Bakancslista | HU 1-2. évad

2. évad 21. rész

Mira

Hawaiiról visszaérve LA-be már meg sem lepett az az egyből jelentkező szorongó érzés, ugyanakkor egyértelműen nem volt olyan nagyon fájó, mint mikor legutóbb voltam pár nappal a hazautazásom előtt. Mondhatjuk, hogy Graysonnel annyira friss volt az ami közöttünk volt. És hogy mi ez a valami? Nos, ez még zavaros. Már az is csoda, hogy legalább egy kicsit megnyíltunk a parton egymásnak, viszont addig nem jutottunk el, hogy tiszta legyen minden. Kezdetleges kapcsolat, esetleg barátság extrákkal? Mi magunk sem tudtuk, de azt igen, hogy kívánjuk egymás testi, lelki közelségét és jelenleg ez minden, ami számított.

Ezúttal Corinna az, aki kivisz majd a reptérre, így hogy könnyebb legyen a dolgom az esti géppel terveztem menni csak. Nyilván Grayson miatt volt a dolog, hogy még töltsek vele is és Ethannel is egy kis időt, így péntek délelőtt az összes cuccomat összecsomagoltam mielőtt átmentem volna a fiúkhoz.

- Jaj ne, mondd hogy nem búcsúzkodni jöttél - sóhajtott egyből Ethan miután ajtót nyitott nekem.

- Ennyire azért ne örülj, hogy még utoljára látsz - nevettem fel, miközben hagytam, hogy közelebb húzzon magához egy gyors ölelésre. - De még van pár órám, úgyhogy nem feltétlen csak búcsúzkodni jöttem.

Amint Ethan elengedett egyből feltűnt Grayson alakja is mögötte. Az ajkamba harapva küldtem felé egy mosolyt, amit viszonzott miközben elém lépett és ő is az ikertestvéréhez hasonlóan a karjaiba zárt. Furcsa, hogy egy ölelésből is érezhető mennyit jelent neked a másik és milyen értelemben. Egyszerűen nincsen két ugyanolyan ölelés. Jelen esetben az Ethané is sok érzelemmel bírt, ugyanakkor az puszta baráti szeretet volt. A Graysoné viszont egyből felébreszti a testem, kellemes bizsergés fut át rajtam, miközben átjár a testének melege és egyszerűen akaratlanul is úgy kapálózik a szívem a mellkasomban, mintha a maratont futottam volna le.

- Edzek egyet, addig ne öljétek meg egymást kettesben - vigyorgott E felénk pillantva, mire Grayson azonnal drámaian a szemét forgatta, míg én csak halkan felnevettem.

Ethan végül hamar eltűnt és az udvar felé ment, így tényleg kettesben maradtam Graysonnel, amit nem bántam, sőt. Mégiscsak ez az utolsó napom itt, és épp annyira amennyire szeretnék Ethannel is időt tölteni, vele mégiscsak más a dolog.

- Hú de rég voltam itt - pillantottam magam mögé Graysonre, miután a szobájába mentünk. Egyből megcsapott a kellemes ő illat, ami az egész szobájában uralkodott. Amióta visszajöttem Amerikába nem voltam itt, ami furcsa volt, hiszen rengetegszer átjöttem hozzájuk. Ugyanakkor, mégis mi célom lett volna a hálószobájában? Agh, bárcsak lett volna bármi is.

- Hiányoztál innen - mosolyodott el.

- Oh, tényleg? - fordultam meg a tengelyem körül, mikor már az ágya széléhez értem.

- Tényleg - bólintott. Megint feljött bennem egyből, hogy mennyire kívánom a közelségét. Egyszerűen csak ott állt előttem egy aranyos félmosollyal az arcán. A fehér póló feszült az izmain, és be volt húzva a szürke melegítőjébe. Ahogy a tekintetem kalandozott rajta egyértelműen feltűnt neki, hiszen a mosolya még nagyobbra nőtt, sőt egy halk kuncogás is elhagyta a száját mikor hallotta a sóhajom amint próbáltam visszafogni magam. - Mi a baj? - kérdezte, de a hangja kacért volt, egyértelműen tudta mi járt a fejemben és direkt rákérdezett.

- Hagyj - nevettem fel.

- Addig gyere ide míg megteheted, mert este megint felülsz egy rohadt repülőre és márföldekre leszel tőlem - mondta most már komolyabban és kissé kinyújtotta a kezét, hogy ösztönözzön arra, hogy odamenjek. Ugyanakkor különösebb ösztönzésre nem volt szükségem, hiszen szinte azonnal közelebb léptem hozzá és a kezemet a nyaka köré kulcsolva lábujjhegyre álltam, míg ő szorosan átölelte a derekam.