Bakancslista | HU 1-2. évad

1. évad, 16. rész

2019. december

Fellélegezve lépkedtem le a repülő lépcsőjén, mikor a gépem végre landolt Debrecenben, Magyarországon. Egy több mint tizenkét órás repülőút állt mögöttem, egy döcögős angliai átszállással. Elképesztő fáradt voltam, viszont mikor megláttam a szüleimet és a húgomat a váróban, szinte minden elszállt és csak az őszinte boldogság kerített hatalmába. Kilenc hónapja nem láttam őket élőben, én aki azelőtt mindössze három nap volt maximum, amit külön töltött tőlük. El sem tudom mondani, milyen leírhatatlan érzés volt végre magamhoz ölelni őket, érezni az illatukat és nem csak a telefonom képernyőjén látni őket. Hiányoztak.

Furcsa volt itthon lenni. Mindenhol magyar embereket hallani körülöttem és ismerős utakon hazamenni. Egy pillanatra magába is kerített az érzés, amikor eszembe jutott, hogy mennyire kedvtelen voltam mikor kimentem, mennyire nem tudtam mi fog rám kint várni, és hogy mennyire nem törődöm voltam, és csak azt hajtottam, hogy ennél csak jobb lehet. Sajnos igazam volt, a legrosszabb napjaim is izgalmasabbak voltak kint, mint az itthoniak valaha. Tényleg egyedül a családom nélkülözése volt néha pokoli, de még így is folyamatosan jelen voltunk egymás életében mindenben, csak néhány ezer kilométerrel távolabb.

Nagyot sóhajtva léptem be a szobám ajtaján alig fél órával később. Ahogy körbepillantottam, majd a tükörben megláttam magam újra nem tudtam egészen pontosan ki néz vissza rám. Az az én, aki itthon voltam hasonlít arra, aki Amerikában vagyok, de abszolút nem egyforma. Kint magabiztosabb vagyok, és jobban felnőttnek érzem magam, míg itthon újra előjön a bizonytalan énem szinte azon nyomban, ahogy belépek a szobám ajtaján.

Miközben a bőröndömet kezdtem pakolni bejött a húgom, majd anyukám is és lényegében végtelen történetekbe kezdtünk. Eleinte húgom mesélt néhány sulis élményt, vagy, hogy tetszik neki egy srác de nem biztos benne, én pedig csak nagyokat nevetve hallgattam, hogy miről maradtam le, miközben a ruháimat hajtogattam a szekrénybe.

- Olyan furcsa vagy nekem - mondta anya. Igen, anyukám az, aki ha a legjobban próbálnám leplezni magam, akkor is a vesémig látna és szépen lassan rájönne, ha bánt vagy nyomaszt valami.

- Csak furcsa itthon lenni - válaszoltam egyszerűen, miközben a kezemben lévő ruhával bíbelődtem és inkább nem is próbálkoztam azzal, hogy ezt a szemébe nézve mondjam.

- Akkor most az igazat is, ami nem a szépített verzió - mosolygott halványan. Nem is értettem saját magam, mikor mindig a családom volt az, akinek elsőként elmondtam mindent. Most egyszerűen csak kicsit zavarban voltam, azelőtt nem nagyon volt olyan pasi az életemben, akit komolynak éreztem volna és egyszerűen nem is tudtam, hogy beszéljek róla.

- Tudjátok, hogy Grayson - sóhajtottam végül. Igazából alig néhány halvány részletet tudtak, amiket a telefonban elmondtam. Egyszerűen csak megemlítettem nekik néhányszor, hogy jó fej és hogy jól kijövünk, de nem mondtam el, hogy igazából jóval több a szememben ő, mint egy egyszerűen jó fej srác.

- Nocsak, szerelmes vagy? - terült még szélesebb mosoly anyukám arcára.

- Nem, vagyis igen de nem kéne - ráztam a fejem, miközben eltakartam az arcom. - Egyszerűen nem keres már egy ideje, pedig olyan jól indult az egész és nem tudom - magyaráztam össze vissza, mire a húgom és anya is meglepetten pislogtak rám. Bizony tőlem nem egy mindennapi dolog volt azt hallani, hogy szerelemes vagyok, nem is ismertem volna ezt be olyan nagyon senki másnak rajtuk kívül.

- De hogy-hogy? Én nem gondoltam, hogy ez a srác ilyen komoly. Mutass már róla képet.

Halkan nevetve nyúltam a telefonomért, hogy kicsit visszább görgessek a fényképeim között. Azt hiszem a hangulatomat még jobban lehúztak, mikor megláttam magunkat a képernyőn. A képet Gray csinálta, szélesen vigyorgott míg én a vállán támaszkodtam és csak egy halványabb mosoly volt a számon. Mindkettőnk szeme csillogott a Los Angelesi pálmafák árnyékában és egyszerűen csak jó volt ránézni a képre a hangulata miatt.

- Egyszerűen nem tudom, hogy mi, de valami megfogott benne olyan szinten, hogy nem tudom elengedni. Tudod milyen vagyok, én aztán nem ismerem ezt csak így be, de ő érte bármit megtennék - mondtam halkan és a saját mondatomat hallva összefacsarodott a szívem.

- De együtt voltaltok vagy mi alapján jött ez? Nem értem - nézett rám értetlenül anya, míg a húgom csak kíváncsian pislogott rám az ágyról.

- Hát hivatalosan nem, de elkezdtünk úgy viselkedni. Már amikor először láttam a tetkószalonban tudtam, hogy ő nem lesz közömbös, mert túl nagy hatással volt rám már akkor is. Aztán a tetteivel meg a szavaival később erre csak még jobban ráerősített és azt éreztem, hogy soha életemben nem találkoztam még ilyen pasival. Talán túl tökéletes volt - húztam el a szám. Furcsa volt ilyen dolgokat hallani a saját számból, majdnem hogy szégyelltem magam miatta, de ezzel egyetemben valahogy mégis bennem volt, hogy akár mennyire is nem viselkedik most Grayson úgy, ahogy eddig, mégsem tudtam őt utálni. Túlságosan jó embernek tartottam ahhoz, hogy bármi csúnyát vagy bántót mondjak róla.

- Majd kiderül még mit hoz az az egy év ha visszamész, emiatt nem kell ennyire szomorkodni. Most élvezd ki, hogy itthon vagy és kikapcsolhatod kicsit a kinti dolgokat - mondta anya.

És igazából így is tettem. Annyira furcsa volt visszacsöppenni az úgymond régi életembe. Ahogy a régi hétköznapi dolgaimat csináltam egészen úgy tűnt, mintha az elmúlt egy évem kint csak egy álom lett volna, ahonnan most felébredtem. Persze akár hány ismerősömmel találkoztam közel sem volt egyszerű csak úgy nem gondolni a kinti a dolgaimra, de mindig figyeltem arra, hogy mit mondok. Nem akartam a fiúkat semmilyen formában rossz helyzetbe hozni, ezért sem beszéltem senkinek arról, hogy kik is valójában a kinti barátaim. Elég volt azt tudniuk, hogy csak hétköznapi emberek, a néhány milliós követőtábor már mellékes volt.

Magam is meglepődtem, ahogy esténként ezer meg egy történetet tudtam mesélni a húgomnak, miközben a háttérben néhány buta tv műsor szólt háttérzajnak. Ahogy meséltem olyan volt, mintha mindent újra átéltem volna és újra ott lettem volna. Nem tudtam mi vár rám még a maradék egy évemben, de ha csak fele annyira jó lesz mint az előző, nem fogok panaszkodni egy percet sem.
Azt gondolom egyébként ez a szív összetörés dolog is kijárt már nekem. Olyan hosszú ideig nem volt egyszerűen olyan srác se az életemben, aki legalább tetszett volna, hogy néha azt kívántam, hogy ha nem is egy igazi szerelem, de legalább egy fellángolás lépjen be a hétköznapjaimba. Nos, megkaptam. Teljesült a kívánságom és a fellángolást minden egyes tűzével, forróságával és fájdalmával megkaptam. Kellett már ez legalább ahhoz, hogy még mindig képes vagyok érezni és van szívem. Néha már azt éreztem teljesen fagyos volt.

Abban biztos vagyok, hogy az otthon töltött napok segítettek kicsit a lelkemnek. Talán egyedül karácsony este volt kicsit nehezebb, mikor aznap lényegében először elővettem a telefonom és elolvastam az üzeneteimet. Mosolyogva olvastam el Corinna, Ethan és még néhány kinti barátom üzenetét, akik boldog karácsonyt kívántak és néhány percig elidőzött az ujjam Grayson neve felett, de alig néhány gondolat elég volt, ami átsuhant az agyamon, hogy lebeszéljen róla és inkább az Ethannek küldött üzenetemet írtam többes számban. Így lényegében rajta állt, hogy átadja-e a testvérének, vagy sem.

Ahogy teltek a napok, úgy fájt a szívem kevésbé és ugyan hiányzott Grayson, már nem akartam minden időmet a gondolataimba roskadva tölteni, sokkal inkább továbblépni és várni, hogy mit gurít elém az élet a következő, vagyis hát maradék egy évemben az angyalok városában. Az biztos, hogy én egy mondhatni tiszta lappal tudok visszamenni, vagy hát tiszta bakancslistával?

A repülőn ahogy a kézitáskámban kutattam a kezembe akadt a gyűrött papír a bakancslista felirattal. Egy ideje nem nyitottam szét, így egészen izgatott voltam amiért így a kezembe akadt. Az ajkamba harapva futottam végig a sorokon, majd ismételten kutatni kezdtem egy toll után. Meglepett, hogy mennyi minden teljesült a listámról és talán csak még izgatottabbá váltam, miközben sorra pipáltam ki a beteljesült dolgokat, a jövőt illetően. Tudatosan kell alakítanom az életem és a maradék időm külföldön, és kiélvezni minden egyes másodpercet amennyire csak lehet.

- tölts időt a családoddal √