Bakancslista | HU 1-2. évad

2. évad 34. rész

Mira

A lakásomba érve, ami eddig hangos nevetéssel volt tele Graysonnel, most csönd uralkodott. Fogalmam sincs mi volt velem, de nem nagyon éreztem magam a toppon. Míg otthon voltam a szüleimnél ma addig elvonatkoztattam a dolgoktól és inkább belefeledkeztem a történetekbe amiket a családomnak meséltem az együtt töltött időről míg Gray itt volt.

Aztán most este csak a gondolataimba mélyedtem. Már a forró fürdőm közepette is csak járt az agyam, aztán később mikor leültem a nappaliba és a közösségi oldalakra akartam felmenni inkább feladtam és hagytam, hogy magába szippantson az agyam. A szobában a sötétkék fény egészen tükrözte a hangulatom. Elveszettnek éreztem magam. Amíg Gray itt volt olyan tökéletesnek tűnt minden, olyan természetes volt hogy itt van, már el is felejtettem mennyire fájdalmas őt hiányolni akár így órákkal azután is hogy elment. Mindig dühös voltam a sorsomra ilyenkor, hogy mégis miért lakunk ennyire messze egymástól.

Aztán amúgy az életem sem volt túl jó kilátásokban, hiszen múlthéten ott hagytam a szalont és a munkám. Eddig nem agyaltam rajta, hiszen volt más amire figyelhettem de most ez sem derített túlzottan fel. Pörgött az agyam azon mit tehetnék, de mindazonáltal bennem volt egy olyan gondolat is, hogy olyan tervem kellene hogy legyen ami nem láncol ide ebbe az országba, hiszen nem tudom pontosan mi lesz. Az életem minden szakasza kérdőjel volt és őszintén amennyire fájt Graysonnel veszekedni a kis nyaralásunkon, annyira hálás is voltam érte hiszen így legalább egymás fejéhez vágtunk mindent és legalább azt fixen tudtam, hogy ő mellettem van.

Még aznap este nézelődtem az interneten milyen lehetőségeim lehetnének. Elmehetek egy másik szalonba, ami egyszer már nem jött be és amúgy is a kapott pénzem egy részét le kellett adnom a főnökömnek a helyért és azért is mert tulajdonképpen az alkalmazottja voltam és ez az, amit nem akartam megint. Mindigis vezető személyiség voltam, hiszen már a szüleim is nehezen irányítottak a kemény akaratom miatt és épp ezért most is a célom inkább az volt hogy a saját magam ura legyek.
Nyithattam volna én is egy szalont, ahol én vagyok a főnök, viszont ha elköltözöm innen esélytelen hogy azt irányítani tudom olyan messziről, az lenne a vége hogy becsődölök vagy lehúznak.
Talán utolsó lehetőségnek egyelőre az volt, hogy kiváltom ugyan a vállalkozóit hogy tudjak vendégeket vállalni, viszont fogadni nem tudnék, ahhoz bérelnem kéne egy helyet ahol csak én vagyok, de az rohadt drága lenne.
Minden ponton volt valami ami már a gondolatomban megbukott. Éppen ezért hamar nagyot sóhajtva csak a fejemet ingattam. Olyan ideges voltam és tudtam hogy nem kéne nekem most mindent hirtelen egyszerre kitalálni, de akkor sem esett jól hogy amikor amúgy is mélyen voltam kicsit nem tudtam megoldást találni a problémámra.
Pedig muszáj volt. Igaz volt félretett pénzem ahhoz, hogy mondjuk ne kelljen egyből lemondanom a fejem felől a lakást, viszont hosszú távon ez így nem működhet és muszáj valamit kitalálnom.

Ahelyett hogy tovább emésztettem volna magam inkább lefeküdni készülődtem. Amint letettem a fejem párnámra egyből megcsapott Grayson férfias illata és eszembejutott ahogy most a karjaiba zárna, amiért látja hogy nyomaszt valami és egyből megnyugtatna míg végül el nem aludnék az ölelésében. A takarót szorosan magamhoz ölelve fordultam az oldalamra, majd azonnal gyorsan pislogtam mikor egy apró könnycsepp megjelent az arcomon. Nem hiányozhat máris ennyire, ugyanakkor azt éreztem szükségem lenne rá, hiszen olyan elveszett vagyok a támogatása nélkül.
Mielőtt összejöttünk és megismertem őt tökéletesen éltem az életem egyedül, szingliként. Mindig azt mondtam nincs szükségem senkire, én a saját magam ura vagyok egy teljes egész egyedül is. Viszont ha egyszer hozzászoksz ahhoz, hogy melletted van valaki aki támogat, mentálisan segít és nyújtja a kezét mikor te kicsit lemaradsz vagy elesnél, azután rohadt nehéz újra egyedül funkcionálnod a mindennapokban.
Azt az egyik könnycseppet hiba tagadom, még jó pár követte. Nem zokogtam, annyira soha nem voltam az a törékeny típus, egyszerűen csak pityeregtem miközben harcoltam hogy végre aludjak el inkább mert utálok sírni, ez nem az én asztalom.

Aztán egyből hevesen kezdett verni a szívem, mikor mellettem a telefon bevilágította a szobát és rezegni kezdett. A könnyeimet törölve pillantottam a kijelzőre, ahol Grayson neve villogott. Lassan hajnali kettő volt, így nagyjából éppen most landolhatott és mondtam hogy csörgessen meg ha épségben Los Angelesbe értek.

- Szia - vettem fel. A hangom elcsuklott kicsit, így egyből megköszörültem a torkom.

- Szia, angel. Azt hittem nem veszed fel, felébresztettelek? - kérdezte. A hangja kellemes nyugodtságot küldött végig a testemben, ami még mindig zaklatott volt kicsit és még mindig azt éreztem hogy nem vagyok túl ezen a sírás dolgon, viszont ezerrel próbáltam magam tartani és leplezni ezt Grayson előtt.

- Nem, még fel voltam. Nem tudok aludni - válaszoltam szinte majdnem suttogva, így talán kevesebb esélyem volt hogy lebukjak, viszont túl jól ismert és a következő mondata hamar erre is utalt.

- Mi a baj?

- Semmi, csak álmos vagyok - válaszoltam és reméltem, hogy be is veszi és nem kérdezget tovább.

- Mond el mi bánt, légyszíves - válaszolta egy apró sóhajtás mellett. A hangja kellemes volt és lágy, egyáltalán nem dühített vagy parancsolgató, tényleg azt sugározta, hogy érdekli és tudni szeretné mi van velem.

- Csak agyaltam még este mit is kezdjek a munkával aztán felidegesítettem magam és eljöttem lefeküdni és itt pedig csak jött a felismerés hogy te nem vagy itt, de az illatod igen és csak túl sok minden volt az agyamban egyszerre, de már megnyugodtam kicsit - válaszoltam és a mondat végére tényleg vissza is tért a hangom és megerősödött kicsit a suttogásból, mivel a sírhatnékom is enyhült.

- Bárcsak ott lehetnék hogy megnyugtassalak - mondta most már ő valamivel halkabban.

- Bárcsak.

Kicsit mondhatni nevetségesnek tartottam magam ezért a viselkedésért és ezért nem is hagytam magam sokáig mélyen. Egyből elkezdtem papírokat intézni hogy gond nélkül dolgozhassak amikor csak akarok és a közösségi oldalakon is csináltam magamnak egy külön smink mesteri profilt a munkáimmal és elérhetőségeimmel. Most vagy soha alapon működtem, de abban fixen biztos voltam, hogy nem akarom úgy érezni magam hogy van egy tökéletes barátom akinek van pár ezer kilométerre egy selejtes barátnője aki állandóan szomorú otthon és nem tudja kitalálni az életét. Ezt persze nem negatívan akarom ráhúzni Graysonre, sokkal inkább úgy, hogy ő nagyon sokat motivált hogy több legyek, hogy jobb legyek és hogy attól még hogy együtt vagyunk én nem mondhatom hogy ennyi az életem. Mindig erről papoltam, most kellett megmutatnom hogy egy nő akkor is tud sikeres lenni ha egyedül van és akkor is ha kapcsolatban.