A Korcsolya Romantikája

46.Fejezet. Látjuk Égymas Szabadprogramját

Elaludt, hamar de ahogy ellaludt bennem áttfutott az amit írtak abban a levélben és köny gyűlt a szemembe... 

Miért ilyen kegyetlenek az emberek. Miért nem lehet az ember a másik ember mellett boldog miért fáj ez nekik? Kicsordult a köny a szememből nem akarom hogy Bellnek még jobban fájjon. De igaza van nem rejthetem el az érzelmeimett de nekem később jön ki. Ez a sírás és az az érzelem amit ő velem elentétben ki tud mutatni. De ez most tényleg fáj egyre több és több könycsep folyt le az arcomon. A szívverésem így gyorsult fel velle egyűtt. Nos lehet azért mert ugye pánik beteg voltam vagy nem tudom de Bell felébredt arra hogy felgyorsult a szívverésem. Gondolom a pánik betegség miatt tudat alatt éber ami a legromanikusab dolog amit életemben amblok láttam.
—Meli jól vagy? Ugye nem jött elő? - Itt még nem látta a könyeim
—Nem ne aggódj. Jól vagyok vagyis...
—Várjunk, te sírsz?
—Igen így van sírok.
—Jajj Meli akkor ezért gyorsult fel a szíverésed.
—Igen nekem is anyira fáj mint neked az a levél de együtt tull leszünk rajta csak én nehezen mutatom ki az érzelmeket. De attól még igen is érzek. Ugye tudod?
—Igen tudom. Együtt túl leszünk rajta.
Megőlelt és én a mellkasába bújtam. Most nincs csengő nincs szülő és nincs semmi gond, nincs utálat. Csak ő és én még jobban magamhoz szorítottam. Közel akarom érezni magam hozzá. Hallani a szívverését érezni azt ahogy mozog a mellkasa mikor levegőtt vesz. Sosem bánthatják most viszont.
—Bell!
—Igen
—Viszafekszűnk álmos vagyok.
—Igen de most te bujsz hozzám.
—Nem elenkezem.
Hozzábujtam és betakaroztunk.
—Anyira szeretlek - Én
—Én is téged.
Elaludtunk és lassan eljőt a reggel úgy volt hogy akkor kelünk amikor akartunk mert négytől volt az edzés. Igy sokáig élveztem az őlelését, mikor felébretem 10:30 volt még korán is. Bell még aludt. Én az ölében és ő szorosan átőlel. Én pedig a mellkasába bújva. Imádom ezt a lányt. Minden tökéletes rajta, minden. Még aludt fél órát kB amúgy én még hagytam volna aludni de ő ébredt fel. Mikor kinyitotta a szemeit egyenesen tű élesen abba a gyönyörű tűrkizes szempárba bámultam amit imádok és amit először meglátam. Életem akkor abban a pillanatban változott meg. Nyönyörű.
—Jó reggelt. Felébredtél?
—Igen fel. Jobban vagy, megnyugodtál?
—Igen meg.
—Hu az jó. Tényleg nagyon fáj.
—Igen minden tetejére még ez az üzenet is. De vajon ki küldte és miért pont most?
—Nem tudom, kőr levél de amint bemegyűnk a suliba garantált hogy őt percen belül tudni fogjuk.
—Igen ez így van. Tudod mire emlékeztet ez az őt percen belül tudni fogjunk?
—Nem, mire?
—A falusi öreg nénikre na őket kB ugy lehet falusikén látni mint egy reggel 12-től este 7-8-ig ameddig el nem kezdődik a maricui működő kamerát. (nem sértésnek szánom én is falusi vagyok)
—Na tessék térfigyelő kamera.
—KB.
Még beszélgetünk és nevettünk rengeteget nevetűnk és lassan elkesztűnk felkelni.
—Itthon van anyud úgyhogy megint szerepet fel...
—O no no no nincs itthon dolgozni van úgyhogy nem kell megjácani magunk.
—Hu ennek én miért örülök?
—Azért mert szeretsz azért.
Megcsokoltam és megőleltem.
—Anyira szeretlek Meli.
—Én is Bell mindenkinél jobban.
Felkeltűnk és lementűnk esküszöm hogy kideritem hogy ki volt. Reggeliztűnk és hülyültűnk. Nem csak egy pár vagyunk hanem legjobb barátok is. És ez az ami csodás. És a sosrs iróniája hogy mi hogy és minek a hatására jöttűnk ősze. Az aki a legjobban ellenezte azt hogy őszejöjjűnk bár még nem tud róla hogy őszejjötűnk az indította el. 

  Elindultunk a kori pájára. Az edző még nem vette észre de nem sok hiányzik hozzá na velle úgy vagyunk hogy majd egyszer csak rájön és ha megkérdezi akkor mi elmondjuk tudjuk hogy ő benne megbízhatunk. Ő elfogad. Lassan beértünk és felöltőztűnk fekete ruha természetesen. Bementünk és ketdödöt az óra. De most valami más volt valami különös.
—Á sziasztok örülök hogy látlak titeket.
—Mi is örülünk - mondtuk egyszere.
—Ma már láthatjátok egymás programját - Na igen magyarázat eddig csak egyűt gyakoroltunk de nem láttam még a szabad programját nagyon, nagyon kíváncsi vagyok. Láttam rajta hogy neki tetszik szóval biztos csodálatos ő maga is az de azt is látom hogy izgul szóval bátorítani kezdtem.
—Bell az első.
—Komolyan?
—Na nyerünk biztos vagyok benne hogy csodálatos. - Mondtam mosolyogva
—Rendben
Felcsendűlt a zenne és elkezte. O atyám uram ha van gyönyörű program az ez. Gyönyörű egyszerűen gyönyörű. Mikor befejezte rám nézet.
—Na milyen volt?
—Uram atyám ha van gyönyörű program az ez.
—Na ijen bókot sem kaptál még de igaza van. Valami történt netalán ami motivál?
—Na na aki kíváncsi hamar megörekszik - mondta pimasz mosollyal. Én magamban nagyon elvigyorotam.
—Ok jó tudni Meli te jösz.
—Miért izgulok?
—Mert látt Bell azért na gyerünk.
—Ok ok.
Helyet cseréltünk és a fent belinkelt zenne csengett fell a home. O de szeretem ezt a zenét. Elkeztem majd két négyes és három kettes után a többi ugrás igazából  csak a zene számított és az ugrás és a szöveg és a mozdulat. Egy három perces szabadprogram nem fárasztó. Igazából amit észrevettem és leszürtem az elmúlt hónapokban az az hogy ha Bell ott áll a korlát mellet akkor tejesen kifordulok magamból és tárolók. Tehát jobb vagyok mint amijen alapvetően. Befejeztem és egy általam nagyon kedvelt helyzetett vettem fel a végén. Még az edzőnek is leeset az alá pedig nem anyira nagy cucc legalábbis belülről nem.
—Meli mi a frász ütött beléd? Ezt hunnan szakajsztottad? Mi a...?Hogy, hogy? Megyit gyakoroltál te? Mi? Vagy ekkora nagy hatással van rád?
—Miért kapok fejmosást?
—Azért mert nem emberi amit leműveltél azért.
—Ok biztos amúgy többet mint hinnéd.
—Megyit?
—Lássuk csak tehát mivel az azt jelenti hogy kettőtől este hétig egyfolytában.
—Ok, tessék?
—Jól hallotad. Amúgy Bell, jól vagy? Jajj remélem jól vagy. - rögtön odamentem hozzá.
—Eséjem sincs ellened
—Tessék? Mostmár én mondom hogy tessék. Ez eszedbe se jusson hallottad.- Fogtam meg finoman a vállát - Igen is van sőt nagyon is, hallod eszméletlen jó vagy nehogy ijeneken törd a fejed.
—Ok dehát...
—Nem nem semmi dehát. Vagy beleadsz mindent vagy...
—Mi vagy?
—Vagy visszalépek a versenytől.
Na erre már az edző sem tudot mit mondjon. De Bell annál inkább.
—A frász. Nem, szépen mind ketten indulunk és maksz az egyikünk második lesz.
—Na ezt már szeretem. Ez az a Bell akit én ismerek.
—Én már meg sem szolalok.
—Bocsi.
Folytatuk és rettenetesen jól éreztük magunkat. Majd az edző elment én meg megcsokoltam Bellt csak úgy semmi előjel nélkül. Persze viszacsokolt de mit ne mondjak meglepődöt. Amúgy cuki volt.
—Ez meg mi volt?
—Egy csók hogy biztos te vagy-e az és hogy még véletlenül se add fel.
—Nem akarom eskü csak...
—Ne add fel kérlek nélküled nem ugyan az. És amit mondtam tejesen komolyan gondolom. Ha te kiszállsz én is. - Mondtam úgy hogy szinte könyeztem.
—Meli nem szállok ki ne aggódj hisz ennek köszönhető hogy megismertelek.
—Köszönöm.
Hozzábujtam és így lassan mint kettőnk szememből a köny eltűnt..

Folytatom csak már így is hosszú. Helyes írási hibákért bocsi 🏳️‍🌈🥺