Bakancslista | HU 1-2. évad

2. évad 25. rész

Sziasztok! Rég mondtam itt nektek valamit, úgyhogy itt az ideje, hogy megköszönjem a like-okat és kommenteket, mindig jól esnek és motiválnak. Remélem tetszeni fog a mai rész is! 😊 x M.

Mira

Aztán ahogy mentek a napok egyre rosszabb volt visszarázódni a hétköznapokba otthon és felvenni a monotonitást, amit olyan nagyon utáltam mindig. Minél több munkát vállaltam és lényegben oda is próbáltam temetkezni elsősorban. Még mindig nem álltam a legjobb helyen barátok terén itthon, sőt mostanra már kaptam a munkahelyemen is néhány furcsa tekintetet mikor visszamentem. Erre értettem azt, mikor azt mondtam nem találom itt a helyem. Sokszor kapom magam azon, hogy rosszul érzem magam amiatt, mert élvezni próbálom az életem azért, mert mások rossz érzést keltenek bennem miatta. Tudom, hogy ezek a dolgok gyakran féltékenységből keletkeznek, ugyanakkor nem esik jól mikor az ember amúgy is elveszve érzi magát egy országban. Azt éreztem itt csak a családomra számíthattam, és ezt így éreztem már legalább általános iskolás korom óta. Sosem találtam igazán a helyem.

Így hát nem is igen próbálkoztam. A puncsolás sosem volt az én szerepem, így dolgoztam, onnan hazamentem és elvoltam a lakásomban, ha pedig nem, egyszerűen kocsikáztam egyet a városban vagy hazamentem a családomhoz. Kicsit összemosódtak szépen lassan a napok és monotonok voltak, ugyanakkor nem igazán találtam jobb megoldást. Bár legalább akárhányszor a kinti barátaimmal beszéltem kikapcsolt az agyam és őszintén boldog voltam. Sosem gondoltam bele igazán mikor valaki azt mondta: megváltoztam mióta kimentem Amerikába. Aztán rájöttem, hogy igen lehet, de nem úgy értve ahogy azt ők mondják. Már egyszerűen nem érdekel más mit gondol, nem akarok egy kamu személyiséget magamra erőltetni csak hogy mások kedveljenek. Rájöttem, hogy képesek emberek azért is szeretni aki igazán vagyok, és eljutottam az életemben oda, hogy csak ők számítanak, senki más.

- Mi a baj? - kérdezte anya. Épp egy kávézóban voltunk a városban. A húgom otthon volt, apa dolgozni, nekünk pedig volt pár szabad óránk így bejött hozzám a városba. Mondjuk úgy könnyű barátok nélkül lenni ha a szüleidre és a testvéredre legjobb barátaidként tekintesz, ugyanakkor mégis csak nem ugyanaz a kettő.

- Hiányzik Grayson - húztam el a szám, miközben a jegeskávémat kavargattam a szívószállal. Még mindig nem voltam nagy kávé rajongó, mindössze néha megittam ha nagyon megkívántam, aztán rendszerint rá is jöttem miért nem szeretem. Magyarország utcáin hatalmas hőség uralkodott, hiszen nyár vége volt lassan. Én már vártam ugyan az őszt, na meg utána a telet és az igazán hideget. Mindigis túlzottan nagy tél és karácsony rajongó voltam és így nyár végére már mindig elegem lett kicsit a melegből.

- Változott valami? Mármint ahhoz képest, mikor legutóbb hazarepültél?

- Ühm, rosszabb. Akkor is hiányzott, de kilátástalan volt. Most viszont akár hányszor rá gondolok ketté akar hasadni a szívem. Főleg amiatt ahogyan viselkedik. A legapróbb dolgokra figyel, most rászokott arra, hogy mindig akkor megy aludni mikor én felébredek és mindig felhív előtte. Furcsa, ahogy én már kezdem a napot, míg ő akkor fejezi be az előzőt. Rajta is érzem, hogy most jobban próbálunk figyelni arra, hogy ne távolodjunk, de attól félek ez esélytelen - sóhajtottam fel, miközben hagytam hogy az agyamat ismét ellepje Grayson. Egy nap hadd ne mondjam meg hányszor próbálom magam arra kényszeríteni, hogy ne gondoljak rá, da valahányszor elbukom a dolgot és csak beletörődök, hogy egyszerűen szeretek rá gondolni.

- Lehet, de lehet hogy nem. Ha annyi idő után úgy fellángolt ismét, sosem aludt ki. És ha ilyen erősek közöttetek a szikrák, akkor azok bizony bármilyen időt kibírnak külön, míg nem találkoztok - válaszolta anya, a szavaira kifejezetten meglepődtem. Már vártam, hogy azt mondja igazam van és törődjek bele vagy valami ilyesmi.