A mardekáros Weasley (Befejezett)

64. fejezet

Dorothy nem tudta mióta alszik már, de kipihentnek érezte magát. Amikor felébredt azonban nem a szálláson lévő szobájában volt. Egy koszos szobában volt, sötétben, sehol egy ablak. Azonnal a pálcája után nyúlt, de nem találta sehol. Intett egyet a bal kezével, mire egy pillanatig világosság támadt a szobában. Az ágyon kívül amin feküdt nem volt más, csak egy szék az ágy mellett, és a kijárat a szoba túlsó végén. Lerántotta magáról a takarót, és elindult az ajtó felé, de az zárva volt. Mivel nem volt nála pálca tudta, hogy nem használhat mindenre mágiát, hiszen úgy hamar kimeríti magát. Már éppen át akart változni főnixé amikor eszébe jutott egy gondolat. Mi van ha ugyanoda hozták ahol Ron is van? Nem hagyhatja itt a testvérét. Egy zárt szobában, a sötétben azonban nem sokat tudott tenni. Két lépést hátrált az ajtótól és gondolkodni kezdett. A muglik is meg tudják oldani az ilyesmit, de mivel? Valahogy a zárat kell kinyitnia és akkor mágia ide vagy oda de az ajtó kinyílik. Gondolkodás közben a nyakához nyúlt. Mint mindig, most is ott lógott a főnixes lánca. Azóta sem tudta meg, hogy kitől kapta, de szinte mindig a nyakában volt. Úgy gondolta bárki is küldte azt neki, az a nyaklánc segítségével figyeli őt, vigyáz rá. Egyfajta hamis biztonságérzetet adott neki a kis ékszer. 

A következő pillanatban hangokat hallott az ajtó túloldaláról. Csak egy valaki beszélt, de biztos volt benne, hogy két ember lépteit hallja. 

– Nem tudom mi mást tehetnék még. - panaszolta egy női hang - A teste már nem kimerült, de a bájitalok mellékhatása még mindig tart azért alszik. Mennyit ivott azokból, hogy ilyen sokáig fennállnak a mellékhatások? Vagy talán valami saját kotyvasztású lét fogyasztott? Azok a legrosszabbak. Talán ide kéne hívnunk Denzelt, hogy nézze meg. Végül is ő a bájital szakértő, talán meg tudja mondani mit vett be. 

A léptek elhallgattak, az ajtó zárja kattant és a kinti fényből egy kevés beszűrődött a szobába. Dorothy az ajtó mögé bújt, hogy amint látogatói belépnek ő kiléphessen, ám a nő azonnal észrevette, hogy nincs az ágyban és felsikított. Dorothy körbe se nézve iramodott meg a fény irányába de elkapták. Érezte ahogy hátba találta a sóbálvány átok. Nem tudott mozdulni és csak dőlt előre, a föld felé. Azonban a landolás nem is volt olyan fájdalmas mint képzelte, valaki biztos párnázó bűbájt küldött a padlóra. Miután landolt szinte azonnal lebegni is kezdett, a következő pillanatban pedig ismét az ágyban volt, ahonnan nem is olyan régen felpattant. 

– Ébren van. - jelentette be egy ismerős hang, mire Dorothy kimeresztette volna szemeit, ha tudott volna mozdulni. 

– Megvizsgálom. - mondta a nő, majd Dorothy-hoz lépett és intett párat felé a pálcájával - Már semmi baja, habár előfordulhat később még pár mellékhatás, mivel nem tudom pontosan, hogy mit ivott amitől ébren tudott maradni. 

Az ismerős hangú alak közelebb hajolt Dorothy-hoz, majd szinte suttogva szólalt meg. 

– Lenne olyan kedves elmondani, Nicole-nak, hogy mit ivott? Szegény nagyon aggódott maga miatt, mivel két hétig nem ébredt fel. 

Dorothy érezte, hogy megszüntetik a sóbálvány átkot, de azonnal kötelek tekeredtek a test köré. 

– Nem csoda, hogy nem találtunk besúgókat a minisztériumban, hiszen maga kereste őket! - mordult rá azonnal a férfira - Én bolond! Piton professzor megmondta, hogy túl könnyen bízom meg emberekben, de azt hittem kinőttem belőle. Mardekárra! 

– Továbbra is megbízhat bennem. - mosolygott rá a férfi. 

– Persze. És most azt fogja mondani, hogy Voldemort is igazából jófiú volt csak én értettem félre? 

– Nem mintha tudnám, hogy az ki. - vont vállat továbbra is vigyorogva Warren. 

– Ne haragudjon Miss Weasley, de tényleg fontos lenne tudnunk, hogy mi volt a bájitalban amit ivott. Ha nem mondja meg, nem tudok semmit tenni az esetleges további mellékhatások ellen, sőt azt sem tudom megmondani milyen mellékhatásokra számíthat.