Bakancslista | HU 1-2. évad

2. évad 1. rész 2/1

Mira

I hónap híján pontosan másfél év telt el azóta, hogy hazajöttem. Azt hiszem magunkban mélyen mind a ketten tudtuk, hogy a távkapcsolat egy olyan dolog ami nem feltétlen fog működni. Egyszerűen mind a ketten azt éreztük, hogy túl fiatalok vagyunk hozzá. Teljesen más az, ha valakivel egy ilyen kapcsolatba lépsz úgy, hogy látod magad előtt hogy x éven belül együtt fogtok valahol élni, de nálunk ez más volt. Mind a kettőnknek a húszas éveink elején még esélytelen volt, hogy tudjuk pontosan mit is akarunk a jövőben.

A mindennapos telefonhívások és face timok lassacskán heti kettőre majd alig heti egyre csökkentek. Szépen lassan elkezdett kialudni az a bizonyos tűz, ami akkor lobbant mikor együtt voltunk és érinthettük egymást és egyszerűen ilyen távolságból még a parazsat sem tudtuk megtartani. Egy ponton pánikolni kezdtem, hogy nem akarom őt elveszíteni teljesen az életemből és együttes döntéssel a barátság mellett döntöttünk. Így ott maradunk egymás életében, tudni fogunk egymás dolgairól és akár találkozhatunk is, viszont nem lesz folyamatosan ott az a fájó hiány érzés ami kapcsolatként ott volt. Nem tudtuk mit hoz a jövő, nem zártunk ki semmit, egyszerűen csak akkor abban a pillanatban ez látszott a legkézenfekvőbb megoldásnak. És ezzel egyetemben egyértelműen nem tettünk egyiken sem bele elég munkát. Nem tudtuk értékelni azt amink volt, egymást.

Sok minden változott a hazaérkezésem óta. Egyszerűen ahogy hazajöttem nem hagytam hogy visszaessek abba a mély lyukba ahol azelőtt voltam mielőtt kiutaztam volna és elhatároztam hogy összerakom az életem. Miután még kint is milliószor szórakoztam a saját és a többiek sminkjével is, így gondoltam miért ne belevágtam egy suliba és miután megvolt a papírom állás után néztem. Kellett pár hónap mire egy szalonban üresedés volt a városban, viszont miután oda bekerültem szépen lassan úgy éreztem itthon is kezdenek rendbe jönni a dolgaim. Ahogy teltek a hónapok úgy lett egyre több vendégem, persze az esküvő szezonok miatt és én is egyre jobban élveztem és már ne csak puszta nyűg volt az, hogy haza kellett jönnöm. A következő nagy lépésem pedig egyértelműen az volt, hogy beköltöztem a városba egy albérletbe. A családom alig húsz percre élt tőlem így. Egyszerűen ahogy hazajöttem hiányzott az egyedül élés és az, hogy a saját magam ura vagyok így mielőtt túlzottan belekényelmesedtem volna a helyzetbe albérlet keresésbe kezdtem.

Magánélet szempontjából persze nem mentek ilyen jól a dolgok vagyis inkább úgy mondanám, hogy nem is foglalkoztam különösebben vele. Minden időmet munkával töltöttem, a szabadidőmet pedig a családommal vagy néhány új baráttal akiket a munkámon keresztül ismertem meg. Nem nagyon hajszoltam a szerelem dolgot, főleg hogy Graysonnel való kapcsolaton lehetetlennek bizonyult túllépni. Mondjuk talán az is közrejátszott hogy továbbra is rendszeresen beszéltünk és így szinte esélytelen volt az, hogy őt elengedjem és teljesen lezárjam azt, ami kettőnk között volt, pedig ésszerű lett volna. Ő, illetve Ethan, Corinna és mit ad isten Jeff is folyamatosan biztatott több ezer kilométerről. Velük négyükkel tartottam a kapcsolatot és így szinte olyan volt mintha még mindig kicsit kint is lennék és itthon is egyszerre.

Ugyanakkor valahol mélyen éreztem, hogy továbbra is nehezebb itthon megtalálni a helyem. Azt éreztem egy darabomat kint hagytam, és emiatt valahogy mindig van bennem egy hiányérzet, amit nem tudok enyhíteni akármennyire is leplezem. Külső szemlélőként összeszedtem itthon is az életem, és kiegyensúlyozott voltam, belül viszont még mindig elveszett. Agh miért ment minden sokkal egyszerűbben ott? Igazságtalanság.

Kellett az az Amerikai két év ahhoz, hogy felnőjek és itthon is kiegyensúlyozott legyek. Persze hiányzott, azt gondolom bármikor eldobtam volna itthon mindent ha lett volna lehetőségem kimenni élni, de ez sajnos nem ment ilyen egyszerűen. Belefoghattam volna egy zöldkártya procedúrába, ami miatt hónapokra ott ragadtam volna az államokban, interjúkra kellett volna járnom de semmi nem garantálta volna, hogy meg is kaptam volna, sőt. Akár hányszor beszéltem erről bárkivel, mindenki azt mondta hogy azt egy nagyobb cégen, munkán keresztül a legegyszerűbb megkapni, vagy házasságon keresztül de még úgy is évekig tarthat.. így hát bele kellett törődnöm, hogy Amerika nekem maximum csak egy nyaralásra lesz úti cél. Ezer meg egy történetet tudtam mesélni az itthoniaknak és biztos vagyok benne hogy egy olyan élmény volt, amire életem végéig emlékezni fogok majd. És egy olyan embert is kaptam vele, aki örökké a szívemben él majd bármit is hozzon a jövő.

Jó kis kaland volt, visszagondolva mindig mosolyogtam és nevettem. Sőt, nem csak visszagondoltam. Egy üres könyvbe beleragasztottam az összes kint készült polaroid képemet, a mellettük lévő oldalra pedig tulajdonképpen történetként leírtam azt a két évet. Akár hányszor rápillantottam a polcon mosolyogni volt kedvem, mikor pedig kinyitottam olyan érzés volt mintha pillangók repkedtek volna körülöttem. Az én kis titkos varázskönyvem volt, amivel bármikor vissza tudtam csöppenni oda. Bárcsak a valóságban is megtehettem volna ugyanezt.