura. 

– Az a könyv nem könnyű olvasmány, bármennyire is azt sugallja a mérete. - hallatszott a férfi hangja egészen közelről. 

Dorothy leengedte a kezét, megfordult és kissé meghajolva köszöntötte a sötét varázslót. 

– Elnézést, hogy az engedélyed nélkül nézelődtem, Nagyuram. 

– Nincs abban semmi baj, ha az ember kíváncsi, kedvesem. - paskolta meg Dorothy feje búbját Voldemort, majd felnyúlt a polcra és levette a könyvet amit Dorothy is akart - Olvasd el, és ha legközelebb hívlak leelenőrzöm, hogy tanultál-e belőle valamit. - nyújtotta át a könyvet a lánynak. 

– Miért hívtál ismét, Nagyuram? - kérdezte Dorothy miközben elvette a férfitól a könyvet - Nem hinném, hogy a legutóbbi eset után ismét tesztelni szeretnél. 

– Valóban, most nem azért hívtalak ide. - biccentett elismerően a férfi - Azért hívtalak, hogy ismét felajánljam amit a nyáron is. Légy a leghűbb szolgám, és megadom neked amire a legjobban vágysz. 

– Ugyanazt tudom erre felelni mint nyáron, Nagyuram. - rebegtette ártatlanul a szempilláit Dorothy, közben észrevette, hogy Bellatrix az ajtóban hallgatózik - A hatalom a tiéd, nem vágyom rá, hogy olyat birtokoljak ami a te tulajdonod. 

– Akkor ezek szerint azt a könyvet sem akarod megtartani? - mutatott a férfi a lány kezében lévő könyvre - Hiszen az is az enyém. 

Dorothy mosolyt erőltetett az arcára és vállat vont. A legutóbbi találkozásuk óta hetek teltek el, és Dorothy sokat gondolkodott az eseten. Bellatrix-nak igaza volt, Voldemort addig lesz vele ilyen “kegyes” amíg nem válik számára unalmassá. Ám ennél az őrült férfinál sosem lehet tudni mikor lesz valami unalmas, így ki kellett eszelni egy tervet. Voldemort meg akarja őt szerezni, minden értelmeben, de ha egyszer megkapja megunja és akkor valóban meg is fogja ölni a lányt. A megoldást Dorothy abban látta, hogy kiismerhetetlenül fog viselkedni, nem úgy fog reagálni ahogy azt a férfi várná, és így mindig meglepi majd valamivel Voldemortot. Ha ez beválik, a férfi a markaiban lesz, és ismét ő fog irányítani, megkapja azt a hatalmat amire vágyik anélkül, hogy ez feltűnne bárkinek is.

– Egy könyv teljesen más dolog szerintem. - mondta végül. 

Voldemort a szemébe nézett és ismét megpróbált belenézni a lány fejébe, csakúgy mint nyáron, és meglepődött amikor sikerrel járt. Dorothy a legutóbbi alkalommal ugyanis igen határozottan hajította ki az elméjéből. Természetesen a férfi semmi olyat nem látott amit Dorothy nem akart neki megmutatni. Annyit látott csupán, hogy Dorothy az iskolában sokat tanul, és hogy a mardekárosok mindig tisztelettel tekintenek rá. Dorothy mikor meglátta a döbbenetet a kígyó szerű arc szemeiben magában elégedetten elvigyorodott, hiszen bevált a terve. 

– Látom a mardekárosok továbbra is tisztelettel gondolnak rád. - jegyezte meg Voldemort, mire Dorothy szerényen elmosolyodott. 

– Én vagyok a prefektus. - vont vállat, majd olyat tett amivel még jobban meglepte a férfit és még Bellatrix is döbbenten esett be az ajtón - A tisztelet csakis téged illet, Nagyuram. - mondta miközben a férfihoz lépett és szempilláit rebegtetve végigsimított annak karján.