Bakancslista | HU 1-2. évad

2. évad 31. rész

Mira

Eredetileg úgy volt Grayson szombaton repül vissza az államokba, viszont eszembe jutott egy terv. Évek óta volt a családomnak egy nyaralója a Balatonnál és biztos voltam benne hogy Grayson imádná azt a környéket és azt a kis házat. Egyrészt meg akartam neki mutatni több mindent Magyarországból, másrészt még nem álltam készen rá hogy elengedjem, így kitaláltam, hogy menjünk le pár napra és csak néhány nappal később menjen vissza. Sokat agyalt rajta, nyílván miattam egyértelmű volt a maradás, ugyanakkor Ethan és a sok munka hazahívta, de végül a maradás mellett döntött. Amit nem tudott, az az hogy nem csak ketten mentünk. Lana, a húgom is csatlakozott hozzánk, illetve egy plusz potyautas, akit félúton felveszünk. Láttam Graysonön mennyire hiányzik már neki az ikertestvére, nagyon ritka hogy külön vannak, főleg sok időre s főleg úgy, hogy Grayson egy teljesen új helyen van és mondhatni egy ismeretlen országot fedez fel nélküle, alapvetően ilyet még tényleg soha nem csináltak külön. Ethannek át kellett kicsit rendeznie a dolgait mikor megemlítettem neki üzenetben a tervem, viszont olyan izgatott lett, hogy esélytelen lett volna hogy nemet mondjon, így egészen sínen volt a dolog és alig vártam, hogy lássam amint újra találkoznak majd.

- Mi a baj? - kérdeztem, mikor Grayson már legalább órák óta csöndben volt és az ablakon bámult ki. A visszapillantóban láttam ahogy a húgom kicsit összeráncolja a szemöldökét mutatva, nem akar belecsöppenni egy szerelmi drámába. Hogy őszinte legyek ő legalább annyira hideg volt szerelmi téren, mint én. Ugyanúgy gyűlölte a nyálas dolgokat, és ugyanúgy arra vágyott a szerelemben, hogy barátra vagy haverra is leljen benne, talán neki ez még fontosabb volt mint nekem. Már épp úton voltunk a Balaton irányába és már reggel szemet szúrt, hogy Grayson nem teljesen önmaga.

- Kicsit rosszul érzem magam, hogy lemondtam pár dolgot és így miattam E is, kicsit ilyen cserben hagyós feelingem van - sóhajtott. Legszívesebben elmondtam volna, hogy Ethant a legkevésbé sem hagyta cserben, sőt alig fél órán belül már ha minden jól megy itt fog ülni velünk a kocsiban. Imádtam még mindig a kapcsolatukat, olyan közel voltak egymáshoz és egy hét telt el mindössze nekik egymás nélkül, de máris meglátszott Graysonön hogy kezdi kicsit hiányolni. Izgatott voltam, hogy lássam ahogy megölelik egymást, ahogy Grayson tekintete felragyog és végre ismét hallgathatom ahogy húzzák egymást.

- Te magad mondtad, hogy rád fér még így a nyár végére legalább egy kis kikapcsolódás, legközelebb csak a télen lesz erre lehetőséged ha mentek Ausztráliába - utaltam a nyaralásra, amit nemrég említett. A fiúk alapvetően is imádtad utazni, világot látni. Szinte ez éltette őket és rengeteg tervük volt a jövőben ezzel.

- Tudod, hogy munkamániás vagyok - kuncogott.

- Tudom, éppen ezért nem is mondtam semmit a héten akár hányszor telefonon tárgyaltál, podcastot vettél fel vagy alap órákat töltöttél a telefonodon. Én szeretem, hogy ilyen vagy és hogy élvezed amit csinálsz - mondtam és a kezemet a combjára tettem felfelé fordítva, ő pedig egyből értette és összekulcsolta azt a sajátjával, majd egy halvány puszit nyomott a kézfejemre.

- Vezethetek én? - hozta fel hirtelen. A szemem egy pillanatra elkerekedett, ahogy a húgomé is a visszapillantóban hiszen nem akartam, hogy most kezdjen el sejteni valamit a meglepetésről.

- Miből gondolod, hogy hagynám hogy vezesd a kocsim egy neked teljesen ismeretlen helyen? - kérdeztem kuncogva.

- Az autópályán vagyunk már mióta és a gps alapján nemsokára megint ott leszünk város után - pillantott középen a kijelzőre. - Megoldanám és kevésbé agyalnék és unatkonzék - próbált győzködni.

- Úgyis meg akarok állni egy benzinkútnál mindjárt, majd ott cserélünk - adtam meg magam sóhajtva és titkon reméltem, hogy ott úgyis túl izgatott lesz ahhoz, hogy erre a beszélgetésre egyáltalán emlékezzen. Nem azért, mert nem bíztam benne és nem akartam, hogy vezessen, hanem mert tényleg az amerikai és magyar utak sok esetben nem is hasonlítottak egymásra.