A Korcsolya Romantikája

27.fejezet. Kórház

Meli szemszögből :
Amikor következőkor felébretem a kórházban voltam. Infúzióra kötve. A fejem fájt ugyan de mindenre emlékszem. Az edző volt mellettem aki amilyest észrevette hogy ébren vagyok érezhetően örült hogy még eszméletemnél látt.
-O hála istennek hogy felébredtél. Emlékszel rám?
-Persze nem felejtettem el az edzőm nem vagyok aranyhal.
-Ok biztos Meli vagy.
-Mi történt?
-Rosszul estel vagy pont hogy jól. Túl a közepéről kezdted az Ugrást és a korlátba verted a fejed. Pont nem lett komolyabb bajod. - Ekkor jutott eszembe Bell.
-És Bellel mi van?
-Ő állította el a vérzést és magát hibáztatja.
-Nem hibás semmiben sem. Ezt tudnia kell. Ő nem hibás. Mindenki elront néha egy egy ugrást még a profik is. - Tört ki belőlem könyezve.
-Tudom. Most jelenleg kint vár. Kettesben hagylak titeket.
-Köszönöm
-Nincs mit.
Jajj Istenem mijen butus. Pont ezért szeretem.
-Meli jól vagy?
-Igen semmi bajom. - Itt már ültem igy megölelhetet.
-Anyira aggódtam érted.
-Elhiszem. Nehogy magadat hibaztasd nem a te hibád. Én indultam túl bentről és az ugrás is új volt. Kérlek ne magad hibaztasd.
-Rendben de én akkor is így érzem.
-Hát akkor ne érezd így.
-Ok. Amúgy tudod mi történt? Honnan tudod hogy magam hibáztatam?
-Igen tudom és a második kérdésem az volt hogy hogy vagy.
-O. Te vagy kórházban és én hogy vagyok. Nem hiszem el.
-Hát most na. - Ekkor minketönkből kitört a röhögés.
-Na jó. Eddig úgy van hogy még két napig bent maradtsz aztán haza mehetsz. Én csak suliba járok majd és veled együtt potolok. Minden percben itt leszek.
-Köszönöm.
Aztán még beszélgetünk és elnyomott az álom. Amikor más nap reggel felébretem Bell a kezem soritva a kórházi ágyra hajolva aludt. Csoda ez a lány ép ezt volt időm végig gondolni és elalautam Ismét.