Bakancslista | HU 1-2. évad

1. évad, 5. rész

2019. május 27.

- Most komolyan azt mondod, hogy már majdnem egy hete írt neked Grayson Dolan és te nem válaszoltál rá? - ripakodott rám Corinna, mikor elmondtam neki azt a hajnali üzenetet, amit Graysontől kaptam. Egészen pontosan hat nap telt el az üzenet óta és én még csak el sem mondtam neki sem. Nem is beszéltem róla senkinek és úgy tettem, mintha én se tudnám. Igazából magam sem tudom miért voltam ennyire gyáva.

- Ühüm, így van - bólogattam egy kisebb vigyorral az arcomon, miközben beleharaptam a sült krumpliba. Épp a Mel's Drive In-ban voltunk, ami az utóbbi hetekben az abszolút kedvenc helyemmé vált. Egy tipikus retro amerikai hely volt, amerikai kajákkal, és ötvenes évekbeli életérzéssel. Imádtam ide jönni.

- És megkérdezhetném, hogy miért nem válaszoltál neki? Mikor te magad mondtad, hogy nedves lett a bugyid a látványától is?

- Fogd be, ilyet nem mondtam - nevettem a fejemet rázva. Jó talán igaz volt, de akkor sem akartam ezt még neki sem bevallani. - Nem tudom, elfeledkeztem róla.

- Szarul hazudsz - horkant fel.

- Egy: berezeltem. Kettő: akár mennyire is mondtam, hogy nem zavar, azért kicsit mégis zavart, hogy egy picit sem emlékezett rám és három: ott volt vele az a szőke csaj - mondtam. Igen, túlgondoltam az egészet megint. Egyszerűen csak vissza kellett volna még írnom abban a percben, mikor megláttam mert így, hogy már napok teltek el, ezer meg egy variáció lejátszódott a fejemben vele kapcsolatban, ami az én esetemben, aki szeret mindent túlgondolni, kifejezetten nem jó. Semmiképpen sem jó.

- Hát te tiszta hülye vagy - nevetett fel Corinna. - Kit érdekel a csaj, ha úgy nézett rád ahogy, és kit érdekel, hogy nem emlékezett rád, ami a múlt. Komolyan az élet a legjobb lehetőségeket gurítja eléd, te meg nem élsz vele - ingatta a fejét. Igen, igaza volt, halálosan. Talán ezért is álltam fel inkább az asztalunktól néhány szemforgatás után, hogy a mosdóba menjek, hogy elkerüljem, hogy be kelljen ismerjem bárkinek is, hogy tévedtem és igaza van. Ebben nagyon rossz vagyok. Hajlamos voltam megijedni az új dolgoktól. Még ezt az amerikai utazást is majdnem lemondtam az utolsó pillanatban, mert féltem és mert szerettem belekényelmesedni helyzetekbe és utána félni az újdonságoktól és a változástól.

Miután visszamentem az asztalunkhoz már próbáltam inkább témát váltani, miközben befejeztem a méretes hamburgerem. Ez biztos nem tesz jót a bomba nyári test tervemnek. Talán okkal nem írtam semmi ilyesmit a bakancslistámra, mert tudom, hogy úgysem tudnám betartani. Lusta vagyok és imádok enni. Nem is értem, hogy hogy volt bennem pár éve annyi akaraterő, hogy leadjam azt a húsz kilót.

- Kit keresel? - néztem értetlenül Corinnára, amikor már legalább hatodjára ágaskodott fel, hogy kinézzen az ablakon.

- Senkit - válaszolta. Ő mondta rám, hogy én voltam a rossz hazudozó, míg ő nálam is túlteljesített. - Senkit, most mit nézel így? - kérdezte, mikor a veséjébe próbáltam látni.

- Ismerlek - sóhajtottam fel. - Megyünk?

- Még nem ettem meg a sült krumplim - rántotta maga elé a tálcát és elkezdte enni a mostanra már valószínűleg igencsak kihűlt kaját. Mikor mosolyogni kezdtem, szinte azonnal ő is nevetni kezdet, már csak ebből is tudtam, hogy sántikál valamiben.

- Mondjad miben sántikálsz - sóhajtottam és felnyitottam a telefonom, ami meglepetésemre az üzeneteim közé dobott be.

- Idehívtam a lovagod - motyogta, miközben a fél arcát elrejtette a pulóvere nyakába. A szemeim szinte azonnal elkerekedtek. - Míg mosdóban voltál felhívtam a telefonodról Facetime-on és mikor látta, hogy nem otthon vagyunk megkérdezte hol vagyunk és azt mondta idejön. Ne ölj meg, ezt még egyszer megköszönöd - tette hozzá azonnal. Már éppen ki akartam akadni és felpattanni, hogy itt hagyjam, de a szemem sarkából éppen akkor láttam, hogy az étterem ajtaja kinyílik és belép rajta Grayson az ikertestvérével. Corinna már ismert eléggé, hogy ha most ki tudott volna olvasni bármit is a szememből, az a pánik lett volna és az, hogy meg akarom azért kicsit fojtani. Talán annyira nem is kicsit.