A mardekáros Weasley (Befejezett)

7. fejezet

Dorothy a vizsgák után úgy döntött sétál egy kicsit. El is indult Hagrid kunyhója felé, azonban néhány perccel később valaki nekirohant. Az a valaki Harry volt. A fiú arca sápadt volt, szemei idegesen csillaggal és bocsánatot sem kért a lánytól csak szaladt tovább. Dorothy-ban ez a viselkedés felkeltette az érdeklődést így besorjázott Ron és Hermione mellé, akik Harryt követték. 

– Szervusztok. - köszönt nekik az óriás - Túl vagytok a vizsgákon? Nem vagytok szomjasak? 

– De igen.. - kezdte Ron, de Harry azonnal félbeszakította. 

– Nem, köszönjük, nagyon sietünk. Mondj meg nekem valamit, Hagrid! Aznap este, amikor Norbertet nyerted… Hogy nézett ki az idegen, akivel kártyáztál? 

– Nem t'om. - vont vállat Hagrid - Végig rajta volt a csuklyája.  

Dorothy kezdte kapizsgálni, hogy Harry mit szeretne megtudni. Ha az a valaki akitől Hagrid a tojást kapta, megtudott bármit is Bolyhoskáról, az csak rosszat jelenthet. 

– Nincs ebben semmi különös. - nézett rájuk felvont szemöldökkel Hagrid - Sok fura figura fordul meg a Szárnyas Vadkanban, úgy hívják a kocsmát lent a faluban. Lehet, hogy sárkánykupec volt, a fene se tudja. Nem láttam a képét attól a kámzsától. 

– Miről beszélgettél vele Hagrid? - kérdezte Dorothy - Szóba került a Roxfort? 

– Lehet. - töprengett az óriás - Igen… Kérdezte, mit csinálok, mondtam neki, hogy vadőr vagyok idefent. Erre megkérdezte, hogy miféle vadakat őrzök… Azt is megmondtam...és elmeséltem neki, hogy szeretnék egy sárkányt. És aztán...nem nagyon emlékszem, mert egy kicsit felöntöttem a garatra. Tudniillik ő fizetett… Lássuk csak...igen, azt mondta, hogy van nála egy sárkánytojás, és szívesen feltenné, ha lenne kedvem kártyázni… Kíváncsi volt rá, hogy tudok-e bánni vele, mert, azt mondta, nem adhatja oda akármilyen kontárnak...Erre én mondtam, hogy Bolyhoska után gyerekjáték lesz egy sárkányt felnevelni…

– És az idegent…érdekelte Bolyhoska? - kérdezte Harry. 

– Igen… Hát persze. Nem mindennap találkozik az ember háromfejű kutyával, még itt, a Roxfortban sem. Elmondtam neki, hogy Bolyhoska olyan, mint egy kezesbárány, ha tudja az ember, hogy mi kell neki: elég egy kis zeneszó, és már húzza is a lóbőrt…

Hagrid rémülten nézett a négy gyerekre. 

– Elkotyogtam nektek! - kiáltott fel - Azonnal felejtsétek el amit mondtam! Hé! Most meg hova rohantak? 

Harry, Ron, Hermione és Dorothy csendben rohantak egészen a bejárati csarnokig. Ám az előcsarnokban Percy jött velük szembe. 

– Dorothy, pont téged kerestelek. - mosolygott rá húgára - Gyere, mutatni szeretnék valamit a könyvtárban. 

– Ne haragudj Percy, de most nem igazán alkalmas. - felelte Dorothy. 

– Oh, igazán? Miért mit szeretnétek idebent csinálni, ha szabad megtudnom? - Percy hangjában érezni lehetett, hogy prefektusként áll a négyes előtt, így vigyázniuk kellett mit mondanak. 

– Hát, mi éppen..- kezdett bele Hermione, de Dorothy gyorsan közbeszólt. 

– Igazából, csak nagyon melegem volt odakint és inni szerettem volna, a többiek pedig bekísértek. De akkor ha tényleg igazán fontos amit mutatni szeretnél, akkor természetesen veled megyek. 

Percy gyanakodva nézett végig kishúgán, de végül csak intett neki, hogy kövesse. 

***