Bakancslista | HU 1-2. évad

1. évad, 15. rész

2019. október 1.

- Nagyon gyanús vagy nekem - mondtam Ethannek ismételten a kocsija anyósülésén ülve. Az utóbbi hét napot lényegében teljes egészben otthon töltöttem és azt éreztem még ez a hét teljes nap is kevés volt, hogy kiheverjem azt a bődületes éjszakám. Mindössze dolgozni mentem el, aztán onnan mikor hazaértem leginkább csak magamra vettem a legkényelmesebb ruháimat és sorozatokat néztem, a lehető legegészségtelenebb kajákat ettem - amiket rendeltem - mert még boltba sem voltam hajlandó elmenni és azt sem hagytam, hogy Corinna átjöjjön. Már tényleg lassacskán azt éreztem, hogy teljesen befordultam és amikor elhintettem Ethannek az egyik üzenetben, hogy kicsikét lent vagyok most hangulatilag folyamatosan, felajánlotta, hogy ő elkísér vásárolni, vagy bárhová csak mozduljak ki. Nyilván csak rávágtam, hogy semmi bajom, de talán ő még makacsabb volt mint én, ezért is ülök most a kocsija anyósülésén miközben egy szupermarket felé tartunk egy átlagos csütörtök délutáni óráiban.

- Miért? - pillantott rám, majd a tekintetét újra az útra helyezte.

- Ennyire szeretnél kajákat vásárolni, hogy így felajánlod mindenkinek? Nem hinném - válaszoltam a saját kérdésemre, mire halkan felnevetett.

- Egyszerűen csak tudom, hogy alapvetően milyen vagy és az utóbbi időben olyan vagy, mintha csak az árnyéka lennél önmagadnak - mondta valamivel komolyabb hangnemben, mire nagyot nyeltem.

- És a szupermarket valami terápia? - húztam össze a szemöldököm.

- Nem, de legalább kimozdultál, összeszedted kicsit magad és beszélgetsz velem - válaszolta. Komolyan olyan volt, mint egy cuki bátyó, aki tényleg aggódott értem az utóbbi napokban, pedig esküszöm komolyabb mentális bajom nem volt, egyszerűen halálos szerelmi bánatban szenvedtem és egyszerűen azt éreztem, hogy a szívemet már megint kettétörték és hiába telnek a napok, hónapok nem múlik. Ez volt az a dolog, amit próbáltam kúrálni az otthon levéssel, a sorozatokkal és mondjuk azzal, hogy minél kevesebbszer próbálok válaszolni a szívem törésének okozójának az ikertestvérével. Csakhogy az ikertestvér makacs és túlságosan jó fej és fájna, ha ő is csak úgy kilépne az életemből, mint a szívtörő.

Körülbelül fél órával később már a Target sorai közt szaladgáltunk. Vagyis én, Ethan pedig próbált a bevásárlókocsival követni, miközben én sorra dobáltam bele a szükséges cuccokat otthonra. Körülbelül nullára fogyasztottam az éléskamrámat és tényleg eljutottam odáig, hogy ma reggel már reggelit is rendelnem kellett. Elég szomorú, szégyelltem is magam érte.

- Ez jó játék, sokat játszottam vele régen - mutatott E, az egyik dobozra. Épp a videójátékok sorát néztük meg és megálltunk kicsit bámészkodni.

- Olyan uncsi, hogy itt nem tudok semmivel játszani - húztam el a szám.

- Miért?

- Otthon van a gépem, nyilván nem hoztam magammal a repülőn - nevettem.

- Mit szólnál ha vennék neked egy kis ajándékot? - mosolyodott el sunyin, miközben az Xbox doboz felé nyúlt.

- A-a, nem fogadnám el - ingattam a fejem.

- De miért? Legalább együtt is tudnánk játszani nálad is. Vegyük akkor úgy, hogy magamnak veszem hozzád - próbált győzködni.

- De tényleg E, nem szeretném hogy csak úgy vegyél nekem egy ekkora ajándékot.

- Két hónap múlva karácsony, elő karácsonyi ajándék? - mosolygott, mire már csak kuncogva nagyot sóhajtottam és végül belementem a dologba.

- Most már annyit se fogok eljárni otthonról, mint eddig - vigyorogtam, mire a szemeit forgatta.

- Legalább valami izgit csinálsz otthon - rántotta meg a vállát. Nyilván csak neki számíthat a videójátékozás izginek, na meg nekem, aki izgatottabb volt az ajándékától, mint egy tizenéves kisfiú.