A mardekáros Weasley (Befejezett)

26. fejezet

Másnap reggel Dorothy fáradtan ébredt, nem aludt valami sokat, először azért mert Harry és Sirius körül jártak a gondolatai, aztán pedig eszébe jutott, hogy találkozni fognak Dracoval. Ez a gondolat valamiért csak még jobban felpörgette és mire végre sikerült volna elaludnia megjelent Mrs. Weasley, hogy keltse őket. A három lány ásítozva jelent meg az ajtóban és Dorothy szó nélkül elindult az asztalhoz reggelizni. 

– Miért kellett ilyen korán felkelnünk? - nyafogta Ginny. 

– Mert sétálnunk kell egy kicsit. - felelte Mr. Weasley. 

– Sétálnunk? Csak nem gyalog megyünk a meccsre? - hüledezett Harry. 

– Ugyan, dehogy, akkor soha nem érnénk oda. - mosolygott a férfi - Tényleg csak egy rövid sétáról van szó. Tudod, Harry, ha sok varázsló gyűlik össze egy helyen, fokozottan fennáll annak a veszélye, hogy a muglik észrevesznek minket. Egyébként is óvatosnak kell lennünk, bárhova utazunk, de most, hogy a Világkupára…

– George! - anyja éles hangja olyan váratlanul érte Dorothyt, hogy összerezzent, de egy dologban biztos volt, minden fáradtság kimenekült belőle ettől a kiáltástól. 

– Tessék. - nézett fel anyjára az említett feltűnően ártatlan képet vágva. 

– Mi van a zsebedben? 

Dorothy jobbnak látta, ha inkább távozik, hiszen még nem volt teljesen kész a mugli ruhák nem voltak a Weasley család erősségei. Hermione ugyan felajánlotta, hogy segít, de Dorothy csak abba egyezett bele, hogy a lány elmondja ha nem éppen felel meg a ruházata. 

Visszament a Ginnyvel közös szobájába és elkezdett turkálni a között a kevés mugli ruha között amint még az anyja vett neki és Ginnynek. Valamiért úgy érezte nem nézhet ki akárhogy, maga sem tudta, hogy az esemény miatt gondolja-e ezt vagy más lenne rá az indok. Végül egy Hermione által egyszer kertésznadrágnak nevezett farmer mellett döntött, és egy egyszerű zöld felsőt vett alá aminek háromnegyedes ujja volt. Rövid haját egy aranyos csattal fogta kicsit fel, hogy ne lógjon a szemébe, és egy kis hezitálás után a főnixes nyakláncát is felvette. 

Mikor visszament az ebédlőbe pironkodva konstatálta, hogy mindenki őt nézi. 

– Szerintem neked nem kell az én segítségem. - jegyezte meg Hermione hüledezve. 

– Azta, Dorothy. - hüledezett Ron is. 

– Odanézzenek. Fred látod amit én? - kérdezte sunyin vigyorogva George. 

– Igen. - bólintott komolyan Fred - Úgy tűnik, hogy Dorothy egész végig lány volt. 

Mrs. Weasley szúrós szemekkel meredt az ikrekre, de Dorothy nem vette magára, sőt inkább jót kacagott rajta. 

– N...nagyon jól áll a zö...zöld. - motyogta Harry pironkodva. 

– Köszönöm. - pirult el Dorothy is. 

Fred és George sunyin összevigyorogta, majd felpattantak az asztaltól és már indultak is.

– Érezzétek jól magatokat. - szólt Mrs. Weasley, majd a távozó ikrek felé fordult - És próbáljatok rendesen viselkedni! 

A népes kis társaság kilépett az udvarra, Dorothy pedig magára kapta a Hermionétól kölcsön kapott fekete pulóvert. Még hűvös volt ahhoz, hogy pulóver nélkül mászkáljon. 

– Jó utat! - búcsúzott anyja - Billt, Charlie-t és Percyt dél körül küldöm utánatok. 

Dorothy a sort zárva lassú léptekkel haladt, próbálta kiélvezni a viszonylagos csendet mivel sejtette, hogy ha a döntő helyszínére érnek mindenben lesz része csak csendben nem. Ám nem sokáig tudta nyugodtan élvezni a csendet. A Hermelindombot sötétben megmászni ugyanis igencsak embert próbáló feladat. Ő maga is elesett egyszer egy vizes fűcsomó miatt, de szerencsére nem történt komolyabb baj. Mikor végre felértek a dombra, apja megállt és megtörölte párás szemüvegét.