A Korcsolya Romantikája

42.Fejezet. Végre Rajotem

Reggel volt a nap épp hogy felkelt. Amikor kinyitom a szemem egyből észreveszem az épp hozám bujó Bellt. Nyugodtan alszik. Olyan jó hogy velem van és nyugodt nem zavart és nem fél hanem nyugodt. Nem keltem fel had aludjon. El sem hiszem. Megyit álmodoztam eről és, hogy olyan-e mint amienek elkébzeltem? Jobb annál sokkal jobb. Vajon mit álmodhat? Hol járhat álmában? Jót vagy roszat? Anyi kérdés de a válasz nem is olyan fontos így átgondolva. Csak az hogy biztonságban van mellettem. Olyan ritkán aludt mostanában jót. Had aludjon egyébként úgy őlel mindha bármelyik percben elszaladhatnék pedig eszemben sincs. Semmi kép sem, jöhet akármi (Ezt később is betartom majd.). Kicsit betakarom hogy ne fázon mondjuk nincs hideg egyelatán nincs hideg csak tudná hogy én megyire féltem belehanék abba hogyha elvesziteném. Még alszik kB egy órát kB mert az idő érzékelés képességét elveszitetem olyan gyönyörű. Majd elkezd ébredezni pontosabban elkezd majd egyszer csak kipatanak a szemei kicsit sem ijesz meg.
—Bell jól vagy?
—Igen miért?
—Csak olyan gyorsan kipatanak a szemeid... Mindegy, jó... - Nem tudom végigmondani mert szorosan a mellkasonba bújik.
—Hát még mindig itt vagy.
—Ö? Igen hol lennék?
—Azt hittem csak álmodtam hogy tegnap este együtt aludtunk el mert már megeset és nem, meletem vagy mikor felébretem.-szóval ezért pattant ki a szeme, egyem meg. Még jobban magamhoz szorítottam és lassan megnyugtatom.
—Semmi baj itt vagyok nem álmodtad. Mindig itt leszek biz bennem. Sss nyugi.
—Megigéred?
—Meg, persze nyugi.
—Ok kimegyünk?
—Igen persze aztán...
—Be a pájára
—Pontosan
Lementűnk és hát mielőtt leértűnk nem egy csók elcsantant nem bírom sokáig nélküle. Imádom minden csókja olyan mint az első mindig olyan édes és olyan érdekes. Na meg persze az utána lévő néhai huncut kuncogás el nem maradhat. De én így imádom sőt inkább bolondulok érte. Tehát mint mondtam ma is itt alszik szóval életem legjobb hétvégéje áll előttem csoda hogy anyának nem tűnt fel semmi. Le sem vettük egymásról a szemünk. Majd a reggeli megevése után felrohantunk.
—Felőltözőm. - Mondta Bell majd az előző napi ruhájájert nyúlt.
—Nem hoztál ruhát?
—Tényleg ma be kell ugranom egy párért.-kikaptam a ruháit a kezéből.
—Hé add vissza.
—No no nem kapod meg.
—Megyek pizsomában? - elkeztem kotorászni a szekrényben.
—Hányas a méreted? Mert ugye nem tudom.
—M-es.
—Rendben és tessék. - Nyomtam a kezébe egy komplett szetett.
—Komolyan?
—Igen komolyan - majd én is elkeztem öltőzni. Felvetem a pólót majd mikor ránéztem elejtetem a nadrágot.
—Miaz?
—Ö semmi semmi - Fordultam el fülig vörösen.
Mindketten felöltőztűnk és elindultunk. Persze csak ketten leszünk mert egy épp eszű ember sem megy be szombaton de mi igen. Mi ezzel a baj? Ahogy kiértünk elindultunk kicsi gondolkodás és beszélgetés után megfogtam a kezét. Amint meglepődöt.
—Igen igen. Te megfogtad a kezem?
—Ő igen, baj?
—Nem nem csak meglepődtem enyi
—Miért meglepődtél meg? Hisz szeretlek
—Tudom csak még sosem fogták meg emiatt a kezem és olyan más, jó.
—Enek örülök. Kébzeld nekem is jó érzés.
—Megjötűnk.
—Igen meg.
Bementünk és elkeztűk a korizást persze egyikünk sem ugrott csak beszélgetünk ölelkeztűnk és nosztalgiáztunk. Kicsit.
—Emlékszem hogy kezdődött ez az egész. - én
—Hát igen és megyi minden történt.
—Igen de végül.
EGYÜT
—igen és nem bántam meg. Azt ami történt vagy amitt tetem semmit.
—Én sem. Olyan jó hogy velem vagy.
És hozzám bújt megöleltem és így maradtunk nem tudom meddig de sokáig nagyon jó volt. Végre tudom hogy örül annak hogy megőlelem. Ennél jobb érzés a világon nincs.
Majd elindultunk haza vacsi és utána fell mentünk. De ebben az esetben volt valami különleges bennem meg akartam őlelni és biztonságban tudni.
—Na mejikün... - Ásitot egyet
—Egyikünk sem fáradt vagy fekügyünk le.
—Rendben - Dörzsölte meg a szemét.
—Gyere - huzam oda magamhoz és befekűdtűnk az ágyba. Azonnal hozzám bújt.
—Aah álmos vagyok.
—Elhiszem nyugodtan aludj jó éjt. - És megpusziltam a homlokát.
Egy két percen belül el is aludt. Én csak néztem és nem akartam elhini hogy it fekszik melletem. Átgondoltam az egész életem és arra jutottam hogy. Itt és most lezárom az eddigi életem és mostmár egy új fejezet kezdődik vagyis már akkor elkezdodőt mikor először meglátam az én gyönyörűm. És azóta tart csak én ezt nem vettem észre eddig. Mostmár Bell az életem fő személye csak ő számít. És végre megértetem ő az életem ő minden. Ahogy végigondoltam a szívem olyan gyorsan kezdett verni féltem kiesik erre megébrgdt szegénykém
—Ugh ugh mi a baj?
—Semmi csak... Nagyon nagyon szeretlek. Ezt tudnod kell. És sosem rázól le.
—Nem is tervezem. Én is szeretlek.
—Jólvan aludj nyugodtan én itt vagyok.
—Biztos?
—Szavamat adom meg az ölelésem.
—Rendben.
Ő és én is elaludtam elég hamar de semmi pénzért nem engedtem ki a kezemből. Csak ő a fontos. Reggel ő ébredt hamarabb így amikor kinyitom a szemem azzal a szempáral találom magam szemben amit imádok.
—Jól aludtál? - Bell
—Igen. És te?
—Én is. Nem akarok felkelni
—Hidd el én sem de muszáj lesz.
—Igen sajnos. Na gyere.
—Ok.

Lementunk és miután reggeliztunk azután elindultunk a kori pájára. Holnap hétfő tehát ma külön kell hazamenem amikor erre gondoltam bekönyeztem anyira hiány... Várjunk csak van egy jó kis ötletem és ez csak Bell szülein múlik. (Nem biztos😉🤔)

Na itt a kövi rész bocsi ha későn jött. Helyes írási hibákért bocsi 🏳️‍🌈❤️😉