Bakancslista | HU 1-2. évad

2. évad 3. rész 2/1

Mira

A hatalmas tömeg közepén állva hangosan nevettem, miközben Corinnával dölöngéltem a hangos zene ritmusára jobbra-balra. A nap épp lemenőben volt, de a fesztivál területén már most rengeteg ember volt. Furcsábbnál furcsább és extrább emberek rohangáltak, táncoltak vagy épp beszélgettek körülöttünk, de mindegyikünk egytől egyig azon volt, hogy jól érezze magát. A csuklómon színes karszalagok díszelegetek, ami bejutást eredményezett nekem az elkövetkező két napra is és a vip részlegre is. Hát persze, hogy Corinnának nem volt szimplán elég egy egyszerű jegy és meg sem fordult az az opció a fejében. Én ráhagytam és megszokottan sodródtam vele, így legalább nem kell akkora tömegben lennünk, bár itt sem volt sokkal kevesebb ember.

Néhányszor akaratlanul is körbe pillantottam és titkon reméltem, hogy talán felbukkan majd valahol Ethan vagy Grayson. Persze próbáltam nem feltűnően csinálni, sőt még magamnak sem ismertem különösebben be a dolgot, hogy ezért kalandozott párszor körbe a tekintetem. Bármikor írhattam volna nekik egy üzenetet hogy itt vagyok és hogy fussunk össze, ugyanakkor kissé féltem is tőle. Nem tudtam hogyan fog majd a testem, illetve az érzéseim reagálni akkor, ha szemben állok majd Graysonnel. Könnyű úgy túllépni valakin, hogy nem látod, viszont megvan a veszélye annak, hogy az a nagyon hanyagul begyógyult seb felszakad és sokkal fájdalmasabb lesz mint az elején. Megmondom őszintén egy könnycseppet sem ejtettem érte, amikor kimondtuk hogy vége. Egyszerűen nem tudott otthonról úgymond hiányozni, hiszen sosem volt ott. Mintha csak egy álom lett volna. Persze szomorú voltam és nálam nem is feltétlen szokatlan a nem sírás fogalma, ugyanakkor valahol mélyen tudtam, hogy így fog alakulni. Fiatalok voltunk. Talán még ha most találkoznánk és most történne meg ugyanaz, ami akkor, talán máshogy alakulna hiszen rengeteget változtam és talán érettebb is lettem az utóbbi időszakban. De már mindegy, a múltat megváltoztatni úgysem tudom.

Nem voltam túl elragadtatott az első Coachella estémtől. Persze tudtam, hiszen alapvetően is leginkább a második napi előadóktól voltam izgatott. A színpadon Diplo játszott és keverte a zenéket, amire egy ideig Corinnával táncoltunk és buliztunk a színpadnál, majd kijjebb sodródtunk kicsit ismét s visszamentünk a vip részleghez.

- Veszünk valamit inni? - kérdeztem Corinnát, amikor a korlátnál megállt előttem.

- Toddékkal megbeszéltem, hogy itt találkozunk, de ha jöttek mehetünk.

- Elszaladok addig, de maradj itt - kötöttem az orrára, mire csak hevesen bólogatott én pedig az utamra indultam a pult felé.

Néhányszor nagyot sóhajtottam ahogy néhány ember toporgott előttem, vagy éppen kis híján fellökött, majd megkönnyebbültem mikor végre a pulthoz értem. Jó néhány perc várakozás után kikértem egy vodbullt, azaz vodka redbullt a pultos lánytól és türelmesen vártam az italomra miközben körbe pillantottam magam körül. Észveszejtő volt, ahogy magam körül hallottam különféle nyelveket, tényleg rengeteg ember volt a helyszínen. Persze a fejemben már hallottam anya mondatát, hogy milyen felelőtlen vagyok amiért egyedül vagyok most is, viszont úgy éreztem huszonnégy évesen tudok már kellően vigyázni magamra, vagy ha nem is, láttam már elég krimi műsort ahhoz, hogy hogyan tegyem minél nehezebbé az elrablásomat. Sokkal önállóbb lettem azután, hogy hazamentem innen. Meg is kaptam otthon a családtól mennyit változtam, ugyanakkor láttam a szüleimen hogy büszkék voltak amiért otthon is talpra álltam. Nem maradhattam tinédzser örökké, bármennyire is szerettem volna.

- Köszönöm - mondtam a lánynak, miután kifizettem az italom és elém csúsztatta azt a pulton.

A bár felől az embereket kerülgetve próbáltam az italomat nem ráönteni senkire, miközben úton voltam vissza a csapathoz és Corinnához. Nagyokat sóhajtottam és a szememet forgattam valahányszor valaki az utamat állta vagy előttem ténfergett visszafelé is. Nos, a türelmemen még mindig lehetne mit csiszolni. Pontosan egy ilyen elveszett tébláboló lány miatt kellett kilépnem oldalra, hogy elkerüljem azt hogy a nyakába öntsem az italom és emiatt ütköztem neki egy kemény mellkasnak. Nagyot sóhajtva pillantottam oldalra, majd fel és a levegő azonnal bennem rekedt ahogyan beleakadtam Grayson meglepett tekintetébe. Megszokott illatát egyből megéreztem és szinte megmagyarázhatatlan volt ahogy a szívem hevesen dobogott a mellkasomban és a fülem zúgni kezdett amiért olyan sok idő után újra láttam és ott állt előttem egy karnyújtásira. Mintha hideg vízzel leöntöttek volna, minden egyes érzés újra elöntött. Szomorúság, hiány, boldogság, szeretet..minden. Mintha eddig minderről elfeledkeztem volna és most azzal, hogy újra ott állt előttem és nem álomként volt előttem, újra emlékeztetett mindenre, ami bennem volt vele kapcsolatban még így másfél év után is.