Bakancslista | HU 1-2. évad

2. évad 15. rész

Mira

Kifejezetten hosszú időbe telt aznap este az elalvás, az agyam tele volt Graysonnel. Az érintéseivel, aztán a szavaival. Ha lehet csak mèg nagyobbra nőtt a szememben a tettei miatt. Melyik fèrfi visszakozott volna egy ilyen szituációban, ahol rajta is érezhető volt mennyire vàgyik ràm, csak a nagy szám miatt ès amiatt mert megint elhamarkodottan ès gondolkodàs nélkül beszéltem. Van olyan férfi, ha az egyáltalán férfinak nevezhető, aki még a részeg nőket is kihasználja, míg ő, még akkor is visszakozott mikor a testem nem az alkoholtól vagy bármiféle drogtól volt ködös hanem egyszerűen tőle.
Csak bebizonyította, hogy bàrmikor rábízhatnám az életem is és nem csalódnék. Nem akarok nyálasan hangzani, de olyan volt mint egy kincs, kívül belül tökéletes es akkor még csodálkozunk ha fülig szerelmes vagyok belé ennyi idő után is. Igen, az vagyok. A mai nap utan felesleges lenne tagadnom is. Minden arra utal, ahogy reagál rá a testem és ahogy később percekig remeg minden porcikám még miután egyedül hagy is csak arra utalhat. Na meg persze a testi vágyra felé, kétségtelenül az is ott van, ugyanakkor az a heves szívdobogas, és utána következő zavaros gondolatok mutatják hogy nem csak arról van szó. Még mindig többet jelent nekem bárkinél.

Nos, ezek a gondolatok bennem maradhattak volna legalább még másnap délelőttig, amikor is a nyaraló nappalijában voltunk a fiúkkal reggeli utan és lassacskán készülödtünk besétálni kicsit a város központjába,hogy turistáskodjunk kicsit. Graysonnel úgy tettünk mintha semmi sem történt volna tegnap, valószínüleg egyikünk sem tudta különösebben hogy mi is lenne a helyes, ebben a hülye barátok dologban már úgyis tapasztaltak és jók voltunk. Ugyanakkor tőlem mégsem volt a legbölcsebb megnyitni a tindert miközben mellette ültem a kanapén, ő pedig alig pár perc alatt ki is szúrta és összehúzott szemöldökkel pillantott felém.

- Mégis minek neked tinder?- kérdezte enyhén fintorogva, mintha azt játszaná nem érdekli különösebben, de akkor sem ezt várta tőlem.

- Csak unaloműzés - rántottam meg a vállam miközben továbbra is a telefonom képernyőjére figyeltem, majd mikor továbbra is éreztem magamon Gray szúrós tekintetét rápillantottam. Oké, talán kicsit bennem volt hogy érdekel a reakciója, és alapvetően egyetlen egy matchem sem volt, hiszen konkrétan esélytelen volt találnom bárkit is aki nálam egy szinten van vele legalább külsöre, meg amúgy sem jutott eszembe sem hogy bárkit jobbra húzzak, ugyanakkor neki ezt nem kellett tudnia. - Most mi az? Komolyan - válaszoltam egy kisebb mosollyal, amire már csak felhorkant és a fejét ingatta.

- Valaki féltékeny - húzta Grayson agyát Ethan egyből. Az eddigi műsorunkat végignézte a csapat, a tegnapról legalább nem kérdezett senki semmit és ahogy rájuk néztem, egyértelmű volt hogy inkább nem is akarnak hozzá szólni, és esedékesen valami rosszat mondani, hiszen nem nagyon tudnak hova tenni minket. Nos, mi sem tudtuk magunkat, úgyhogy ez egy egészen bölcs dolog volt tőlük.

- Nem vagyok - válaszolta egyből, amire a fiúk csak halkan nevettek. Hát persze hogy az volt. Valahol ugyanakkor örültem, hogy az.

Grayson végül kerülve a témát a konyhába ment. A fiúk beszélgetni kezdtek, míg én kicsit a gondolataimba temetkeztem és próbáltam kitalálni mit is kellene tennem. Valahogy ki kell bírnunk egymás társaságában még jó pár napot, na meg a hazautat is, akár mennyire nehéz is. Ezzel egyetemben viszont azt éreztem ez lenne a lehetőség. A lehetőség hogy ismét közelebb kerüljünk, vagy lezárjuk egyszer s mindenkorra azt ami van közöttünk. De akkor mi lesz? Tényleg csak barátok leszünk ha jövök? És ha közelebb kerülünk mi lesz? Ismét szenvedünk a távolság miatt és feladjuk? Agh, még mindig túl zavaros volt az egész. Pontosan ezért még mielőtt eluralkodott volna a gondolataimban a kisebb pánik, felálltam a kanapéról és Grayson után mentem a konyhába.