A mardekáros Weasley (Befejezett)

14. fejezet

Mikor a trió Lockhart szobája elé ért, nem várt hangzavarra figyeltek fel ami a szobából szűrődött ki. Dorothyt nagyon emlékeztette ez a hangzavar arra ami náluk volt otthon minden év elején amikor sietve pakolt össze mindenki mindent. Mikor Harry bekopogott azonban hirtelen csend lett, ami kicsit sem múlasztotta el Dorothy gyanakvását, néhány pillanattal később pedig Lockhart egyik szeme kukucskált ki rájuk a résnyire kinyitott ajtón keresztül. 

– Nocsak...Potter...Weasley...Weasley kisasszony… - szólt a tanár és egy nagyon kicsivel jobban kitárta az ajtót - Meglehetősen sok a dolgom. Ha lehet, fogjátok rövidre…

– Fontos információink vannak a professzor úr számára. - hadarta Harry, közben Dorothy lábujjhegyre állva próbálta belesni a férfi szobájába, amit azonban Lockhart észrevett, így gyorsan eltakarta Dorothy elől a kilátást - Talán megkönnyíthetjük a munkáját. 

– Öhm...nos...nem olyan fontos. - Lockhart láthatóan zavart volt, ami miatt Dorothy már ráncolta is a homlokát - Akarom monadni...hát...no nem bánom. 

A hármas belépett a szobába, ahol Dorothy sejtése beigazolódott, Lockhart menni készült. 

– Elutazik, tanár úr? - kérdezte Harry. 

– Öhm, nos, igen. - felelte habozva Lockhart, majd összecsavart egy életnagyságú posztert amin ő szerepelt - Sürgős ügy...halaszthatatlan...oda kell mennem…

– És a húgunkkal mi lesz? - kérdezték élesen szinte teljesen egyszerre az ikrek. 

– Hát igen...szörnyen sajnálatos. Én sajnálom őt a legjobban. - szabadkozott a professzor miközben egyik fiókját kezdte kiüríteni. 

– Maga tanítja nekünk a sötét varázslatok kivédését! - emelte fel a hangját Harry - Nem utazhat el most, hogy ennyi sötét dolog folyik az iskolában! 

– Nos, ami azt illeti...amikor elvállaltam az állást. - motyogta Lockhart miközben zoknikat dobált az utazóládájaban pihenő talárjaira - A munkaköri leírásban nem szerepelt...nem számítottam erre…

– Ezt úgy értsem, hogy megfutamodik? - kérdezte felháborodva Harry - Azok után, amiket a könyvei szerint csinált? 

– A könyvek nem mindig festenek hiteles képet. - jegyezte meg cinikusan Dorothy - Nincs igazam professzor? - az utolsó szót olyan gúnyosan ejtette ki, mintha csak hányia kéne a gondolattól is, hogy ezt a férfit így kell szólítania. 

Lockhart egy pillanatra megderemdt, de aztán csak bólintott egy aprót, amitől Harryben azonban csak jobban felment a pumpa. 

– De hát maga írta őket! - kiabálta a fiú. 

– Kedves fiam…- Lockhart felegyenesedett és homlokát ráncolva nézett Harryre - Használd a józan eszed. Fele ennyi könyvet sem tudtam volna eladni, ha nem hitetem el az olvasókkal, hogy mindezt én csináltam. Senkit nem érdekel egy csúnya és öreg táltos, még akkor sem, ha tényleg megmentett egy falut a vérfarkasoktól. Szörnyen mutatna a képe a borítón. Ezeknek az embereknek nincs stílusérzékük. Annak a boszorkánynak, aki elűzte a bandoni sikítószellemet, nyúlszája volt. Hát gondolj csak bele…

– Csupa olyan dolgokkal dicsekszik, amit mások vittek véghez? - hüledezett Harry. 

– Harry, Harry. - rázta türelmetlenül a fejét a férfi - Ez korántsem ilyen egyszerű. Rengeteg munkát fektettem a dologba. Először is fel kellett kutatnom ezeket az embereket. Aztán ki kellett faggatnom őket, hogy pontosan hogyan csinálták, amit csináltak. Végül pedig felejtésátkot kellett szórnom rájuk, hogy ne emlékezzenek az adott eseményre. Ha valamire igazán büszke vagyok, az a remek felejtésátkom. Nem, Harry, hidd el, hogy nagyon sokat dolgoztam. Ez nem úgy megy ám, hogy mindig csak dedikálunk meg fényképezkedünk. Ha híres akarsz lenni, készülj fel rá, hogy rengeteget kell gürcölnöd.